Fotó: a hajómalmot működtető egyesület facebook oldala

Gyűjtést indítottak a város és a Komáromi járás egyik legnépszerűbb turisztikai célpontjának számító gútai hajómalom malomkerekének felújítására. A malom gondnokától megtudtuk, 25 ezer euróra van szükségük a nemzeti kulturális emlékmű szóban forgó részének felújítására.

A Kis-Duna és a Vág összefolyásánál, valamint a Kis-Duna holt ágát közrefogó kis szigeten helyezkedik el Gúta város és a környék turisztikailag egyik leglátványosabb helyszíne, a hajómalom, melyet a köznyelvben csak vízimalomként emlegetnek.

A festői környezetben található emlékmű az elpusztult dunaradványi hajómalom tökéletes mása, negyven éve készült, így őrizve meg az utolsó vízen nyugvó malmot a Duna szlovákiai szakaszán.

(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Helenka Šáliová, az Alsó-Csallóközi Természetvédő Egyesület, Vízimalom Védő Társaság (Združenie ochranárov Dolného Žitného ostrova, Ochranársky spolok Vodný mlyn) tagja portálunknak elmondta, az utóbbi időben két vihar is megrongálta a lapáttartó elemeket.

Mint megtudtuk, a koronavírus-járvány miatt az idén nem tudtak fogadni iskolás csoportokat, ami a bevételeik jelentős részét biztosította. Ez komoly anyagi veszteséget okozott a műemléki védelem alá tartozó hajómalmot fenntartó egyesületnek.

„Gyakorlatilag most csak hónapról hónapra tengődünk, épphogy fedezni tudjuk a havi kiadásainkat” – fogalmazott.

A malomkerék felújítására az elkészített költségvetés szerint hozzávetőlegesen 20-25 ezer euróra van szüksége az egyesületnek.

Fotó: a hajómalmot működtető egyesület facebook oldala

„A lapáttartók lecserélése mellett ugyanis az egész tengelyt szükséges lecserélni” – nyomatékosította. „A hajómalom az egyesület tulajdona, ám a telket nem tudtuk bérbe venni a mezőgazdasági szövetkezettől, ezért pályázni sem tudunk a hajómalom felújítására” – válaszolt érdeklődésünkre Šáliová.

Az egyesület nyilvános gyűjtést szervez tehát, melynek teljes bevételét a hajómalom sérült részeinek felújítására költik.

Az adományokat az egyesület transzparens számlájára várják SK17 0900 0000 0051 7052 0095, illetve a helyszínen kihelyezett urnákba is lehet adakozni. A gútai hajómalom nemzeti kulturális emlékmű, melynek helyreállítását a Nyitrai Regionális Műemlékvédelmi Hivatal határozata alapján valósítják meg.

(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A Csallóköz csücskében található malom az 1920-ban épült dunaradványi vízimalom tökéletes mása, mely a 20. század közepén tűzvészben pusztult el, ezzel az utolsó vízimalom semmisült meg a Duna szlovákiai szakaszán. A malom másolatát a 80-as évek elején a komáromi hajógyárban készítették el, az itteni kikötőben kallódott egészen 1991-ig, amikor Šáli Iván és a gútai természetbarátok hajóvontatóval Gútára hozatták.

Jelenleg a malom technikai múzeumként működik: a két párhuzamos csónakra felhelyezett, és a parthoz kikötött hajómalom a környék látványossága. Az elmúlt 25 évben a gútai hajómalom és környéke közkedvelt pihenőhely lett a helyiek és a turisták körében is.

A malom környezetének különleges jellegzetessége a Kis-Duna holtágán átvezető, gyalogosforgalom számára épült fahíd.

(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Méltán büszkék rá a gútaiak, ugyanis ez Európa leghosszabb, fedett fahídja, mely betonpillérek segítsége nélkül épült. Minden része fából készült, és azon emberek elbeszélései alapján tervezték meg, akik még emlékeztek a pár száz méterrel feljebb lévő valaha létező fahídra, melyet a 20. század első felében jeges ár pusztított el.

Nyaranta rendszeresek itt a fesztiválok, a szabadtéri programok, környezetvédelmi táborok, foglalkozások, ehhez biztosított a kellő tisztálkodási lehetőség és kiépült egy fedett színpad is.

A hely és az azt működtető egyesület küldetése a felnövekvő generációk ökológiai nevelése, akár egész napos programokat tudnak a számukra biztosítani ma is. A gyerekek sok egyéb mellett megtudhatják, hogy elődeink mennyi természetes energiát tudtak felhasználni anélkül, hogy kárt tettek volna a természetben. A városi gyerekeknek pedig feledhetetlen élmény az állatsimogató, ahol a legkülönfélébb szelíd háziállatokkal találkozhatnak.