A Felvidéki Magyarok elektronikus folyóiratunk legújabb száma tematikus kiadvány, amelynek témája – a november 17-ei megjelenés lévén nem is lehetne más – a 30 évvel ezelőtti rendszerváltoztatás.

Mi, felvidéki magyarok akkor még Csehszlovákiában éltünk, még az is meg volt szabva, hogy évente hányszor utazhatunk Magyarországra. Mert Bécsről még álmodnunk sem lehetett. Egyértelmű, hogy a szabadság kivívása a harminc évvel ezelőtti események legnagyobb vívmánya.

Ma november 17-e államünnep – Csehországban és Szlovákiában egyaránt megemlékeznek arról az 1989. november 17-én történt prágai diáktüntetésről, amellyel szemben erőszakosan lépett fel a karhatalom. Ezután már gyorsan történtek az események, kronológiánkban a részletekre is kitérünk, és néhány publicisztikai írással – többek között Duray Miklós és Csáky Pál tollából – a történések máig ható következményeire is kitérünk.
Megtesszük ezt Magyarországgal kapcsolatban is, ahol nincs államünnephez kötve a rendszerváltás, noha Budapesten jóval korábban mondták ki, hogy „Elég volt!”, mint Prágában vagy Pozsonyban. Emlékezzünk csak arra, hogy több mint egy évvel a csehszlovákiai bársonyos forradalom előtt megalakult Lakiteleken a Magyar Demokrata Fórum. 1989. június 16-án újratemették Nagy Imrét és több társát! Augusztus 19-én ugyancsak Magyarország volt, amely a Páneurópai Piknikkel ledöntötte a vasfüggönyt. Még a szlovák Dubček is a magyar állami televízióban szólalt meg!

A rendszerváltozás a szovjet blokk valamennyi országában megtörtént. Az egyik legimpozánsabb mozzanata (még szintén a csehszlovákiai bársonyos forradalom előtt) a berlini fal ledöntése volt. Lengyelországból is rendszeresen jöttek a hírek az akkori tüntetésekről.

Óriási szerep jutott az elektronika és az informatika rohamos fejlődésének is. A műszaki fejlődés a nyolcvanas években olyan újdonságokkal jött elő, mint a faxkészülék, a fénymásolók, a számítógépek (internet még nem volt, de modemes kapcsolattartás már igen), jött a videómagnó és megjelentek a háztetőn a műholdas antennák is. A határt ugyan még őrizték, nem utazhattunk, de az új találmányok ledöntötték az információáradatot blokkoló falat. És ez legalább annyira fontos, mint pl. Gorbacsov peresztrojkája. Az elektronikai újdonságok által beérkezett információs halmaz egyértelműen figyelmeztetett a kommunista rendszer hazugságaira, pl. arra, hogy „milyen jól élünk”!

Ezeket a dolgokat ma már gyakran elfelejtjük! Érdemes egy kicsit visszatekinteni a múltra. Természetesen a mai helyzetértékeléseknek is helyt adunk lapszámunkban.

Elektronikus folyóiratunk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg. Olvasóinknak kellemes időtöltést kívánunk.

A szerkesztők

A lap itt tekinthető meg, illetve tölthető le.

A folyóirat további számai itt tekinthetők meg.