A Rákóczi Szövetség egyik legnagyobb rendezvénye minden évben a Gloria Victis programsorozat, amit az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódva szervez meg.

Az idei évben rekordszámú fiatal látogatott a magyar fővárosba, hogy együtt tisztelegjenek 1956 hősei előtt. A 3000 Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista 100 lengyelországi diákkal kiegészülve érkezett az ünnepségre.

A háromnapos rendezvény központi helyszíne a Műegyetem volt, programja azonban sok szálon futott. Részét képezte többek között az Országház, a 301-es parcella, a Magyar Nemzeti Múzeum, dunai hajózás, történelmi vetélkedő, könnyűzenei koncert, filmvetítés.

Október 23-án délelőtt zajlott a Gloria Victis történelmi vetélkedő döntője

Az október 21-23. között Budapesten megrendezett Kárpát-medencei magyar középiskolások Gloria Victis többfordulós vetélkedőjének idén II. Rákóczi Ferenc és kora volt a témája.

Az 1. helyen a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium diákjai, 2. helyen a miskolci Herman Ottó Gimnázium diákjai,

3. helyen a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola diákjai végeztek.

A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola csapatát Bereznai István, Dömény Béla és Sidó Barnabás alkották.

A meghívott 60 csapatból a döntőbe jutó 10 csapat között a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola csapata a dobogós harmadik helyen végzett. Felkészítő tanáruk Duborszky Attila volt.

Köszönet és gratuláció illeti a sikeres szakközépiskolás tanulók és tanáruk, Duborszky Attila munkáját, mellyel tovább öregbítették iskolájuk hírnevét.

(rakocziszovetseg.org/Felvidék.ma)