Február 26-án a Szepsi Egyházközség hívő népe is csatlakozott a nagyböjti szentidő ünnepélyes megkezdéséhez. Hamvazószerda a nagyböjti szentidő kezdete. Az egyház hamvazószerdán, amint azt a neve is sejteti – szentmisében, vagy igeliturgia keretében az előző évben megáldott olajfa- vagy barkaágak elégetéséből nyert hamuval – jelöli meg a hívek homlokát.
Délelőtt a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont óvodásai, délben az iskolások vettek részt a liturgián, ami ünnepélyes bevonulással vette kezdetét, mialatt a 91. zsoltár verseit népdalzsoltáros változatban énekeltük a kivetítőről. A napi könyörgés után elhangzottak a szentírási szakaszok, amit homília követett, majd a hamu megáldása és a hamvazás következett. A hamvazkodás alatt Schreiber István kántor Jeremiás próféta siralmait énekelte. A szertartás a hívek könyörgésével folytatódott, a Miatyánkkal, az Üdvözléggyel, a záró könyörgéssel és az ünnepi áldással ért véget.
Kora este magyar, majd szlovák nyelvű szentmise volt. Ezen a napon a liturgia egy ősi formulában mutatja be a nagyböjt lelki jelentését.
„Ember, emlékezzél, porból voltál, porrá leszel.” „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,15).
Ezeket a szavakat ismétli a pap a hamvazkodás pillanatában. Ezzel valamiképpen visszatérünk az emberi történelem kezdetéhez, amikor a bűnbeesés után az Úr így szólt Ádámhoz:
„Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.” (Ter 3,19).
Isten szava itt esendőségünkre utal, sőt a halálra, amely az emberi gyöngeség végső formája. Napjaink kulturális környezetében, amely annyiféle módon megpróbálja feledtetni a valóságot és a halál emberi mivoltát, a nagyböjti liturgia egyfelől emlékeztet a halál igaziságára, de másfelől bölcsességre int, és arra ösztönöz, hogy fogadjuk el azt a váratlan újdonságot, amellyel a keresztény hit megvilágítja a halál reményteliségét.
Az ember ugyan porból van és porrá lesz, de ez a por értékes, mert Isten fiában, Jézus Krisztusban magára vette ezt a port, visszaállítva az ember halhatatlannak teremtett voltát. Az ősi liturgikus formula tehát az új Ádámban, Krisztusban kap igazi értelmet. Jézus Krisztus ugyanis szabadon osztozott az emberi sorsban, annak minden esendőségében, főként halálával és halálában a keresztfán. Az Atya iránti szeretetből vállalt halála lett az emberiség számára a dicsőséges feltámadás útja, amelyen keresztül Krisztus a kegyelem forrása lett mindazoknak, akik hisznek benne. Ez az élet, amely soha nem ér véget, már itt a földön a keresztségben kezdődik, a többi szentségekben nyer megerősítést és a test szerinti feltámadásban éri el teljességét.
A hamvazkodással tehát megújítjuk elkötelezettségünket, hogy az Úr Jézussal, benne és vele, a nyomában járunk. Megengedjük, hogy szentségei misztériumában átalakuljunk. Lehetőséget adunk arra, hogy meghaljon bennünk a régi, bűnös ember és megszülessen az Isten kegyelmében átalakult új ember.
2019. szeptember 30-án, Szent Jeromos egyháztanító emléknapján tették közzé a Vatikánban Ferenc pápa Aperuit illis (Megnyitotta nekik) kezdetű apostoli levelét, amelyben elrendelte az Isten igéje vasárnapját, amit az egyházi esztendő évközi idő harmadik vasárnapjára helyezett. A dokumentum annak a jubileumi évnek a kezdetén látott napvilágot, amikor az egyház Szent Jeromos halálának 1600. évfordulójára emlékezik.
Ferenc pápa ebben a levelében arra is buzdít, hogy
ezt a vasárnapot ünnepnapként, a liturgiában a Biblia trónusra helyezésével tegyék láthatóbbá. Ez az aktus nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten igéjének irányadó, meghatározó értéke van a közösség számára.
A hamvazkodási liturgiában az iskola diákjai ünnepélyesen átvették az Evangéliumok könyvét, ami az iskola folyosóján kialakított liturgikus térben nyer elhelyezést, ahol az óraközi szünetekben lehetőség kínáltatik az Isten szavának magánolvasására és a kapott üzenetek egy füzetben való megosztására, hogy mivel a Biblia az Úr népének a könyve, Isten igéje egyesítse gyermekeit és tegye egyetlen néppé őket.
A Biblia ugyanis nem történeti könyvek, nem is időrendi események gyűjteménye, hanem teljes egészében az ember átfogó üdvösségére irányuló kinyilatkoztatás. A Bibliában minden erre irányul és az üdvösség történeteként mutatkozik meg, amelyben Isten beszél és cselekszik. Az üdvösség céljának elérése érdekében a Szentlélek alakítja át az emberi szót Isten szavává. A Szentlélek szerepe nélkül az ember könnyen átcsúszik fundamentalista magyarázatokba, amitől mindenkinek bölcsen távol kell maradnia, ahogyan arra Pál apostol is emlékeztet: „A betű öl, a Lélek éltet” (2Kor 3,6). A Szentírást az egyházzal és az egyházban, és ugyanazzal a lelkülettel kell értelmezni, mint ahogyan azt megírták. Jézus Krisztussal a kinyilatkoztatás beteljesedett, de a Szentlélek folytatja a tevékenységét, továbbra is sugalmaz az egyháznak a Szentírás tanításában. Az egyházzal, az egyházban, az egyházért.
A megtestesülés tényét figyelembe véve nem lehet semmiféleképpen sem elkülöníteni a Szentírást és a hagyományt, mert azok együtt alkotják a kinyilatkoztatás egyetlen forrását. Amikor a Szentírást a Szentlélekben olvassuk, ahogyan azt írták, akkor az mindig éltető és tápláló marad. Segít abban, hogy önzésünkből a megosztás és a szolidaritás, a sorsközösség vállalásának útjára lépjünk.
Örülünk, hogy együtt kezdtük el a nagyböjti szentidő ünneplését. Megkezdtük 40 napos zarándokutunkat, amely elvezet minket az Úr húsvétjának öröméhez.
Zarándokutunknak ezen a szakaszán sem vagyunk egyedül. Az egyház a kezdetektől fogva velünk tart és támogat bennünket Isten szavával, és az Úr szentségeivel. Isten szava magában foglalja lelki életünk programját és bűnbánatra hívó elkötelezettségünket. A szentségek vétele pedig megerősít, bátorít és segít minket tökéletesebben járni életünk útját.
Az igeliturgia emlékezetes pillanata volt, amikor a kongresszus eredményességéért mondott közös ima közepette a templomban ünnepélyesen elfogadtuk dr. Erdő Péter bíboros úr ajándékát, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra szóló meghívást és az arra invitáló molinót.
Adja Isten, hogy a kongresszus mottójaként: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7) kapott kegyelem által a nagyböjti szentidőben jobban imádkozzunk és buzgóbban gyakoroljuk az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit. Az Úr segítsége és a mindig az Istenre figyelő és benne élő Szűzanya példája és oltalma kísérjen minden jóakaratú embert a nagyböjti zarándokúton.
