Szepsiben június 6-án, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a közélet és intézményei, a társadalmi szervek és a történelmi egyházak elöljárói és tagjai közösen emlékeztek a 100 éves évforduló kapcsán. Az ünnepségen részt vett többek között Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidéki Főosztály főosztályvezetője.
Iván Tamás megnyitója után, Nagy György, Kassa – megye képviselője mondott ünnepi beszédet. Az emlékezők a történelmi egyházak képviselőinek imáját követően harangzúgás kíséretében elénekelték nemzeti imánkat. A nagyon rövid ideig tartó zápor ugyan némi határt szabott a megemlékezésnek, de alkalmat adott a sorsközösség vállalásának megmutatására is. Jó volt együtt látni az egy ernyő alatt közösen imádkozó lelkipásztorokat, akiknek áldásközvetítése után reményteli jelzésértékként újra kisütött a nap, kividult az ég…
Az emlékezéssel kapcsolatosan eszünkbe juthat, hogy minden nép nemzedéke a nyelvében él, dalában érez, és kultúrájával tanúskodik. A tanúskodás – mártírium. Nemegyszer könny-, és vértanúság. Helye és módja változó. Manapság kihívásnak és helytállásnak is szoktuk nevezni, amelynek – ha őszinték vagyunk – saját erőnkből lehetetlen eleget tenni. Ezért jó tudatában lenni annak, hogy nem elég a hamut őrizni, a lángot tovább kell adni.
A napokban szerte a nagyvilágban remélhetően ezért is imádkoztunk és emlékeztünk. Az élet élni akar. Élni akarunk. Megmaradni. Kapaszkodni: gyökereinkkel a múlt értékeibe, vágyainkkal fel a magasba, de nem a nagy messzeségbe, mert ahogyan Márai Sándor írja: „Istent, nem a nagy dolgokban, mintegy távcsővel és nagyítóval, a csillagok, a felhők és a végtelenségek között kell keresni. Nem. Őt legbiztosabban az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségekben lehet megtalálni. Önmagunkban. Azokban a pillanatokban, amikor csodálkozva felnézünk, hogy valamit megértettünk, amit az előbb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, még nem értettünk. Ez az a pillanat, amikor hirtelenül egyszerű és világos lesz az, ami az előbb még homályos és érthetetlen volt. Ez az a pillanat, amikor fölénk hajol az Isten.”
(Fotó: Kuzmányi István)
Ez az a pillanat, amikor erőteljesen rádöbbenünk arra, hogy a múlton nem érdemes keseregni. Pontosabban – nem szabad. Éppen úgy, mint a jövendőn, amelyen ábrándozni nem szabad. Élni és éltetni kell! Úgy, ahogy lehet. Kicsi és nagy történelmünkben ritkán adott meg nekünk, hogy azt tehettük, amit szerettünk volna. Mindig éreztük, hogy sok mindent kellene tenni, de csak azt tehettük, amit lehetett, s ahogyan lehetett. Mindenkori helytállásunkat azonban nem kívülről és nem is másoknak kell megítélni. Az ítélet az Istené. Ő fogja igazolni, vagy cáfolni: nem tettünk lehetetlent… amit lehetett, azt igyekeztünk megtenni…
Közismert tény az is, hogy az idén a koronavírus-járvány miatt Budapesten elmaradt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amelyet jövő év szeptember 5. és 12. között fognak megrendezni.
Az ünnepi megemlékezésen is elhangzott a bátorító javaslat, bizalommal folytatni közös imánkat arra a szándékra is, hogy a felkészülés meghosszabbított ideje a Szentírás tanításának fényében szolgáljon vallási életünk további elmélyítésére.
Adja Isten, hogy a Kárpát-medence népei a történelem sebeire együtt keressék és találják meg Budapesten az Eucharisztia szent jegyeiben a kölcsönös kiengesztelődés és megbocsátás forrását.
Ismételt köszönet és hála mindenkinek, aki e történelmi évfordulón a régi hűség, az ősi ragaszkodás és az évszázados felelősségteljesség vágyával fizikálisan vagy virtuálisan jelen volt és továbbra is lelkiismeretesen kívánja végezni életfeladatát: kész élni és éltetni, imádkozni és engesztelni népeink lelki megújulásáért, határon innen és határon túl.
Hisszük és valljuk – ugyancsak Máraival – néha úgy tűnik, csaknem frivolitás, könnyelműség, tiszteletlenség, kegyeletsértés, elvetemültség és túlbuzgóság hinni Istenben és az evangéliumi értékrendben. Igen, de Isten sokkal több és másabb annál, semhogy léte hitünktől vagy tagadásunktól függne.
(Fotó: Kuzmányi István)
Ezért fontos a megkapaszkodás: Istenbe és egymásba, mert minden nép nemzedéke a nyelvében él, dalában érez és kultúrájával tanúskodik, de csak ott és akkor, ha tudja és éli: nincs egyedül és nem hamut akar őrizni, de a lángot tovább adni, hogy világítson, melegítsen, utat és célt mutasson, megélve Urunk és Tanítónk kérését: „Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.” (Mt 5,16).
Sajnos, 100 évvel ezelőtt naivan, duzzogva elengedtük egymás kezét, most tudatosan, bizalommal egymás felé kellene hajolnunk, mindenekelőtt a tétován sodródó testvéreink felé – nyilatkozta a minap Böjte Csaba testvér.
Látva látjuk, hogy a nagyhatalmak napjainkban is gazdasági háborúkat vívnak, belső feszültségeket gerjesztenek, hogy térdre kényszerítsék a népeket. Osztva Csaba testvér véleményét, térségeink egyetlen esélye, ha a múlt sebeit félrerakva, közös jövőt építve összefogunk. Bizalommal kiengesztelődünk, mielőtt gonosz erők az itt élő népeket egymásnak uszítva, egy kelet-európai „tavaszba” taszítanák.
Azt is mondják, a történelmet a győztesek írják. Nem igaz. A győztesek a történelmi könyveket írják. A történelmet azok írják, akik élni akarnak. A történelmet, a nagyot és a véglegeset, mindannyiunk közös történelmét, az Isten írja. Az örökkön Élő és Éltető, akinek mindannyiunk útja számít, hiszen Ő hívott létre minket.
Ezért is imádkoztunk, hogy a Kárpát-medencében élő népek egymást tisztelve, a három isteni erény lelkületében, a határokat szentlelkesítve, békében összefogjanak, s ne csak egymás mellett, egymással, de egymásért éljenek!
Urunk és Istenünk! A fa a szél kihívásaira gyökereivel válaszol. Kérünk, adj nekünk szárnyalni akaró szárnyakat és mélybe gyökerező gyökereket.
(Fotó: Kuzmányi István)
Add nekünk Szentlelkedet, a segítő Szárnyalót. Ő tartson meg minket népeid közösségében, szent Egyházadban, amelynek Fiad által megígérted, hogy a pokol hatalma sem vesz erőt rajta.
Szavadra minden megszentelődik, kérünk, áldd meg és éltesd életfánkat és mindazokat, akik e történelmi évfordulón összegyűltek, hogy emlékezzenek egymásra és Egyszülöttedre, aki számunkra Út, Igazság és Élet: Isten, aki Veled és a Szentlélekkel együtt él és éltet, most és mindörökkön örökké. Ámen.
A szerző szepsi esperes plébános.
