A Remény című katolikus folyóirat is megemlékezett a trianoni békediktátum századik évfordulójáról. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük Herdics György címzetes apátnak, a Remény katolikus folyóirat főszerkesztőjének gondolatait.
Amikor az elárusítónő azt mondja egy magyar többségű városban, hogy beszéljek szlovákul – ez Trianon. Amikor valaki azt mondja, hogy téged kedvellek, holott magyar vagy, de a magyarokat egyébként nem szeretem – ez Trianon. Amikor a pap az úgynevezett magyar misén szlovákul prédikál, s a hívek azt mondják, milyen kedves, legalább valamit mond magyarul – ez Trianon. Amikor a magyar nemzetiségű pap mindenáron bizonyítani akarja a püspök előtt, hogy valójában mindenkinek mindene lett, így nemzetisége sincs – ez Trianon. Amikor egy katolikus hetilap nem kap támogatást azért, mert magyar nyelvű – ez Trianon.
Amikor az orvos a beteget kérdezi, aki magyarul válaszol, a gyógyítás mestere pedig méltatlankodik – ez Trianon.
Amikor valaki, aki egy szót sem tud a nyelvünkön, azt mondja, hogy a nagyszülei magyarok voltak – ez Trianon. Amikor nem kell a magyar iskola, mert államnyelven majd jobban boldogul a gyerek – ez Trianon.
Amikor kisebbség vagyunk mindenütt… A társadalomban, az egyházban… – ez Trianon.
Trianon mindenütt. Köztünk. Bennünk. Trianon – békeparancs. Szitokszó. Száz év: kitaszítottság, megbélyegzettség, hontalanság. És száz év reménység. „Megfogyva bár, de törve nem…” Száz év. Elszakítva egymástól, de nem elszakadva az Istentől. Ki tudja, mi lesz itt újabb száz év múlva… Ki tudja?! Múlik-e valamin? Valakin? Múlik-e rajtunk is? Igen, itt élned, halnod kell.
Megjelent a Remény június 7-i, 23. számában.
