A Kuciak-gyilkosság ügyében hozott ítélet, Kočner és Zsuzsová felmentése nemcsak Szlovákia-szerte, hanem külföldön is visszás érzelmeket váltott ki.

„Az újságíró meggyilkolásával vádolt befolyásos szlovák vállalkozó szabadon távozhat. Kuciak szülei és Kušnírová édesanyja sírva hagyják el a termet az ítélet kihirdetése közben“ – írta weboldalán az oknyomozó újságírók korrupció- és szervezett bűnözés elleni globális hálózata, az OCCRP.

Barbara Wesel, a német Deutsche Welle televízió munkatársa, aki személyesen utazott Bazinba az ítélethirdetésre, kijelentette, hogy az hatalmas csapás az áldozatok családjára és mindazokra, akik Szlovákiában változásokban reménykedtek. A Der Spiegel hozzáteszi, hogy „a tárgyalás ellentmondásosan zárult.“

A német Die Welt című napilap a felmentő ítélet hatására maffiaállamnak nevezte Szlovákiát.

Érdekesebb volt azonban megfigyelni, talán ez utóbbi megállapítással összefüggésben is, vezető politikusaink, legfőbb állami tisztségviselőink véleményének alakulását. Míg például az államfő az ítélethirdetés napján a következőket tette közzé: „A bíróság döntése sokkhatásként ért, és meg szeretném érteni ennek indoklását. Tiszteletben tartom, de arra számítok, hogy az igazság keresése még nem ért véget, és folytatódni fog a Legfelsőbb Bíróságon. Gondolok Ján és Martina szüleire, és sok erőt kívánok nekik ebben a nehéz pillanatban. Ők is és mi mindannyian megérdemeljük, hogy lássuk azoknak a felelősségre vonását, akik a gyermekeik meggyilkolását megrendelték és közvetítették”.

Ma délelőtt viszont már azt mondta: „Senkitől, még a büntetőeljárás közvetlen résztvevőitől sem hallottam arról, hogy kétségek merültek volna fel a bírósági eljárás pártatlanságával és függetlenségével kapcsolatban. Igen, nem kell azonosulnunk a bíróság véleményével, lehet más jogi véleményünk is. A bíróság döntése azonban megérdemli a tiszteletet.”

Čaputová megjegyezte: Szlovákia egy olyan ország, amelyben néha megjelennek a maffiára jellemző megoldások, de szerinte attól még az ország nem maffiaállam.

Nemcsak ő világosodott meg azonban, Kollár is sávot váltott. „Tekintettel az igazságszolgáltatásunk állapotára, nem marad más, mint bízni abban, hogy a bírók tények és bizonyítékok, nem valami más alapján döntöttek” – jelentette ki az ítélethirdetés után Boris Kollár, a parlament házelnöke. Pénteken viszont már így utalt vissza korábbi kijelentésére: „Ma már meg vagyok róla győződve, hogy nem valami más alapján döntött” – jegyezte meg.

Čaputová: Szlovákia nem maffiaállam

Kollár szerint a szenátus azért háromtagú, mert többféle nézőpont is létezhet, miközben mindegyik egyszerre lehet helyes. „A politikusoknak és a sajtónak nem kellene előre ítélkeznie, ítéletet hirdetnie és egyben a kivégzést is végrehajtania” – állapította meg. Úgy vélte, hogy mindenki elégedett lenne, ha a bazini Specializált Büntetőbíróság máshogy dönt, de egyben arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ott van még a Legfelsőbb Bíróság, amely az egész döntést megváltoztathatja.

Hogy egy nap alatt mi változott? Nyilván csak annyi, hogy az államfő és a házelnök az ítélet hallatán először emberként reagáltak, úgy ahogy az ország közvéleménye, másnap pedig már politikusként, a mundér becsületét védve.

A két nap leforgása alatt hármójuk közül egyedül a kormányfőnek nem változott a hozzáállása, aki mint elmondta, továbbra sem szabadult meg attól a rossz érzésétől, mely szerint az igazság talán szabadságon volt csütörtökön.

„Bízom benne, hogy visszajön a szabadságáról, és a Legfelsőbb Bíróság döntése után azt mondhatjuk, hogy egy észszerű döntés született” – jelentette ki. A bazini Specializált Büntetőbíróság csütörtöki döntését csak tudomásul veszi, nem tudja rá azt mondani, hogy tiszteletben tartja. Matovič szerint a bíróságnak a maguk kontextusában kellene kiértékelnie a bizonyítékokat.

A maffiaállammal kapcsolatos kijelentésekre úgy reagált, hogy mindig is elítélte, ha Andrej Kiska volt államfő ilyen kijelentéseket tett. „Nem hiszem, hogy Robert Fico vagy Peter Pellegrini idején Szlovákia maffiaállam lett volna. Egy olyan ország vagyunk, amelyet sokszor a maffiára jellemző megoldások jellemeztek. Nagyon sajnálom, ha valamelyik sajtótermék maffiaállamnak nevezi Szlovákiát” – közölte Matovič.

Ezzel csak az a baj, hogy egy ország külső és belső megítélését, azt, hogy egy ország maffiaállam-e vagy sem, nem a politikusok véleménye fogja eldönteni. Lehet ugyan azon vitatkozni, hogy az a „kicsit sárgább és kicsit savanyúbb, de a miénk“ citrom-e vagy narancs, a választ azonban nem „Virág és Pelikán elvtársak” fogják megadni, hanem az ország lakosságának közérzete és nemzetközi megítélése.