Fotó: novital.sk

Jövőre mintegy 90 ezer eurót fordítanak az érsekújvári Tatárik Emil Strand úszómedencéjének műszaki jellegű felújítására, valamint egyéb létesítmények korszerűsítésére.

A strandot üzemeltető Novovital városi járulékos szervezet távlati célja, hogy fokozatosan átálljanak az egész éves nyitva tartásra. Ennek érdekében újabb medencékkel, wellness részleggel és szálláshelyekkel bővítenék a fürdőkomplexumot.

Ľudovít Lebó, a Novovital igazgatója elmondta: a környezetvédelmi minisztériumtól már megkapták az engedélyt az egész éves talajvíz-szivattyúzásra, most a polgármesterrel és a városi képviselőkkel készülnek tárgyalni a projektről.

Az elmúlt négy évben a termálfürdő teljes felújításon esett át. Felújították többek között a gyermek-, az élmény-, valamint a csúszdához tartozó medencét.

Építettek továbbá egy új, hidromasszázs-fúvókákkal felszerelt medencét is. Teljes mértékben átépítették a bejáratot, új forgóajtókat, jegypénztárakat szereltek be. Kilenc új büfé is létesült.

2018-ban 112 ezer látogatója volt az érsekújvári strandnak, 2019-ben csaknem 107 ezer. Lebó elmondása szerint a tavalyi rekordlátogatottság eléréséhez idén egy hétvége hiányzott. Úgy véli, a látogatottság mérsékelt csökkenése az augusztus végi kedvezőtlen időjárásnak tudható be.