Június 25-én tartotta a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont óvodai részlege növendékei búcsúballagását, amelyen, mint mindig, most is szép számban vettek részt a szülők, a nagyszülők, a hozzátartozók és az intézet pedagógusai és vezetői. A közel negyven óvodásból 13 gyermek búcsúzott. A kezdetben alig 10 gyermekkel indulva csak reméltük, hogy lassan többek leszünk. Hála Istennek – vagyunk. Köszönjük Istennek, az öntudatos szülőknek és óvópedagógusainknak.
A búcsúballagás kezdetén a színvonalas kultúrműsor után felidéződött az egykori bibliai gyermek, Dávid, aki később a választott nép nagy királya lett, s akinek az életét ugyan sok ellentmondás övezte, ennek ellenére az imádság soha nem aludt ki szívében. Az imádság olyan mag, amely idővel gyökeret ereszt, szárba szökken és gyümölcsöt hoz.
Dávid király gyermekkorától fogva kedves volt Isten előtt, aki olyan küldetést bízott rá, amely központi szerepet kapott a választott népe történetében. Az evangéliumok Jézust is többször nevezik Dávid fiának, hiszen ő is Betlehemben született. Az ígéret szerint Dávid leszármazottai közül jött el a Messiás.
Dávid kiemelkedően „Isten szíve szerinti” király volt. Pásztor, aki imádkozott népéért és annak nevében. Imádsága, mint Isten fölkentjének imádsága hűséges ragaszkodás volt az isteni Ígérethez, szeretetteljes és örvendező bizalom abban, aki az egyetlen Király és Úr. A zsoltárokban a Szentlélektől sugalmazott zsidó és keresztény imádság első prófétája.
Dávid története a Betlehemet körülvevő dombokon kezdődik, ahol apja nyáját legeltette. Ő volt a legkisebb a testvérei között, aki a szabad ég alatt töltötte ideje nagy részét. Egyetlen társasága a citera volt, amelyen Isten nevét dicsőítette magányos óráiban. Dávid tehát juhász volt, aki gondját viselte a rá bízott állatoknak, megóvva őket a veszélytől. Amikor pedig Isten akaratából a népéről kellett gondoskodnia, nagyjából ugyanezeket a feladatokat végezte tovább.
Ezért bukkan fel sokszor a pásztor alakja a Bibliában. Jézus is Jó Pásztorként jelenik meg, aki életét adja juhaiért, vezeti őket, nevén szólítja valamennyit. Dávid sokat tanult első mesterségéből. Később, Uriás felesége kapcsán, amikor Nátán próféta felrója neki súlyos bűnét, Dávid azonnal rádöbbent, hogy rossz pásztor volt, megfosztott egy másik embert egyetlen juhától, amelyet szeretett. Megértette, hogy nem volt alázatos szolga, hanem a hatalom rabja, gyilkos fosztogatóvá lett.
Életében ugyanakkor a zene, az ének és a hangszer mind arra utal, hogy Dávid lelke érzékeny, fogékony volt az imára, a dicsőítésre, a bűnbánatra. Nem véletlen, hogy Dávidot nagy zsoltárszerzőként is tiszteljük. Álma az, hogy jó pásztor legyen – ez olykor sikerült is neki, máskor kevésbé. Mégsem ez számít az üdvtörténetben, hanem az, hogy egy másik nagy Király előhírnöke lett: szent és bűnös, üldözött és üldöző, áldozat és gyilkos. Ellentmondásos egyéniség volt, mégis előhírnök!
Ki tagadhatná? Mindnyájan cselekszünk ellentmondásos dolgokat az életünkben. Mindnyájan vétünk kisebb-nagyobb következetlenségből. Dávid életében van azonban egy fő vezérfonal, ami egységbe foglal mindent, ami ezen túlmutat. Ez pedig az imádság. Az ima hangja soha nem szűnik meg életében. Arra tanít minket, hogy mi is, életünk minden helyzetében maradjunk párbeszédben az Istennel. Osszuk meg vele örömünket és szeretetünket, a szenvedést, a barátságot, a betegség súlyát. Isten mindig szívközelben van, meghallgat minket.
