Annegret Kramp-Karrenbauer (Fotó: ft.com)

Szakítania kell a Nyugatnak a tétlenkedéssel és a panaszkodással, mert ellenfelei mozgásba lendültek, és új viszonyokat teremtenek a világpolitikában – hangsúlyozta a német védelmi miniszter szombaton az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC).

Annegret Kramp-Karrenbauer kiemelte, hogy a Nyugat nemcsak országok közössége és egy égtáj, hanem egy eszmerendszer is, amely a szabadságon alapuló társadalom, az emberi jogok, a jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztása és a partneri kapcsolatokra épülő nemzetközi rend eszméit foglalja magában.

Ezt az eszmerendszert világszerte kihívások érik, és nem csupán ideológiailag és „papíron”, hanem „egészen konkrét” formában is. Ezt mutatja az ukrajnai Krím-félsziget nemzetközi joggal ellentétes bekebelezése Oroszországba és az iszlamista terrorizmus támadásainak sora, a szíriai háború, az Indiai-óceán térségének egyes részeire bejelentett jogtalan területi igények és a nukleáris fegyverek terjesztése.

A Nyugat ellenfelei cselekvőképesek, tettre készek, a katonai erő alkalmazásától sem riadnak vissza, a Nyugat viszont csak a saját gyengeségeit boncolgatja és másokra panaszkodik.

Ezen sürgősen változtatni kell, és Németországnak is többet kell tennie a Nyugat eszméinek védelmében – mondta a miniszter.

Különösen fontos Szíria. A 2011 óta tartó öldöklés, a lakosság mérhetetlen szenvedése és a konfliktus Európát is nagyban érintő hatása pontosan megmutatja, hová vezet, ha az európaiak nem lépnek időben. Ilyen tétlenkedés nem fordulhat elő többé – húzta alá Annegret Kramp-Karrenbauer.

Szerinte Németországnak főleg két területen kell erősítenie katonai jelenlétét. Az egyik az afrikai Száhel-övezet, a Szahara déli peremén az Atlanti-óceántól a Vörös-tengerig húzódó, száraz éghajlatú térség.

Ez a régió kulcsfontosságú egész Európa biztonsága szempontjából, mert meghatározza a kontinens felé irányuló migrációs folyamatok nagy részét, és az iszlamista terrorizmus hátországaként is szolgál – fejtette ki.

A másik a Perzsa(Arab)-öböl bejáratánál fekvő Hormuzi-szoros térsége, ahol Németországnak európai partnerekkel összefogva önálló műveletet kell indítania a hajózás biztonságának fenntartására – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer, kiemelve, hogy a német gazdaság számára is elengedhetetlen a kereskedelmi forgalom biztonsága a tengerszorosnál, amelyen át a globálisan forgalmazott nyersolaj 20 és a cseppfolyósított földgáz 25 százalékát szállítják át a tartályhajók.

Ezzel kapcsolatban az előadása utáni pódiumbeszélgetésen elmondta, hogy azért javasol a tengerszorosnál indított amerikai művelettől független missziót, mert Németország nem ért egyet Washington Iránnal szemben alkalmazott politikájával, amely abból áll, hogy a lehető legnagyobbra fokozzák a Teheránra kifejtett nyomást.

A vasárnapig tartó müncheni biztonságpolitika második napján felszólalt mások mellett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is, aki a német védelmi miniszter nézeteivel ellentétesen ítélte meg a világpolitikai fejleményeket.

Kiemelte, hogy a nemzetközi kapcsolatokat a „barbarizálódás” jellemzi, és ennek a folyamatnak Moszkva az egyik fő kárvallottja, holott rendre a nemzetközi jog előírásait és az ENSZ határozatait hűen követve jár el.

Erre példa szíriai tevékenysége, amelyet a legitim damaszkuszi kormány felkérésére fejt ki, megmentve az országot attól, hogy iszlamista terroristák prédája legyen.

Moszkva Líbiában is egy nemzetközileg elismert tényezőt, a Halífa Haftar tábornok körül csoportosuló erőket támogatja – tette hozzá az orosz diplomácia vezetője.

Úgy vélte, hogy Moszkvával szemben a Nyugat csak a nemzetközi viszonyok szétzilálására, a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság fokozására tör.

Ezt jelzi a NATO keleti terjeszkedése és példátlan erőfitogtatása Oroszország határánál – mondta Szergej Lavrov, aláhúzva, hogy a NATO „feléleszti a hidegháborús szembenállást”.