Illusztráció: pixabay.com

Zuzana Čaputová köztársasági elnök nem tartja megfelelőnek és indokoltnak, hogy fertőtlenítés miatt ne nyithassanak ki a boltok vasárnap. A fertőtlenítést bármikor elvégezhetik a működtetők – mondta az államfő a TASR hírügynökségnek a boltok vasárnapi zárva tartásával kapcsolatban.

„A vészhelyzet megszüntetését követően újra kell értékelni, hogy megfelelők-e a hatályos higiéniai óvintézkedések, és valóban a lakosság egészségének védelmét szolgálják-e. Az intézkedéseknek arányosaknak és indokoltaknak kell lenniük” – mondta, és hozzátette, a vasárnapi zárva tartást nem látja annak.

Rámutat, hogy ez a korlátozás csak az üzletekre vonatkozik, és például az éttermekre, ahol hét közben szintén sok ember megfordul, nem.

„A vasárnapi zárva tartásnak önkéntes alapon kellene működnie, vagy olyan törvény alapján, amelyet megszavazott a parlament” – hangsúlyozta.

A korlátozást Ondrej Dostál és Radovan Kazda (mindketten SaS) valamint Ján Benčík (Za ľudí) parlamenti képviselő is bírálja.

Felkérték Ján Mikas országos tiszti főorvost, hogy oldja fel a tilalmat.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a közegészségügyi hivatal (ÚVZ) intézkedése alkotmányellenes lehet. A képviselők politikai okot látnak annak a döntésnek a hátterében, hogy csak vasárnap lehet elvégezni a boltokban a fertőtlenítést.

A hivatal rámutatott, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben nagyobb figyelmet kell fordítani a fertőtlenítésre, ami egy átlagos munkanapon nem lehetséges.

A hivatal emlékeztetett arra is, hogy rendszeresen ellenőrzik és értékelik a járványügyi helyzetet, és ennek megfelelően döntenek a szükséges intézkedésekről.