Fotó: AFP/Getty Images

Szlovákia humanitárius segítséget, élelmiszert és orvosi segédeszközöket küld Bejrútnak. A több mint 6000 kilogrammnyi humanitárius segélycsomag több mint 60 ezer eurót ér. Ezen felül a külügyminisztérium 100 ezer eurót adományoz a katasztrófa sújtotta város lakosságának – tájékoztattak több minisztérium képviselői kedden, a pozsonyi repülőtéren.

„Örülök, hogy segíteni tudunk azoknak, akik szükséget szenvednek Bejrútban, és hogy más minisztériumokkal és a nonprofit szektorral együttműködve sikerült humanitárius segítséget küldeni az országba” – mondta Roman Mikulec belügyminiszter (OĽaNO).

A segélycsomag tartalmaz például gyógyszereket – fájdalomcsillapítókat, infúziós oldatokat, kötszereket – és speciális orvosi eszközöket, amelyeket az ország a libanoniak kérésére küld.

A nonprofit szervezetek tartós élelmiszert, például 3,2 tonna szárított csicseriborsót küldenek. Ezt az ingyenes étkezést nyújtó konyhák között osztják el, mivel az országban nagy szükség van élelmiszerre és vízre.

„Örülök, hogy Szlovákia szolidáris ország, amit ezzel a humanitárius segélycsomaggal is kifejez” – mondta Ingrid Brocková, a külügyminisztérium államtitkára. Elmondása szerint további humanitárius projektekben vesz részt az ország.

Ibrahim Assaf, Libanon bécsi nagykövete megköszönte a kormánynak és az országnak a Libanonnak és Bejrútnak nyújtott segítséget. Hangsúlyozta, hogy nagyon nagy szükség van erre, különösen mivel több kórház megsemmisült és sok orvos is megsérült. Szlovákia segítségét a két ország közötti barátság bizonyítékának nevezte.

A belügyminisztérium hozzátette, a Bejrút számára nyújtott humanitárius segély a kilencedik, amit Szlovákia ebben az évben a rászoruló országoknak nyújt. A miniszter közölte, ha Szlovákiának módjában áll, további segítséget küld Libanonnak, amennyiben ezt az ország kéri. Mikulec hozzátette, továbbra is fennáll az ajánlat, hogy ha szükség lesz rá, Szlovákia mentőcsapatokat, például a hegyi mentőszolgálat tagjait, kutyás keresőegységeket vagy válságkezelő szakembereket küldd Libanonba.

A múlt heti robbanás során több mint százhatvan ember meghalt és több mint hatezren megsebesültek Bejrútban. A hatalmas lökéshullám óriási pusztítást végzett a városban, a kikötőt szinte a földdel tette egyenlővé.

Az elsődleges vizsgálatok szerint a robbanás oka az volt, hogy tűz ütött ki abban a kikötői raktárépületben, ahol 2013 óta tároltak vegyszereket.

A libanoni kormány hétfőn (augusztus 10.) lemondott a múlt heti robbanás miatt. Még mielőtt a kormány bejelentette volna lemondását, távozott Ghazi Wazni pénzügyminiszter, Marie-Claude Nadzsm igazságügyi miniszter, Demianos Kattar környezetvédelmi miniszter és Manal abd as-Samad információs miniszter.