Vannak nevek, amelyek fogalommá válnak, sőt: kézzel fogható fogalommá. Azt mondjuk: Hóman-Szekfű, és ott áll polcunkon a Magyar Történet öt vaskos kötete, amelyet 1935-ben adott ki a Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, s olyan szellemi értéket képvisel, hogy a rendszerváltáskor, 1990-ben azonnal megjelent a reprint kiadása.
Korántsem ilyen egyértelmű a két történész sorsa: Szekfű Gyula az Elnöki Tanács tagjaként hivatalos megbecsülés közepette hunyt el 1955-ben. Hóman Bálint akkor már 1951 óta a váci fegyház rabtemetőjének tömegsírjában porladt, a Népbíróság által 1946-ban hozott ítélet: életfogytig tartó rabsága befejezéseként…
2019 nyarán, az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Ujváry Gábor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár intézetvezetőjének szerkesztésében és tanulmányával a Hóman Bálint és népbírósági pere című kötet, amely percek alatt elfogyott. A Ráció Kiadó jóvoltából az újranyomás a napokban látott napvilágot, s ebből az alkalomból a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében kerekasztal-beszélgetést rendeztek mindazok részvételével, akiknek a kötet megjelenésében, illetve az előzményben: Hóman Bálint jogi rehabilitációjában és méltó eltemetésében részük volt.
Maga az esemény helyszíne is szimbolikus: Hóman Bálint 1923-tól 1932-ig volt a Nemzeti Múzeum főigazgatója, az intézmény egyik legvirágzóbb korszaka – az 1929-es gazdasági válság ellenére is – az ő nevéhez fűződik. Kultuszminiszteri kinevezése után is ott lakott a múzeum épületében, erre a címre kézbesítették az idézést is a Népbíróságtól. Hóman érdemeit méltató rövid köszöntőjében Varga Benedek főigazgató hangsúlyozta, hogy csak a jogi rehabilitáció történt meg, a tudományos még hátra van. Ez a figyelmeztetés még többször elhangzott az est folyamán
Lajtai L. László, a Ráció Kiadó vezetője kiemelte, hogy a 670 oldalas kötet, amely közel 70 illusztrációt tartalmaz, elsősorban Ujváry Gábor gigantikus munkájának az eredménye. Tartalmazza nemcsak az 1946-os, Hómannal szembeni első- és másodfokú népbírósági eljárás – illetve az alóli 2015-ös felmentése – iratait, hanem az életének legfontosabb állomásait is bemutató részletes kronológiát, illetve a magyar népbíróságok tevékenységéről, a perekről, a hamvainak megtalálásáról és azonosításáról, rehabilitálásának kísérleteiről és történetéről szóló tanulmányokat, valamint az újratárgyalás védőjének és bírójának a visszatekintését is.
A megjelentetésben nagy része volt Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltárának és Kutatóintézetének, amelynek igazgatója, Csurgai Horváth József, a kerekasztal-beszélgetés moderátora utalt a város és Hóman Bálint kapcsolatára. A tudós ugyanis miniszteri pozíciója mellett 1932-től 1945-ig Székesfehérvár képviselője is volt, így a város számos oktatási és művelődési intézményt, de ipari vállalkozások, gyárak alapítását is köszönhette neki.
A térség mai országgyűlési képviselője: L. Simon László az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke, aki a kötet előszavát írta, a könyvbemutatón – a tőle megszokott módon – hatásos felütéssel kezdte mondandóját.
„Még nem volt arra példa, hogy az USA elnöke egy magyar szoborállítással kapcsolatban véleményt nyilvánítson. Ez abszurd!”
Ugyanis 2015-ben, Hóman Bálint jogi rehabilitációja után a tudós emlékét őrző alapítvány, L. Simon László, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, és a városi közgyűlés támogatásával szobrot akart állítani egykori képviselőjének, azonban a szándék akkora külföldi és itthoni tiltakozást váltott ki, hogy elálltak a tervtől.
„És ezért léptünk fel, amikor Magyarországon szobrot terveztek állítani egy második világháborús antiszemita vezetőnek, hogy a kormányuk álljon el ettől a tervétől. Ez nem egy széljegyzet volt a kapcsolatunkban, hanem alapfeltétele annak, hogy fenntartsuk a jó viszonyt. Ezt értésükre adtuk.”
– hangzott el Barack Obama akkori elnök szájából a nemzetközi holokauszt-emléknapon mondott beszédében, újfent bizonyítva, hogy a béke Nobel-díjat valóban nem akárkik kaphatják…
A szomorú és a hazai megosztottságot jellemző esethez L.Simon László azt a figyelmeztetést fűzte, hogy a polgári kormány emlékezetpolitikai kezdeményezéseiben mindig alul marad, ha elhamarkodottan lépünk, és nem végezzük el először az adott személy és életmű megismertetését a társadalommal. Emlékeztetett Nyírő József újratemetésének kudarcára. Akkor is, a Hóman-szoborral kapcsolatban is, előbb feltáró bemutatás kellett volna: könyv, cikk, konferencia, televíziós vita arról, hogy miért értékes az életmű. Nem a hibák, politikai tévedések letagadásáról van szó, hanem arról, hogy
Hóman Bálint a két háború közti kultuszkormányzatnak Klebelsberg mellett a legnagyobb alakja, széles látókörű tudós, középkorkutató, és nemcsak a Nemzeti Múzeum kiváló igazgatója volt, de elsőrendű numizmatikus is.
Ez a könyv politikailag nem akarja rehabilitálni, bár bebizonyítja, hogy a vele kapcsolatos vádak egy része hamis.
