(Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma, archív)

Tegnap az izlandi Hafnarfjördur otthonában játszott a DAC csapata. A mérkőzést két góllal megnyerték a dunaszerdahelyiek, ezzel bejutottak az Európa-liga második selejtezőkörébe. A gólokat ezúttal Balić és Ramirez szállították.

A Dunaszerdahelytől közel négyezer kilométerre fekvő izlandi kisvárosba már két nappal a mérkőzés előtt elrepült a csapat, hogy legyen elég idő hozzászokni az augusztus végi 10-12 fokos, szeles, hűvös időjáráshoz. Már csak ezért is jobb lett volna, ha a meccset a MOL Arénában rendezik, a csallóközi magyar ember számára nyelvtörőnek is beillő Kaplakrikavöllur stadion helyett. A fiúk azonban nem törődtek az időjárással. Vezetőedzőjük és csapatkapitányuk is egyértelműen fogalmazott a meccset egy nappal megelőző sajtótájékoztatón:

azért tettünk meg ekkora utat, hogy továbbjussunk a második fordulóba.

Bernd Storck hű maradt eddig alkalmazott taktikájához, és ezúttal sem változtatott a legutóbbi bajnokira felküldött kezdőcsapat összetételén. Apró módosításnak csupán az számított, hogy Kalmárt feljebb tolta, s épp az ő harciasságának köszönhettük az első gólhelyzetünket is. De Divković érdeme sem elhanyagolható, ő volt az, aki Zsolti labdaszerzése után remek fejessel tette Ramirez elé a labdát. Kár, hogy az utolsó bajnokin duplázó csatárunk nem volt kicsit türelmesebb, és Nielsenbe lőtte a ziccert. A helyzettel rögtön a vendéglátók tudtára adták, hogy nem jókedvükből tették meg az utat, hanem azért, hogy minél hamarabb eldöntsék a továbbjutást. A következő veszélyes akciónknál ismét Ramirez lehetett volna a nyerőember. Balić mesterien tekerte a fejére a labdát, amelyet csak megcsúsztatni tudott, különösebben irányítani már nem. Közben a játékvezető a partjelző intésére befújta a lest, de ha visszanézik ezt a szituációt, lesz miért elszégyellniük magukat, lesről ugyanis szó sem volt.

A stadionba ugyan a járványügyi óvintézkedések miatt nem engedtek be szurkolókat, de a háttérből így is szórványos gyermekhang hallatszott – néha egy-egy dobütéssel kísérve –, sőt, a kapuk mögött egy magyar zászlót a kezében tartó fiatalember is feltűnt.

Nem volt nehéz kitalálni, melyik csapatnak szurkolt, ahogy azt sem, hogy a meccs 22. percében mit kiáltott. Segítünk: gólt! Mégpedig vendéggólt, mert a labda Balić lövését követően landolt Nielsen hálójában – 0:1. Blackman jobbról érkező passzát okosan átlépte Divković, így kapta meg a passzt Balić. A laszti még az egyik hazai védőn is megpattant, mielőtt beakadt volna a kapuba.

Jó és magabiztos játékkal rukkoltak elő a folytatásban. Blackmannek is megjött a kedve, lapos próbálkozását viszont ezúttal védte a hafnarfjörduri kapus. Nem engedték viszont kibontakozni vendéglátóinkat, akik jobbára nem is a támadások építésével, hanem a védekezéssel voltak elfoglalva. Ez volt a jellemző az egész első félidőre, melynek végén ismét Remirez állt legközelebb a gólszerzéshez, de Divković lágy emelését fejjel mellé csúsztatta.

Egyik csapat sem változtatott a felálláson a szünetben, talán ez volt az oka annak, hogy kissé döcögősen indult a második felvonás. Továbbra is a dunaszerdahelyiek akarata érvényesült a pályán, ám mintegy húsz percre mintha alábbhagyott volna a lendület. Szerencsére a vendéglátók játéka sem rejtett magában sok veszélyt. Távolról megeresztett lövéseiket jól blokkolta a  dunaszerdahelyiek védelme. Finsennek és Hafsteinssonnak is volt egy-egy gyenge próbálkozása, de Jedličkának egyiknél sem kellett védenie.

