Fotó: euractiv.sk

A beruházásösztönző intézkedéseket az állam az elkövetkező években elsősorban a kevésbé fejlett régiókra összpontosítja majd, főleg adókedvezmények formájában. A közvetlen bér- vagy vagyonelemi dotációk inkább kivételnek számítanak majd, közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Richard Sulík gazdasági miniszter.

Hangsúlyozta, ellenzi, hogy az állam támogassa a cégeket, mert ezek az ösztönzők torzítják a piacot. „Ugyanakkor tudatosítjuk, hogy vannak kivételek, melyek ez indokolják, ilyen például a régiós különbségek felszámolása” – mondta a miniszter.

A kérvények elbírálásakor a gazdasági tárca nemcsak az újonnan létrehozott munkahelyek számát veszi figyelembe, hanem azok hozzáadott értékét is.

„Raktárosok és szerelőmunkások érkeznek hozzánk, ugyanakkor elmennek a mérnökök és az orvosok, ez távlati szempontból kárára válik az országnak” – mondta.

Bemutatta azt az előző tárcavezetéstől örökölt 12 beruházási projektet, melyet támogatni kívánnak. Bár a cégeket nem nevezte meg, felhívta őket a minisztériummal történő együttműködésre és a projekthez szükséges hiányzó információk pótlására.

Így az érintett tőketerebesi, gyetvai, bártfai, kisszebeni, eperjesi, mezőlaborci, turdossini és kassai cégeknek elképzeléseik megvalósítása után közel 400 új munkahelyet kéne létrehozniuk.

Nyugat-Szlovákiából mindössze egy szenicei cég szerepel a jegyzékben, ahol azonban összesen 79 embernek biztosítanának kutatási területen végzendő munkát.

Nyitott azonban a lehetőség Sulík szerint további cégek előtt is, melyek állami segítséggel bővítenék vállalkozásukat. Konkrét összegeket nem említett arra vonatkozóan, hogy mennyivel támogatná az állam a beruházásokat, mert ezek eltérőek lehetnek az eredeti tervekhez képest.

A tárca vezetője egyúttal tudatában van annak, hogy a világjárvány okozta válság megváltoztathatja a cégek korábbi elképzeléseit. A miniszter az adókedvezmények mellett nem zárta ki a közvetlen beruházások indokolt esetben történő támogatásának lehetőségét sem.

(Felvidék.ma/parlamentnelisty.sk/