L. Simon megjegyezte, hogy ha Horn Gyula esetében miniszterelnöki tevékenysége felülírta azt a szerepét, amit 1956 leverésében, a kommunista diktatúra kiszolgálásában játszott, akkor Hóman Bálinttal kapcsolatban se alkalmazzák a kettős mércét. Nincsenek teljesen tiszta, hibátlan életek. Erre a tényre építik írói, publicisztikai munkásságukat azok, akiknek célja a nemzet kiválóságait sárba rántani. Viszont a legnagyobb köszönet és elismerés illeti Ujváry Gábort tudományos munkájáért, a korszakos jelentőségű dokumentumkötetért, mint ahogy köszönet és elismerés jár Varga Istvánnak, aki az egész jogi eljárást végigvitte.
Varga István ügyvéd azt hangsúlyozta, hogy Hóman Bálint 1946-os népbírósági pere koncepciós per volt, 2015. március 6-án a Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányában posztumusz fel is mentette a háborús bűntett vádja alól. Varga István szerint a per célja a Horthy-korszak elítélése volt. Amiben a Hóman-ügy nincs lezárva, abban az ügyvédnek nincs eszköze: a tudományos rehabilitáció. Nagyon szomorú, hogy az MTA nem fogadta vissza Hóman Bálintot tagjai sorába, ahogyan nem fogadta vissza Orsós Ferenc patológus professzort sem, aki a katyni vérengzést vizsgáló bizottság vezetőjeként 1943-ban megállapította a szovjet felelősséget. Ezzel szemben hányan lettek és maradtak érdemtelenül akadémiai tagok…
Ezen a ponton már Ujváry Gábor is – aki addig szerényen hallgatta a neki szóló elismeréseket – bekapcsolódott a vitába, és sorolta azoknak a nevét Andics Erzsébettől Molnár Erikig, akik a kommunista történetírásban szerzett érdemeikért lettek a tudós testület tagjai, és maradtak is a mai napig.
De nem fosztották meg Lukács Györgyöt, a Tanácsköztársaság népbiztosát, a Vörös Hadsereg politikai biztosát sem akadémiai tagságától, s noha ténylegesen vér tapad a kezéhez, a nemzetközi tudományos világ tisztelete övezi, mint filozófust.
Ujváry Gábor – valóban toleránsan – úgy fogalmazott, hogy tudományos munkásságáért övezze továbbra is a külföld tisztelete Lukácsot, de ne tagadja meg ugyanezt Hóman Bálinttól sem. Köszönetet mondott Varga Istvánnak a hamvak felkutatásáért, valamint a kötetben szereplő tanulmányok szerzőinek munkájukért.
„Éjjel-nappal jó hangulatban dolgozunk” – ezt a Rákosi-idézetet választotta – nem kis szarkazmussal – a népbíróságok tevékenységéről szóló tanulmánya címéül Zinner Tibor a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének tudományos tanácsadója. 1956-ig 28 ezer jogerősen elmarasztalt személy adatait tudják a kutatók, ebből 1 221 kivégzés volt, népellenes cselekmény vádjával: 310. A népbírák között volt olyan, aki 96 halálos ítéletet hozott. Riesz István szociáldemokrata igazságügy-miniszter, akit 1950-ben az ÁVH ölt meg, a népbíróságokkal kapcsolatban megtorlásról beszélt. „Ha valami megtorlás, akkor semmi köze a joghoz – mondta Zinner, és hozzátette: ez egy olyan Augiász istállója, amit a mai napig nem sepertünk ki.”
A jeltelen sírok feltárása a váci börtöntemetőben 30 éve elkezdődött ugyan, de a keresett személy maradványainak megtalálásához szerencse is kell, mondta Susa Éva antropológus szakértő, igazságügyi főtanácsos. 2000-ben sikerült azonosítania a morfológiai jegyek alapján feltételezett csontvázból és a Kanadában élő ifj. Hóman Bálinttól vett vérminta alapján az apát, így végre a tasi református sírkertben, a családi kriptában örök nyugalomra helyezhették Hóman Bálintot.
Horváth Zsolt, a Fővárosi Törvényszék nyugalmazott csoportvezető bírája szűkszavúan csak annyit említett, hogy még el sem kezdődött 2014-ben a Hóman népbírósági ítéletével szembeni per, amikor már megindult a rehabilitációja ellen tiltakozó sajtókampány. A nyugalmazott bíró Gondolatok az ítélet után címmel most megírja tapasztalatait.
Az ítélethirdetés után 2015-ben, amely kimondta, hogy Hóman Bálint nem volt háborús bűnös, kitört a botrány – emlékezett vissza L. Simon László. Varga István pedig annyit fűzött hozzá, hogy
az USA, amelynek elnöke olyan érzékeny volt 2015-ben egy székesfehérvári szoborállítási tervre, a világháború után 150 náci tudóst menekített ki Németországból az amerikai hadiipar érdekében.
(Köztük volt Wernher von Braun SS Sturmbahnführer, aki 1960-tól a NASA Marshall Űrrepülési Központjának igazgatója lett. Szerk.)
A kerekasztal-beszélgetésen elhangzottakat Ujváry Gábor úgy foglalta össze: Hóman Bálint nagyszerű tudós és kultúrpolitikus volt, aki a nagypolitikában elkövetett tévedéseket. Helye a legnagyobb történettudósok között van. Szomorú, hogy a magyar közéletben olyan stílusú viták zajlottak, amelyek méltatlanok a tudományos világhoz.
