Fotó: Tasr

Sólymos László (Most-Híd) volt környezetvédelmi miniszter visszautasítja Ján Budaj (OĽANO), a zöldtárca jelenlegi vezetője állítását, miszerint a tárca az előző ciklusban a pályázati támogatások odaítélése során előnyben részesítette volna a Most-Híd polgármestereit, politikai protekcionizmust gyakorolva.

Azt állítja, hogy Budaj a keddi sajtótájékoztatóján célzatosan használta a számokat. Bízik benne, hogy a környezetvédelmi projekteket a tárca új vezetése nem a párthovatartozás, hanem a hatékonyságuk alapján fogja elbírálni. „Ha ez nem így lenne, akkor Dél-Szlovákia hátrányos megkülönböztetéséről beszélhetnénk, amivel ennek az országnak már bőven van tapasztalata” – jegyezte meg a volt miniszter.

Sólymos szerint a Dél-Szlovákiába irányuló környezetvédelmi beruházások „nagy koncentrációjának” megvan a logikus magyarázata.

„Hol kellene több sikeres vízvédelmi projektet támogatni, ha nem a Csallóközben, ahol Szlovákia legnagyobb ivóvízkészlete található? Zsolnán? Rózsahegyen? Ráadásul az, hogy a Csallóközben sok a magyar választókat képviselő hidas vagy MKP-s polgármester, még nem jelenti azt, hogy az itteni vizet ne fogyasztanák más pártok választói és polgármesterei is” – mutatott rá Sólymos, aki szerint inkább az tekinthető politikai protekcionizmusnak, ha a legerősebb kormánypárt a saját soraiból, minden transzparenciát mellőzve nevez ki 72 járási elöljárót.

A volt miniszter emlékeztetett, hogy a fő prioritása a csallóközi víz védelme mellett a kevésbé fejlett járások felvirágoztatása volt.

Úgy véli, a legkevésbé fejlett déli és északkeleti járásokat hosszú ideig elhanyagolták. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy míg 2013 és 2016 között a Környezetvédelmi Alapból csak 16, a Csallóközhöz köthető vízvédelmi projektet támogattak 4 millió euró értékben, addig 2016 és 2019 között 58-at, több mint 34 millió euró értékben.

Budaj kedden leváltotta Peter Kalivodát, a Környezetvédelmi Alap igazgatóját. Az előző vezetést amiatt bírálta, mert szerinte nem átlátható módon osztották szét a támogatásokat. Ezzel kapcsolatban politikai protekcionizmust emlegetett.

Rámutatott, hogy a Környezetpolitikai Intézet vizsgálata szerint a hidas polgármesterek eredményesebben pályáztak támogatásért a Környezetvédelmi Alaptól, mint a függetlenek.

Úgy véli, ez az eljárás nem etikus, és büntetőjogi következménye is lehet.