Dávid, aki ismerte a magányt, valójában sosem volt egyedül. Ez az ima ereje, amit mindenki megtapasztal, aki kipróbálja. Az ima nemesít. Dávid is nemes lett, mert imádkozott. Gyilkos volt, de imádkozott, s mivel megbánta bűnét, ezért az ima révén újra visszanyerte nemes voltát. Az ima ugyanis visszaállítja a kapcsolatot Istennel, aki az ember egyetlen igazi útitársa élete viszontagságaiban.
Jó megtanulni ismét imádkozni! Kimondani: Köszönöm, Uram! Félek, Uram! Segíts, Uram! Bocsáss meg, Uram! Dávid olyannyira bízott Istenben, hogy amikor üldözték és menekülnie kellett, nem hagyta, hogy védelmére keljenek. „Ha az én Istenem így megaláz engem, Ő tudja, miért teszi”. Az ima nemessége Isten kezébe helyez minket: szeretettől sebzett kezébe, ahol megleljük egyedüli biztonságunkat (Ferenc pápa).
Imádságunk „hatékonyságának” azonban nem az a fokmérője, hogy Isten teljesíti-e vagy sem, amit kérünk tőle, hanem az, hogy mennyire tudunk ráhangolódni az ő akaratára. Hiszen Isten minden imádságot, amely hiteles és szívből jövő, meghallgat, de csak annyiban teljesíti, amennyiben örök üdvösségünket szolgálja. S ha úgy látszik, hogy nem hallgatott meg, elhagyott, és engedte, hogy kudarcot valljunk, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy velünk van, és arra vár, hogy mi is újra vele legyünk, s keressük az ő arcát. A szentek életében ugyanazokról a megpróbáltatásokról olvashatunk, mint az istentelenek esetében, de ők nem omlottak össze a nehézségek idején, sőt ők lettek a reménység egyetlen hordozói.
Minden romlás és összeomlás hátterében teológiai romlás húzódik meg. Izrael romlását, politikai összeomlását Istenhez való hűségének megfogyatkozása, a szent kultusz kiüresedése idézte elő. De ez még nem a vég. Babilon királya elhurcolja ugyan a választott nép színe-javát, ez a csapás azonban nem más, mint felszólítás arra, hogy a nép visszatérjen Istenéhez, és csak őbelé kapaszkodjon.
Életünk kisebb-nagyobb összeomlásai nem jelentenek teljes csődöt, ha Isten szeretetében és törvényében élünk, sőt éppen a kudarcok által találhatunk vissza hozzá. Sokkal veszélyesebb volna, ha Isten megengedné, hogy teljesen elszakadjunk tőle és törvényeitől, s közben minden gond és nehézség nélkül élnénk. Mert minden látszat ellenére az a rab és számkivetett, aki elszakadt az Istentől.
A ballagó óvodások emlékül egy rózsafüzért kaptak útravalóul, hogy megtanuljanak imádkozni: magot vetni és magot fogadni, olyan magot, amely az idő teljességében bizton termést hoz.
Urunk Jézus Krisztus, óvj meg minket és őket, akiket ránk bíztál, az önbecsapástól, hogy miközben ezt mondjuk Neked: „Uram, Uram!”, bálványok szolgálatába szegődjünk, és hűtlenek legyünk hozzád. Add meg kegyelmesen, hogy imádságunk mindenkor szívből jövő és őszinte hozzád fordulás legyen, amelyet a melletted való egzisztenciális döntés, a teljes Istenre hagyatkozás és a törvényeidhez való ragaszkodás hitelesít, és amit sosem hagyunk abba, akár jól megy a sorunk, akár megpróbáltatásban van részünk. Ámen.
A szerző szepsi esperesplébános.
