A karácsonyi és az év végi ünnepváráshoz kapcsolódó rövid sorozatunkban Bendík Márta néprajzos, az ipolysági Honti Múzeum nyugalmazott munkatársa eleveníti fel gyermekkorának ünnepeit. A szülőfalu, Lontó emlékein túl az egyes ünnepekhez kapcsolódó helyi népszokásokat is taglalja.
A szilveszterről újév reggelére, kiskarácsony napjára virradó éjszaka nemcsak szimbolikusan, de valóságosan is „rövidebb” volt a megszokottnál, mert az év első napján nem illett sokáig heverészni az ágyban.
Azt tartották ugyanis, hogy ki milyen friss és fürge újév napján, olyan lesz egész évben.
Különösen az asszonynépre lett volna szégyen, ha az első látogató slamposan találta volna őket, vagy sepretlenül, rendetlenül a házat. Mi is korán keltünk, friss vízben megmostuk az arcunkat, hogy egész évben egészségesek legyünk, s míg apám megetette az állatokat, mi anyámmal rendet raktunk, kisöpörtünk, hogy az első újévköszöntő érkezésekor minden a helyén legyen.
Az 1960-as években főleg a kamaszodó fiúk jártak újévet köszönteni, s leginkább a rokonokhoz, jó ismerősökhöz mentek, mégpedig a reggeli, kora délelőtti órákban, a szentmise előtt. Rövid mondókával érkeztek:
Kicsi vagyok, székre állok,
onnan jó nagyot kiáltok:
Boldog új évet kívánok!
Volt, aki a szöveget ajtó mögé beállok, jó nagyot kiáltok verzióval ismerte, de ez a lényegen mit sem változtatott.
A reggeli látogatók között viszont nem szívesen látott vendég volt az asszonyféle, különösen a kölcsönkérő, merthogy elviszi a házból a szerencsét.
A legjobb szomszéd sem ment ilyenkor csipetnyi sóért, cukorért!
Az újévi ünnepi szentmisén az elkövetkező esztendőre szóló segítségért könyörögtek a hívek, így a legtöbbször azok is részt vettek rajta, akik egyébként egész évben csak ritkán látogatták a templomot. Az egész nap nagy ünnepnek számított, ezért az állatok alapos megetetésén, ellátásán kívül semmi komolyabb munkát nem végeztek. Szabadidejüket rokonlátogatással, -fogadással töltötték.
A gazdasszonyok az ételek egy részét lehetőség szerint még az előző napon elkészítették. Rendszerint bab- vagy lencselevest (savanyún, tejfölös változatban is) főztek füstölt hússal, kolbásszal, amit néhol a levessel együtt tálaltak, máshol tormával, párolt káposztával, savanyúsággal külön kínáltak, a család ízlése szerint. A kocsonya is hagyományos eledelnek számított, már szilveszterkor fogyasztották, s újévkor általában reggelire, esetleg vacsorára; volt, ki bőségesen megfokhagymázva, volt, ki ecetes hagymával szerette. Édességként a rétes, különösen a mákos volt a kedvenc, de más töltelékkel is készült, a háziak szájíze szerint. A 20. század végére a munkaigényes rétest háttérbe szorították a gyorsabban készíthető süteményfélék.
Az ételek mágikus, szerencsehozó, gazdagságot, bőséget biztosító tulajdonságait babonának tartották ugyan, ám az emberi lélek mélyén mindig meglévő kétség, a hátha mégis, valamint a régen is így, ezt szoktuk főzni miatt készítették, fogyasztották őket.
A legtöbb ilyenkor főzött ételt év közben is készítették, különlegessé az évente csak egyszeri, ünnepi alkalom tette őket.
