A szepsi Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont igazgatósága az intézet felső tagozatos diákjai részére 2020. február 8-án rendezte meg a hagyományos próbabált, ahol az elsőbálozók örömmel ünnepelték életszakaszuk eme nagy eseményét.
Azt mondják, hogy a tánc a legősibb művészet, ugyanakkor a legfiatalabb is, hiszen története során legkésőbb vált önálló műfajjá. Fejlődését, elismertségét egy állandóan változó, föl-le hullámzó grafikon szemléltethetné leginkább. Esztétikai értékeit, fontosságát más-más módon ítélték meg a különböző korok szakemberei.
Az is köztudott, hogy a tánc elválaszthatatlan az ember társadalmi létének alakulásától. Már az őskorszakból származó barlangrajzok is erről szolgáltatnak adatokat. A természeti népek mozgás- és tánckincsét figyelve eljutunk ahhoz a szinthez, ahonnan az életerő mozgásformává alakulása kibontakozott.
A tánc is, miképp a többi művészet, szoros kapcsolatban áll a munkával és a vallásossággal. Például a növénytermesztő korok emlékét a „termékenységi táncok” őrzik. Ebben a mozgáskomplexumban a kézmozdulatoknak varázserőt tulajdonítottak, ami mára szinte „funkciótlan” díszítőelemmé vált.
A mai páros tánc az olasz reneszánszban gyökerezik. Az első ilyen tánc, ahol a férfi és a nő megfogták egymást, a vidám páros tánc volt, ami voltaképp csak ebben a felszabadult légkörben jöhetett létre.
Mindezek fényében elmondható: kétségtelen, hogy a tánc nagy rokonszenvet, de sok idegenséget is kiválthat. Például az is, hogy nálunk, Európában nem szokás tánccal imádkozni. Más földrészen viszont ez sokkal magától értetődőbb. Mi sokkal zártabbak vagyunk, holott a tánc egyébként nem volt mindig ennyire idegen az egyházi élettől Európában sem.
Liturgiánk az egyes századokban a különböző hatásokra mára annyira leegyszerűsödött, hogy csupán a térdelés, az állás és az ülés adja imádságos jelenlétünk kifejeződésének zömét. Szent Bazil, más néven Vazul (329-379) még lelkesítette a híveit, hogy a liturgiában táncoljanak, mert akkor ugyanazt teszik, mint az angyalok. A tánc a középkorra viszont már teljesen kiszorult a liturgikus használatból. Másrészt az elutasítás oka lehet az is, hogy mindannyiunk életében vannak időszakok, amikor egyes imamódok segítenek, mások viszont taszítanak.
A táncmeditáció is egy ilyen lehetőség a sok közül. Keresni és rásejteni arra, amiről még nem tudjuk pontosan, hogy micsoda: például maga a lépés és a lépések által keletkezett ritmus, s annak váltakozó erősségű hangja, nem feledve, hogy több személy lépése viszont már egy közösség kifejeződése is. Létrejön egy közösség, amelynek ugyanaz a ritmusa, és amiből egység születik. De tánc közben kereshetjük a csend helyét és annak mondanivalóját is.
A próbabál részvevői klasszikus, nép-, és könnyűzenei számokat hallgattak, illetve azok dallamára táncoltak. S minél többet és többen táncoltak, annál inkább lehetett látni, hogy az együtt táncolók megértettek valamit a tánc üzenetén át: az összetartozás, a sorsközösség vállalásának fontosságát, a kölcsönös felelősségtudatot a lelki, szellemi, kulturális értékért.
Vannak olyan táncok, amelyekben az üzenetek azonnal, rögtön megérkeznek, némelyeknek pedig nagyon hosszú idő kell, hogy kibontakozhassanak a táncolóban. Utóbbiak általában a legegyszerűbbek, annyira magától értetődőek, hogy már szinte észre sem veszik őket és nem tudnak helyesen és jól különbséget tenni közöttük.
Ha valahol van látható, hallható és tapasztalható egység – az a tánc. Nagyon meglátszik, ha ketten együtt nem azt teszik, amit kell… Örülünk, hogy ifjú nemzedékünk egy hangra akar járni. Köszönjük tanáraiknak, hogy erre oktatták őket. Köszönjük a szülőknek, hogy megalapozták ennek megértését.
Kívánom, kívánjuk, hogy köztünk és bennünk az isteni dolog vibráljon… egyik nótánk üzenetével: „Szeressük egymást gyerekek, a szív a legszebb kincs. Ennél szebb szó, hogy szeretet, a nagyvilágon nincs. Az élet úgyis tovaszáll, a sír magába zár. Szeressük egymást gyerekek, hisz minden percért kár!”
