Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma

A Felvidék helységeiben összefogtak a közösségek, az intézmények, az önkormányzatok, hogy segítsék embertársaikat. A vírusrendelet szerint arcvédőt kell viselnie mindenkinek, aki elhagyja otthonát, és mivel sehol nem kapható, ezért magánúton, összefogással oldódik meg a hiány pótlása.

A közösségi portálokon, helyi televízióban, helyi internetes oldalon felhívások, közlések tudatják azt, hogy helyileg hol és ki varr maszkot, azt is, hogy milyen módon készül és készíthető, s végül azt, hol és miként lehet hozzájutni. A kreatívabbak még fotósorozattal is bemutatják a készítés módjait, így sokan házilag varrják otthon. A felhívásokra sok önkéntes jelentkezett, nemcsak munkával, de alapanyagokkal is többen segítettek.

Nagyölveden az Emmanuel nappali foglalkoztatóban kis létszámú csoportok felváltva dolgoznak, hogy a községben mindenki hozzájusson az arcvédőhöz.

Kisújfalun ugyancsak a nappali foglalkoztatóban – mely árválkodna, hiszen az időseknek otthon kell maradniuk a rendelet szerint – néhány asszony szorgalmasan dolgozik, és már több százat készítettek, melyek folyamatosan szétosztásra kerülnek.

Nagyölveden (b) és Kisújfalun a nappali foglalkoztatóban készülnek az arcvédők (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Kürtön a varrodában készülnek a szájmaszkok, melyekből elsőként a legidősebbeknek juttattak, és mivel folyamatosan készítik és osztják, senki sem marad arcvédő nélkül.

Szőgyénben szintén az önkormányzat felhívására készülnek a maszkok. Önkéntes varrónők, nyugdíjasok és a faluban működő magánvarroda csatlakozott a felkéréshez. A lakosság soraiból alapanyagokkal is segítik a munkát, hogy az elkövetkező napokban mindenki hozzájuthasson a kötelező arcvédőhöz.

Muzslán a községi hivatal felhívására nyolc önkéntes varrónő látott munkához, sokan adakoztak a közösbe, az önkormányzat beszerezte a most hiánycikknek számító alapanyagot, a gumit, cérnát, így már több száz arcvédő kiosztásra került, de még nem értek vállalt feladatuk végére.

Nánán családok vállalkoztak a varrásra és osztották az igénylőknek az arcvédőket. A munkafolyamat még nem állt le, és mivel a jó példa ragadós, többen is csatlakoztak az önkéntességhez.

Muzslán (b) és Nánán is önkéntes varrónők készítik a maszkokat (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Köbölkúton is elkezdték már az arcvédők varrását és minden 60 év feletti lakosnak eljuttatják, ha igényli, és számítanak az összefogásra és a figyelmességre – tudta meg hírportálunk.

A polgármesterek hálásak, amiért a nehéz időszakban a koronavírus megelőzése érdekében önerőből sikerül előállítani a védőmaszkokat, és minden lakost ellátni, aki igényt tart rá. Igazi összefogás vette kezdetét, sokan csatlakoztak az önkéntes munkához, vagy bármilyen módon segítettek, így több száz arcvédőt osztottak már szét a déli régió községeiben, bizonyára nemcsak a fent említett helységekben, hanem Felvidék-szerte.

Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma

Az idős, egyedülálló lakosokat sem hagyják magukra, a legtöbb helyen az üzemi konyhák működnek, az ebédet a futárok házhoz viszik. Az önkormányzatok felvállalják a bevásárlást, a szállítást, és több magánüzlet házhoz szállítja az árut.

Vannak köztünk névtelen segítők is, akik például a lépcsőházban, dobozokban helyezik el az arcvédőket, vagy egyszerűen beteszik a postaládába.

Párkányban egy magánvarroda „angyalkája” készíti az arcmaszkokat és a kerítésre függeszti. Este ezt írta ki az üzenőfalára: „Sziasztok. Ma 80 darab maszkot sikerült készítenem. Mind el is vitték. Köszönöm mindenkinek, aki anyagot, szalagot és még táskákat is hozott. Holnap folytatom a munkát. Szép estét mindenkinek.”

A párkányi „angyalka” ajándékai (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A nehéz időszak nem más, mint próbatétel. Mindnyájunktól azt kívánja: legyünk figyelmesek, készségesek, segítőkészek. Most emberségből vizsgázunk. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!