Egygólos vezetésnél, a vége előtt mintegy 25 perccel aztán ismét megélénkültek a támadások. Előbb Divković közeli kísérlete kötött ki Nielsen kezében, majd távoli jobblábas lövése lett ismét a kapusé. A másik oldalon Helgason eresztett meg egy kemény löketet a mérkőzés 70. percében, de Jedličkát ez nem hozta zavarba. Ez volt a Hafnarfjördur első kaput eltaláló lövése a meccsen.

A DAC továbbjutását végleg bebiztosító gól a 76. percben érkezett. Kalmár előtt nyílt szabad terület a baloldalon, melyet szépen be is futott, és a befejezést és elvállalta, de Nielsen még ki tudta ütni a labdát. Az érkező Ramirezzel szemben azonban már semmi esélye nem volt – 0:2. 

Ekkor már minden DAC-drukker érezte, hogy nem úszhat el a továbbjutás, mert az izlandiakban nem volt annyi kurázsi, hogy megfordítsák a meccset. Épp ellenkezőleg, előttük adódtak újabb lehetőségek a gólszerzésre. Kalmár a 82. percben azonban csak az oldalhálót találta el egy szabadrúgásból, egy perccel később pedig Ramirez bombázott fölé százszázalékos helyzetben. A legvégén pedig még a csereként pályára lépő Fábry is kihagyott ez hatalmas ziccert, amely után Nielsen kapust illeti a dicséret.

Edzői értékelés:

Bernd Storck (DAC): „Nagyon örülünk, hogy bejutottuk a második fordulóba. Remek játékkal rukkoltunk elő, és már az első perctől kezdve ellenőrzés alatt tartottuk a játékot. Próbáltuk játszani a focit, igyekeztünk dominálni. Tudtuk, hogy az ellenfelünk erős csapat, hiszen a harmadik helyen áll a hazai bajnokságban. Sok meccsét megnéztük videón. Magabiztosak voltunk, és megvolt a kellő önbizalmunk. Helyzeteket dolgoztunk ki, és nyomás alá helyeztük a hazaiakat, ennek köszönhetően meg is szereztük a vezetést. A második félidő kicsit másképp indult, nem volt könnyű, mivel az ellenfelünknek támadnia kellett, mi pedig nem voltunk könnyű helyzetben, de végeredményben jól oldottuk meg a feladatot. Továbbra is igyekeztünk játszani a futballt, és mentünk előre a második találatért, melyet meg is szereztünk. Megvoltak a lehetőségeink, hogy harmadszor is betaláljunk. Nagyon örülünk a továbbjutásnak, mert keményen dolgoztunk az elmúlt évben azért, hogy idáig eljussunk, és túllépjünk az első selejtezőkörön. Ez a szurkolóinknak és a klubnak is nagyon fontos, nemcsak a csapatnak. Jó lenne, ha a folytatásban nem kellene ilyen messzire utaznunk, és hazai pályán játszhatnánk.”

HF HAFNARFJÖRDUR–FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 0:2 (0:1)
Európa-liga, 1. selejtezőkör, Kaplakrikavöllur, Hafnarfjördur, 2020.08.27., 19:15
Játékvezetők: Jason Barcelo (GIB) – Andrew Marion Parody (GIB), Daniel Gomez Gordillo (GIB)
Góllövők:
 22. Balić, 76. Ramirez
Nézőszám: nézők nélkül
Sárga lap: 68. E. Jónsson, 85. Thórisson, ill. 29. Schäfer
DAC:
 Jedlička – Blackman, Müller, Kružliak, Davis – Balić, Schäfer – Divković (71. Fábry), Friede, Kalmár (K) – Ramirez
Hafnarfjördur: Nielsen – P. Vidarsson, Thórisson, Kristjánsson, Gunnarsson – Hafsteinsson (71. Gudnason), E. Jónsson (58. Finsen), Sverrisson (K) (82. Sigurdsson) – Helgason, Finsen, Lennon

A mérkőzés statisztikája:
Labdatartás: 43% : 57%
Lövések: kapura: 1:8, mellé: 4:7
Szabadrúgás: 15:13
Szöglet: 2:2
Les: 2:7

(dac1904.sk/Felvidék.ma)