Illusztráció (Fotó: Pixabay)

A Speciális Bíróság szenátusa bizonyítékként fogadta el Marian K. Threema-alkalmazáson keresztül küldött üzeneteit és engedélyezte azok felolvasását a Markíza-váltók ügyében zajló tárgyaláson.

Az üzenetekből kiderül, hogy Marian K. azt mondta Pavol R.-nek, kerítsen elő régebbi dokumentumokat, amelyeken olyan az aláírása, mint a váltókon. Így akarták bizonyítani, hogy a Markíza-váltókat 2000-ben írta alá Pavol R.

Az üzenetekből az is kiderül, előre egyeztették vallomásaikat. Marian K. és Pavol R. arról a nyomozóról is beszélt, aki a Sylvia Klaus-Volzová megölésének előkészítését vizsgáló nyomozócsoportot vezette.

„Kyselica megy a pi…ba” – áll az egyik üzenetben. A két vádlott viccelődött is, előfordult, hogy a következőképpen jelentkeztek be: „Halló, halló, gyilkos hívja gyilkost”. Marian K.-t Ján Kuciak kivégzésének megrendelésével, Pavol R.-t a volt üzlettársa, Sylvia Klaus-Volzová meggyilkolásának előkészítésével is vádolják.

Marian K. a Threemán keresztül ügyvédje üzeneteit is továbbította Pavol R.-nek. „Marek üzeni, hogy ne beszélj neki a telefonba olyasmiket, hogy az újságírón keresztül nyilvánosságra akarsz hozni valamilyen vallomásokat, megőrültél? Talán tényleg van rá ok, hogy vizsgálati fogságba helyezzenek, amit a telefonba mondtál, az elég ok” – írta egyik üzenetében Marián K.