Fotó: SITA

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter szerint hibás lépés lenne egy új állami hivatal létrehozása, mely az állam részére nyújtana jogi szolgáltatásokat. Ezzel a kijelentésével Igor Matovič kormányfő szavaira reagált, aki hétfőn, augusztus 17-én sajtótájékoztatón Ján Budaj környezetvédelmi miniszterrel együtt kifejtette, hogy szükség lenne egy ilyen hivatalra.

Sulík viszont azzal egyetért, hogy az államnak nyújtott jogi szolgáltatásokra vonatkozó szerződések „egy helyre kerüljenek” és a törvényalkotásért felelős miniszterelnök-helyettes vizsgálja át azokat. Ezt helyes lépésnek tartja, mivel ennek köszönhetően az ország milliókat takaríthat meg.

Mindezzel egyúttal Michal Miškovič pozsonyi jogász jogi tanácsadói tevékenységére is reagált, akivel az állam több mint 820 ezer eurós szerződést kötött.

A Tipos nemzeti szerencsejáték-társasággal Miškovič cégének 307 ezer eurós, a környezetvédelmi minisztériummal csaknem 235 ezer eurós, a Szlovák Földalappal pedig 287 ezer eurós tanácsadói szerződése van.

Emellett 2019-től 195 ezer euróért nyújt tanácsadói szolgáltatást Zsolna megyének, élén Erika Jurinovával, az OĽaNO tagjával. Miškovič ráadásul egyike Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminiszter négy tanácsadójának.

Heger nem nyilvánított véleményt azzal kapcsolatban, hogy Sulik ebben az ügyben nem állt ki mellette. „Nekem más elképzelésem van a koalíciós együttműködésről, ami látható a megnyilvánulásaim alapján is, s én ezt a vonalat követem“ – mondta a pénzügyminiszter.

Úgy véli, azért gyakoroltak rá ilyen nyomást, mert rálépett a szlovák oligarchák tyúkszemére. „A Smer-SD bizniszszárnya mindent megtett annak érdekében, hogy ezt megállítsa, ez áll ennek az egésznek a hátterében. Miškovič úr pedig világos feladatot kapott, s amint befejezi, befejeződik az együttműködésünk is” – jelentette ki.

Az ügyvéd feladata Heger szerint feltárni a minisztérium előnytelen szerződéseit, ebben kell sikeresnek lennie, s az eredményeket Heger mielőbb prezentálni kívánja. Kijelentette, hogy készen áll a Smer által kezdeményezett visszahívására.

(Felvidék.ma/Webnoviny.sk)