Illusztráció. (Fotó:imhd.sk)

Január elsejétől ingyenesen vehetők igénybe a komáromi városi buszok. A három vonalon közlekedő buszjáratok díjmentes használatáról még tavaly október végén döntött a képviselő-testület.

Komárom városa tömegközlekedési koncepciótervezetének azt a változatát fogadta el a képviselő-testület, amely szerint Szlovákiában elsőként ingyenesen vehetik igénybe az utasok a buszjáratokat. Keszegh Béla polgármester azzal érvelt a javaslat elfogadása mellett, hogy a buszok üzemeltetése közel 350 ezer eurójába kerül a városnak, míg a jegybevételekből befolyó összeg alig éri el az üzemeltetésre fordított összeg tíz százalékát. Tehát a város már eddig is komoly ráfordítással működtette a buszjáratokat. Komárom érdeke pedig a tömegközlekedést igénybe vevő utasok számának növelése, még akkor is, ha ez a város számára több kiadással jár.

A bevezetett intézkedéstől azt várják, hogy többen használják majd a buszokat, ami hosszabb távon forgalomcsökkenéshez vezethet, ezzel arányosan pedig csökkenne a környezeti terhelés is.

Egyben történelmet is ír a város, hiszen Szlovákiában Komárom lett az ingyenes tömegközlekedés úttörője, holland és magyarországi példákat követve.
„A járatokat észszerűsíteni kellett, mivel voltak köztük teljesen kihasználatlanok is” – ezt már Varga Tamás alpolgármester mondta el megkeresésünkre. Szerinte az ingyenes tömegközlekedés főleg a reggeli és délutáni csúcsforgalomban jelenthet segítséget a munkába, iskolába járóknak. Véleménye szerint anyagi segítséget is jelent a családoknak, hiszen eddig a diákok és a nyugdíjasok is fizettek. „Igaz, keveset, de mégiscsak kellett fizetniük a tömegközlekedésért Komáromban, ami közel havi húszeurós spórolást jelent egy család életében” – hangsúlyozta.

A buszok ingyenességéről egyelőre kevesen tudnak – jegyezte meg az alpolgármester, ezért kampányt indítanak a tömegközlekedés népszerűsítése érdekében.

Márciustól pedig a buszok ajtajára szerelt utasszámláló érzékelőket szerelnek, hogy az üzemeltető pontos képet kapjon arról, mennyien veszik igénybe az ingyenes közlekedést, hiszen a cél az, hogy ennek a kedvezmények köszönhetően egyre többen használják majd a tömegközlekedést Komáromban.

Nem csak a komáromiak élhetnek ezzel a lehetőséggel, a városi buszokra természetesen felszállhatnak, és szintén díjmentesen utazhatnak a városba érkező turisták, illetve a környező települések lakosai is

– tudtuk meg Varga Tamástól. Amennyiben igény lesz rá, a járatokat bővíthetik, illetve sűríthetik – ennek a lehetőségéről még az októberi testületi ülésen beszélt Keszegh Béla polgármester.

Az Arriva busztársasággal kötött megállapodás értelmében a 7-es járatot törölték, így maradt a 2-es számú helyi autóbuszjárat, amely a Kaufland bevásárlóközponttól Harcsásig közlekedik, a 3-as számú, amely Gadóc városrész és a Dohány utca között közlekedik, valamint a 8-as számú buszjárat, amely Örsújfalutól kezdve az egész városon átvisz a buszpályaudvarig. A járatok menetrendje itt található.