(Fotó: Jozef Jakubčo/SME, archív)

A Legfelsőbb Bíróság szenátusa a hétfői, zárt ajtók mögött tartott ülésén elutasította Monika J. panaszát, arra hivatkozva, hogy megalapozott a korrupció és a hivatali hatáskörrel való visszaélés bűncselekményében való bűnrészesség ügyében indított eljárás. A TASR hírügynökséget Alexandra Važanová, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője tájékoztatta hétfőn.

A szenátus elvetette Denisa C. terhelt szabadon bocsátási kérelmét is, mivel megítélése szerint ebben az esetben továbbra is indokolt az előzetes letartóztatás.

A Legfelsőbb Bíróság megerősítette a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság augusztus 5-én hozott döntését, miszerint Monika J. volt igazságügyi államtitkár, aki ellen vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt indult büntetőeljárás, előzetes letartóztatásban marad.

„Csak azután foglalhatok állást, hogy behatóan áttanulmányoztam a Legfelsőbb Bíróság döntésének részletes indoklását. Egyelőre annyit mondhatok, hogy tekintet nélkül a jogi minősítésre az a véleményem, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában nem indokolt az ügyfelem fogva tartása. Ugyanakkor – tekintettel a jogállamiság elvére – kötelességem tiszteletben tartani a bírósági döntéseket” – mondta el a TASR megkeresésére Peter Erdős, Monika J. ügyvédje.

A szintén kenőpénz elfogadásával gyanúsított Denisa C. szabadon bocsátási kérelmének a Specializált Büntetőbíróság vizsgálóbírója augusztus elején helyt adott. A Legfelsőbb Bíróság szenátusa most semmissé nyilvánította ezt a határozatot, mivel állásfoglalása szerint a terhelt esetében továbbra is indokolt az előzetes letartóztatás.

Monika J., a Smer-SD volt igazságügyi államtitkára ellen vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt indult büntetőeljárás. A gyanú szerint az egyik televíziós váltó ügyében utasításokkal látta el Zuzana M. bírónőt, aki a Pozsony V. Járásbíróságon tárgyalt perben végül Marian K. javára döntött.

A nagyvállalkozót később ugyanezen váltók hamisítása miatt nem jogerősen 19 év börtönbüntetésre ítélték Pavol R. vádlottal, a Markíza TV volt igazgatójával együtt. Az ügyhöz Denisa C. bírónőnek is köze lehet. A gyanú szerint az államtitkár utasítására ő segített Zuzana M.-nek kidolgozni az ítéletet, annak ellenére, hogy hivatalosan semmi köze nem volt az ügyhöz. Személyesen jelen volt az ítélethirdetéskor is, holott másik bíróságon dolgozott. Monika J. és Denisa C. március óta vannak előzetes letartóztatásban.

A szóban forgó korrupciós ügyben összesen 18 személy, köztük 13 bíró ellen indult eljárás. Többük ellen Vladimír Sklenka, a Pozsony I. Járásbíróság volt alelnöke tanúskodik. Tekintve, hogy együttműködik a rendőrséggel, egyelőre nem indult ellene büntetőeljárás.