Kétségtelen, hogy a Forma 1 az autó-motor sportok legismertebbje és legnépszerűbbje, de a száguldó cirkusz mellett szinte megszámlálhatatlan formája van a technikai sport ágazatainak, köztük a rally, a túraautó vagy éppen a hegyi versenysport (Hill Climb).
Utóbbi Szlovákiában bár nem forrott ki annyira, mint Nyugat-Európában, de dinamikus fejlődés jellemzi, melyben hölgyek is szerepelnek. Egy legalábbis mindenképpen részese ennek a világnak. Bár Zselízről, illetve Oroszkáról korábban Dóka Krisztián motocrossversenyzőről és Pető Vilmos sportmotorosról lehetett hallani a motorsportok kapcsán, viszont van egy másik tehetség is, egy farnadi hölgy, Kecskés Andrea, aki öt éve él Zselízen (pontosabban Garammikolán), és úgy mellékesen négy diplomával rendelkezik.
Négydiplomás agronómus vagy, mégis az autókért és a versenyzésért rajongsz. Hogy jön össze a kettő? Egyáltalán hogy jött a versenyzés?
Sok ilyen interjút olvastam, amelyekben mindenki azt válaszolta, hogy kicsi korától él benne a vonzalom, de az az igazság, hogy rám is ez érvényes. Mindig az autók körül forgolódtam. Volt egy öreg 100-as Škodánk, azt sokat kellett szerelni, én pedig örömmel segédkeztem ebben. Ehhez jött a Forma 1 iránti rajongás, az a légkör, teljesen odavoltam érte. Könyörögtem a szüleimnek, hogy vigyenek el a Hungaroringre, s 14 évesen beteljesült az álmom, onnantól nem volt megállás. Alig vártam, hogy megszerezzem a jogosítványt, attól kezdve szinte ki sem akartam szállni az autóból. Míg mások buliztak, én készségesen vállaltam, hogy vezetek. Aztán jött az egyetem, kilépés a nagybetűs életbe, az egzisztencia megteremtése és az autózás kicsit háttérbe szorult. 30 éves koromban gondoltam egyet és vettem egy sportkocsit, egy Opel Astra GSI 150 lóerős verziót. Jó áron találtam rá Németországban és ezzel indult a komolyabb része a történetnek. Rájöttem, hogy ez tényleg gyorsan tud menni, éreztem magamban az ambíciót és beneveztem pár amatőr versenyre. Nyertem néhány futamot, nők között is, vegyesben is, de ekkor még nem gondoltam, hogy komolyabb szintre lépek.
A tapasztalat- és eszmecserék és a különböző információk megszerzése érdekében létrehoztam egy Facebook-csoportot Opel Team Slovakia néven, ami szépen kinőtte magát, jelenleg több mint 3 ezer tagja van, ezért újból léptünk egyet és polgári társulásként bejegyeztettük, így már hivatalos klub lettünk, melynek én vagyok az elnöke.
Nyitrán volt egy verseny, melyre beneveztem és mindenki meglepetésére, s legfőképpen a sajátoméra a 4. helyen végeztem. Első verseny, nulla tapasztalat mellett, ez annyira meglepett, hogy úgy döntöttünk, ezzel komolyabban is érdemes lenne foglalkozni.
A következő versenyen bár nem értem el kimondottan jó eredményt, de megismerkedtem a jelenlegi mesteremmel, aki 12 éve versenyez, volt szlovák bajnok is. Meglátta bennem a szenvedélyt és a tehetséget. A biztatására tavaly úgy döntöttem, a profi mezőnyben is kipróbálom magam és hivatalosan is versenyzőnek álltam.
Az 1992-es Opelemet viszont már nem akartam erre használni, mert az eszmei értéke elkezdett szépen felmenni, ezért kár lett volna a versenyeken elhasználni, így visszavonultattam és szentségtörésként egy 200 lóerős Honda Type R-t vettem, amit a mai napig használok.
Időközben a népszerű tévéműsor, a TotalCar látókörébe is bekerültem az Opelemmel, és forgattak velünk egy adást az Erőmérőbe. A Youtube-ra felkerült videót azóta több mint 170 ezren nézték meg, amire nagyon büszke vagyok.
Mit kell tudni erről a sportágról?
A versenypályák közutakból vannak kialakítva, melyeket használ a forgalom, de a verseny előtt három nappal lezárják ezeket a szakaszokat. A lényege, hogy meredek, dombos, szerpentines részek jellemezzék, többnyire több száz méteres szintkülönbségek, ahol észrevenni a hőmérsékleti különbségeket is időnként. A legrégebbi Szlovákiában a Pezinská Baba verseny, európai szintű versenyek is folytak rajta, de ott van a Dobšinský Kopec is, melyen szintén a mai napig Európa-bajnokság fut. Ezenkívül van még hat szlovák pálya, ami nem sok, ezért a bajnokság külföldön is folyik. Három csehországi verseny van, egy osztrák és egy lengyel, illetve Magyarországon egy, de ez az idén mégsem került megrendezésre. Magyarországon ennek az ágazatnak nincs akkora hagyománya, ott inkább a rally a felkapott. Szlovákiában pedig éppen a rally nem annyira, jobbára csak keleten megy.
