Ma már csak kevesen tudják Ipolyságon is, hogy a város tulajdonképpeni fejlődése az újabb korban csak az 1800-as évek közepe táján indult meg.

Mint helytörténészünk, Gyürky Antal 1882-ben kiadott könyvében olvashatjuk:

„Ipolyság 1844-ben kezdett épülni, a piacot szegélyező házak akkor, a vendéglősort, a plébánia melletti kulcsárházat és a megyeházat kivéve, mind szalmafedelűek s a jobbágyok tulajdonai voltak, melyek udvarai többnyire sárfallal és fonott vesszőkapukkal voltak ellátva. Ha ehhez hozzáképzeljük azt a ronda épületet, amely a piac közepén (a mai Fő téren – Cs. K. megj.) dísztelenkedett, mely később elhordatván, s melynek helyét most a Mária-szobor díszíti, nem lesz nehéz fogalmat szerezni, mily képe volt akkor Ipolyságnak”.

S amint a továbbiakban írja az egykori szemtanú: a városnak akkor nem volt még járdája sem,

„sáros időben felette kellemetlen volt kilépni a házból, kivált országos vásárok után, mert a sok marha felgyúrta a talajt, s a szemét eltakarításáról sem volt gondolkodva. A piac közelében az uradalmi pajta falmentén dísztelen ronda tér volt.”

A fenti áldatlan állapotok bántottak is néhány jobb ízlésű, felvilágosultabb és országot, világot is látott nemesembert, akik azon fáradoztak, hogy valamiféle változást kieszközöljenek, megvalósítsanak. Maga Gyürky így konstatálta a később történteket:

„Hogy ezen hiányok elenyésztek, abban legtöbb érdeme van Pongrácz Lajos mostani alispánnak, aki 1875-ben központi főszolgabíró lévén kivitte, hogy a városban járdák készültek, és kivilágítást is nyert a város. Bizony pedig az nem volt könnyű dolog, mert ehhez pénz kellett, alap pedig sehol sem volt, melyből a költségeket fedezni lehetett volna. Ő azonban, aki a haladás és felvilágosodás előmozdításának s a szép iránti érzék kifejlesztésének mindig tényezője volt, az ő találékony szellemével tudott forrásokat szerezni. Először kieszközölt engedélyt kövezetvám szedésére, ami által lehetségessé vált a járdákat időnként szaporítani s fenntartani. A kivilágítási költségekre aláírási íveket nyitott, bálokat és műelőadásokat rendezett.” 

Ipolyság főtere a két világháború között (Csáky K. repr.)

Azt is el kell mondanunk a fentiek kapcsán, hogy mindeme kezdeményezések bölcsője elsősorban nem a hivatal, a politikai pártcsatározások színtere, hanem egy újabban létrehozott társulat volt. A későbbi ipolysági polgár, Salkovszky Jenő ügyvéd is megörökítette ennek munkáját, s a következőket jegyzete fel vele kapcsolatban: „Megalakult az Ipolyság Város Szépészetét és Anyagi Jólétét Előmozdító Egyesület, melynek feladata volt a kertek és parkok létesítése, a közvilágítási és a városrendezési kérdések megoldása, az új utcák nyitásának” szorgalmazása stb. A városi elöljárósággal szorosan együttműködtek Pongrácz Lajos elnöklete és Sághy Benő titkársága alatt. Munkájuk közül kiemeli a sétatér létesítését.

Pongrácz Lajos ebbéli tevékenységét és a társulat munkáját a rokon, Pongrácz Elemér is nagyra értékelte később. Jeles földink halálakor 1899-ben írta a Honti Lapokban az alábbiakat:

„1868-ban alakult meg Ipolyságon Ipolyság M. Város Szépítészeti s Anyagi Jólétét Előmozdító Társulat, amelynek Pongrácz Lajos elnöke lett. /…/ A mostani új város (későbbi Park utca) helyén, a káptalani telkek mellett volt akkor egy elhanyagolt piszkos rész, abból e társulat Pongráczcal az élén sétateret alkotott. 1869. május 23-án volt az ipolysági sétatér ünnepélyes megnyitása, amikor Pongrácz egy Prolog-féle felolvasást tartott.”

A sétatér aztán pezsdítőleg hatott a ságiak társadalmi életére is. Amint olvassuk:

„Ezen időkben a sétatér igen felkapott hely volt a közönség részéről. A nyári hónapokban minden vasárnap cigányzene mellett ott adott találkát egymásnak a sági publikum. A társadalmi élet víg, kedélyes, barátságos volt.”

Az Újtelek 1905-ben Polgár Ignác képeslapján (Csáky K. repr.)

Mint az egyes forrásokban láthatjuk, a társulat megnevezését többféle változatban is használják. Mi a Pongrácz Lajos által leírt megnevezést tettük az első helyre. (Némelyik mai kiadványban az alábbi formában szerepel – valószínűleg tévesen, illetve rossz olvasatban – a megnevezés: Ipolyság Város Szépérzetét és Anyagi Jólétét Támogató Egyesület.)

A társulat létesítésének gondolata ismét a Honti Kaszinón belül fogalmazódott meg, melynek akkor épp Pongrácz volt az igazgatója. A kaszinó 50 éves történetét összefoglaló munkájában így emlékszik erre maga az érintett:

„Három évig viselvén részemről az igazgatói tisztséget, miután nézetem szerint nem volt többé sem helye, sem szüksége annak, hogy a kaszinó-társulat az ismét életbe lépett alkotmányos megye fennállása idejében politikával foglalkozzék, oda irányult törekvésem, hogy az egyesület tagjai ezentúl inkább közgazdászati és városi közcélok létesítését karolják fel. Így létesült mindjárt 1868-ik évben elnökletem alatt és tartotta üléseit e teremben az Ipolyság Város Szépészeti és Anyagi Jólétét Előmozdító Társulat, melynek jegyzője Sági Benő volt. A társulat az alábbi szakosztályokra oszlott: I. Kertművelés, II. Szőlő és Borászati, III. Szépészeti, és IV. Városi Kivilágítási Szakosztály. Működésükről nyomtatott jegyzőkönyvek adattak ki. Sajnos, hogy közbejött politikai jellegű félreértések miatt a társulatnak mint ilyennek tevékenysége megszűnt, de hatása, eredménye ma is fennáll, részint az uradalmi cselédek régi krumpligödreinek helyén díszlő városi sétatérben, részint a város kivilágításában”. 


A megyeháza 1908-ban a Polgár Nyomdában készült képeslapon (Csáky K. repr.)

Gyürky Antal ugyancsak megemlékezett az utóbbiról, ezeket jegyezve fel:

„Az uradalmi pajtakerítés mellett elvonuló ronda teret sétatérré nekem sikerült átalakítanom. Erre az engedélyt a várostól Pongrácz Lajos eszközölte ki, de ehhez szinte költség kívántatott, ezt részint adakozás útján, részint művészi előadások által szerezzük be, a fákat ajándékba nyertem.”

A már említett trió: Pongrácz Lajos, Gyürky Antal és Sághy Benő munkájához nyilván sok-sok helybéli lokálpatrióta is csatlakozott még. A szép kezdeményezések jelentősen átalakították az addigi városképet, finomították Ipolyság arculatát, városi rangot is adva a megyeszékhelynek. Ahol megtanulták az adakozást, a jótékonykodást; a bálok és színielőadások, a koncertek és hangversenyek bevételeinek közcélkora való fordítását. Jártak ide társulatok, alakultak műkedvelő körök és további egyletek. Egyszóval szebb és élhetőbb város lett Ipolyságból.