Fotó: Papp Sándor/Felvidék.ma

Azt jelentik az időjósok, hogy hamarosan majd hűvös szelek járnak. A hörcsögök előrelátóak és a termékeny nyár alatt felhalmozták a tartalékokat a vackaikban, hogy ne szenvedjenek hiányt a zord időkben sem, mert a komfortérzet, meg hát a túlélés a legfontosabb.

Milyen kellemes lesz majd az elcsent kukoricaszemeket majszolgatva kitekinteni a jó anyaföld melegéből, és hallgatni, ahogyan a cinegék kiscipőért kiáltoznak kétségbeesetten a metsző hideg szélben. De hát a cinkék sorsa már csak ilyen. A hörcsögök amúgy sem értik a madarakat, mert a hörcsögök sosem látták madártávlatból a tájat, amely onnan szülőfölddé szépül, de a föld vájataiban csak egy darab sárdarabbá silányul.

A fecskék és a gólyák már elrepültek, sokan közülük racionális döntést hoztak. Nem költöttek fiókákat itthon, inkább más tájak felett keresnek új otthont maguknak, elköltöztek hát. Van, aki csak ide, a közel-délre, mások meg a távoli jólét-nyugatra, de már nem térnek haza soha saját fészket építeni, vagy a szülői fészket felújítani, a hazai madárvilágot gyarapítani. Ott, az új hazában remélnek több rovart, meg békát, és ott fognak költeni utódokat, akik már az ottani csicsergést és kelepelést sajátítják majd el, idegenül hordanak majd össze tücsköt-bogarat, és zokszó nélkül lenyelik az ottani békákat.

A cinegék viszont maradnak, ők végsőkig kitartanak. Na meg a verebek. A verebek mindig sokan vannak, a fészkük elhanyagolt, de ez a legkevésbé sem zavarja őket, hangosak, szaporodnak és ha kell, közösen kergetik el a cinkéket a téli madáretető környékéről. A verebek a vérbeli potyalesők, a megélhetési magevők, oda csapódnak, ahol több a potya.

A cinkék maradtak hát egyedül, itt a mocsarak és a dombok között, csupasz lábaikkal, árván egyensúlyoznak a szélben ingadozó száraz kórók tetején, tisztes távolságra a kövér, – de sosem eléggé jóllakott, – hörcsögöktől és az agresszív verébcsapatoktól.
Megesik, hogy egy-két szerencsétlen cinkének bekattan, és már nem nézi tovább ezt az áldatlan állapotot, de ez inkább csak elszigetelt jelenség, őket aztán jól megbélyegzik, mert ki látott már igazságot kereső cinkét?! A cinege csak repüljön gallyrul, gallyra!

A hörcsögöket nem igazán izgatja a cinkék, a fecskék, a gólyák sorsa, ők továbbra is kétpofára harácsolnak az év minden évszakában, a földalatti hörcsögfolyosók sötétjében jókat kuncognak a madarakon.

Aztán, amikor elfogynak a mezítlábas cinkék, és csak a verébhadak garázdálkodnak a gazban, akkor majd jönnek a ragadozó madarak az északi hegyekből, és akkor a hörcsögök lesznek a kiszemelt táplálék. A jól meghízott, a földjüket magasból sosem látó, lomha hörcsögök.

Ez egy szomorú természetrajz és semmi köze a felvidéki magyar közélethez.
A történet a hörcsögökről, meg a madarakról szólt.

A palimadarakról.