Ezeknek a versenyeknek a nehézsége, hogy mivel forgalom zajlik az útvonalukon, ezért nem lehet rajtuk gyakorolni, tehát a versenyzőknek rengeteget kell improvizálniuk. Maga a verseny is csak 2 edzőkör és 2 éles menet. Gyakorolni jobb híján videós felvételeken lehet.
Az autókat is csak versenypályán vagy éppen versenyeken lehet használni. A versenykocsivá minősített autót a közúti forgalomban már nem lehet használni. Van benne bukókeret, ami miatt csak siakban lehet vezetni, sportrendszáma van, csak vontató-szállítóval lehet vinni, rendelkezik FIA-s gépkönyvvel, stb.
Az egész verseny egyébként a FIA alá tartozik. Jean Todt az elnöke a mai napig, aki a Ferrarival vált ismertté a Forma 1-ből. Mindent ez a nemzetközi szerv felügyel, ami garantálja a színvonalat és a minőséget, és természetesen a biztonságot. Nagyon szigorú biztonsági előírások vannak, melyek betartását a legapróbb részletekig ellenőrzik.
Mennyire ismert mindez hazai viszonylatban?
Nem annyira. Kevés a pálya és a néző is. Míg külföldön komoly fanatikusok vannak, rengeteg néző, szurkoló, addig nálunk ez nem annyira jellemző.
Vannak magyarok ebben a sportágban, esetleg mások a környékről?
Magyar tudomásom szerint egyedül én vagyok, de vannak többen is, akik tudnak magyarul. A környékről nincs más. A tanárom lévai, eredetileg vámosladányi, rajtunk kívül Nová Dedináról van még egy versenyző.
Mik a személyes tapasztalataid?
Én egyszerűen szerelmes vagyok ebbe a világba. Fantasztikusan érzem magam benne. Teljesen elvarázsolt az egész. Közúton nem tudod így kiautózni magad. Én leginkább az esős, csúszós versenyeket szeretem. Épp azt, amit a legtöbben nem, mert kiszámíthatatlanabb, nekem mégis tetszik. Talán épp az adrenalin, a veszélyesebb helyzet miatt. De biztonságban érzem magam. A technikai körülmények profik, megvédenek. Lekopogom, komolyabb kicsúszásom, koccanásom még nem volt, remélem a jövőben sem lesz. Az átlagsebességem egy versenyen 103 km/óra, a maximum kb. 160-180, a kanyarokat nagyjából 70-80-nal veszem, tehát fejben nagyon ott kell lenni. A másik pedig, hogy nagyon kell figyelni a vadállatokra, illetve az időjárásváltozásra, a gyorsan változó körülményekre.
A közúton való vezetésedben is érezhető ez a fajta szenvedélyesség?
Nem. Versenyezni a versenypályán kell, ahol ehhez adottak a körülmények. Mondták többen is, amikor beültek mellém a kocsiba, hogy mutassam meg, mit tudok. De ez nem oda való. Akit érdekel, az jöjjön el a versenyre és ott megláthatja. Legfeljebb azon érhető tetten a hétköznapi életemben, hogy úgymond tempósabban vezetek, egy kanyart máshogyan veszek talán be, mint más, tehát, hogy optimálisabban használom ki a forgatónyomatékot, ütemesebb a váltás, de száguldozni nem szoktam.
Milyen eredményeid voltak ez alatt a három év alatt?
A mezőny jobbára férfiakból áll és az egészben mindössze négy nő szerepel, ebből lettem tavaly a második. Összesítésben az N 2000-es kategórián belül pedig az 5. helyen végeztem 13-ból. Ezt hét verseny eredménye alapján értem el, sajnos nem tudtam mindegyiken részt venni, de szerencsére minden alkalommal pontszerző voltam, háromszor pedig sikerült dobogós helyet elérnem. A legjobb helyezésem a 2. hely volt eddig.
Melyek a távlati céljaid?
Természetesen bajnok szeretnék lenni, de először is több versenyen részt venni. Jövőre jó lenne megcélozni a dobogót. Fejlődni akarok futamról futamra. Az idei dobogósoktól kb. 10 másodpercre vagyok, ami nem behozhatatlan. Kicsivel jobb autó kellene, vagy ezt fel kellene javítani (váltócsere, chip tunning stb). Erre most van egy kis időm, a következő futam csak áprilisban lesz, Ausztriában (Rechberg), ami egy nagyon híres és ismert pálya. Van, hogy 150 autó versenyez ott különböző kiírásokban.
A szerelőm az édesapám, ő jár velem a versenyekre, segít mindenben, biztosítja a feltételeket, a körülményeket. Nagyon sokat köszönhetek neki, nélküle nem tudom, mihez kezdenék.
A legtöbben csak azt látják, hogy megy a verseny és nyomjuk a gázt, milyen jó ez az egész, de ahogy a legtöbb sport, főleg a motorsportok, nagyon költséges és időigényes. Egy hétvégi versenyre való készülődés már csütörtökön kezdődik és vasárnap éjjelig tart. Hála Istennek a munkahelyem is segítőkész ebben és szponzorom is van.
Bízom benne, hogy kihozom magamból a maximumot és szép eredményeket érek el a jövőben.
