Úgy tűnik, sokak számára új időszámítás vette kezdetét a koronavírus 2020. évi megjelenésével. Számomra ugyan halálomig érvényben marad a Kr. u., azaz Krisztus születésével kezdődő új világkorszak megjelölés, de kétségtelen, a COVID-19 olyan megrendítő világjelenség, ami korszakváltás határát is jelölheti.
Az emberiség pusztításának, a hadüzenet nélküli világháború láthatatlan hadserege, vírus-ármádiája itt masíroz közöttünk és bennünk. S úgy tűnik, ha meglesz a vakcina, akkor sem tudhatjuk le végleg, csak megjelenési divatviselete fog változni. Furcsa módon, s nem a mítoszok meseszövése szerint, hanem nagyon reálisan, halált, sok családi és személyes drámát okozóan, nagyon is érzékelhetően a láthatatlan és a látható világok küzdelme köszönt ránk a 21. században, egyfajta globális genocídium. Hogyan látják kortárs tudósok a covidos és a poszt-covid világot? Milyen elviselhetőségi, túlélési alternatívákat kínálnak? Vagy annyira nyílt végűek javaslataik, hogy jobb bele sem gondolni?
Korsgaard kiberbörtöne és Harari illúziói a Homo Deusról, az emberistenről
Előrebocsátom, hogy csak a legjellemzőbb megállapításokat tudom majd Olvasóink elé tárni terjedelmi okokból. De lesz módjuk újabb cikkekben egyik-másik jövő koncepció izgalmasabb részleteivel megismerkedni. Közös töprengésre hívom most e sorok olvasóit. Abban bizonyára egyetértünk, amit a három közül az egyik szerző így fogalmazott meg: „A pandémiában újra felfedezzük az élet sérülékenységét, minden kockázatelemzés, életbiztosítás és szociális biztonsági intézkedés ellenére… A járvány megtanít minket arra, hogy mennyire számít a gyorsaság. Minden késlekedés újabb és újabb emberéletekbe kerül. Ez a tapasztalat meggyőzhet mindenkit arról, hogy
nem az élettartam, a kronosz az egyetlen tét, hanem az élet minősége, a kairosz, aminek mélyén ott lüktet az egyetlen igazán emberi valóság: a szeretet”.
Ezt is kockára tesszük a világjárványban, vagy megtanuljuk megvédeni!
https://felvidek.ma/2020/10/utban-a-digitalis-vilagdiktatura-fele/
Digitális börtönbe zárt emberiség – hol késel emberi méltóság az éji homályban?
Előző cikkemben felvázoltam a dán Sören Korsgaard nagy nemzetközi visszhangot kiváltott tanulmányának néhány gondolatát. Meglehetősen fojtogató adattömeggel állt elő annak bizonyítására, milyen sötét jövő vár az emberiségre, ami már el is kezdődött, amikor a digitális világbörtönbe terelik a földgolyó lakosságát. A terelés eszközrendszere igencsak változatos, de mind az új világkorszak digitális találmányai közül kerül ki.
A „nagy testvérek, big brothers” csúcstechnológiájával, arcfelismerő kamerákkal, éjjel-nappali követő technikákkal, az agykémlelésig, az ébredő gondolatok detektálására, olvasására képes eszközökig, a mesterséges intelligencia másodpercek alatt az emberi gondolkodás évszázadait meghaladó újabb agytermékei özönével érzékelteti az egyéni és a közösségi kiszolgáltatottságot.
Az ember mint személy és a technikai világ személytelen, szinte emberfeletti közönye közötti egyre veszélyesebb ellentét, feszültség és szakadék tátong. Ezek a csúcstechnológiák már javában működnek az USA-ban, Kínában, Oroszországban, s másutt.
A szerző új egyiptomi rabszolgaságról ír, élve az ősi bibliai képpel, amelynek nem egy nép, hanem az egész emberiség lesz elszenvedője.
Mindezek a módszerek a nemrégen Kínában bevezetett szociális kreditrendszerben már működésbe léptek, amikor is a kormány, a hatalom kreditpont-elvonással vagy adásával megbünteti azokat, akik túl sok videojátékot játszanak, a metróban esznek, kritizálják a kormányt, nyilvánosan káromkodnak.
Viszont piros pontok adásával megjutalmazza azokat, akik polgártársaik után kémkednek, és jelentéseket tesznek a hatóságoknak. Lehet felszínesen okoskodva azt mondani, hogy egy másfél milliárdnyi embertömeget magában foglaló társadalmat csak így lehet normálisan működtetni. Ám ne felejtsük: ennek ára a feketelisták, fekete pontok gyűjtése, aminek a végén az egyén elveszíti szabadságát, csak egy negatív adathalmaz lesz belőle, vagy éppen börtöntöltelék, akit a társadalmi szolgáltatásokból kizárnak (nem mehet külföldre, nem hagyhatja el még a lakóhelyét sem…).
A dán gondolatainak ausztráliai visszhangjában ezt olvashatjuk: Korsgaard esszéjét, az „Egy világ digitális diktatúrája” címűt időszerű, kötelező olvasmánnyá kellene tenni, ami hangos figyelmeztetés, vészkiáltás, sikoly az állampolgári jogok és az emberi jogok, az emberi méltóság hatalmas mértékű fenyegetettsége, egyre gyakoribb elvesztése miatt, tiltakozás az egyénekre vonatkozó hatalmas adatgyűjtés, a cenzúra és a kormányok általi tömeges felügyelet ellen.
Korsgaard azt is tudatosította bennünk, hogy a digitális diktatúra elemei már telepítve vannak a gazdag parlamentáris demokráciákban, így az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, valamint az egypárti államokban is, így Kínában és az Öböl menti államokban.
Milyen mozgásteret lát a dán szerző a digitális eszközök által ilyen módon nagyon zárt és bezárt országnyi, világméretű börtönrendszerekben? Visszaidézi Descartes híres alaptételét: „Cogito ergo sum – Gondolkodom, tehát vagyok”. Ám a digitális diktatúrákban hovatovább már nemcsak a születő gondolatot tudják leolvasni, sőt kiolvasni belőlünk, hanem az a félő, hogy éppen idegen gondolatokat ültetnek el bennünk, s ezt még csak észre sem vesszük.
Némi reményt a személyes mozgástér megőrzésére Korsgaard abban lát, ha a még gondolkodó emberek világméretekben összefognak, tájékoztatnak mindenkit az egyre gyorsuló veszélyekről, zéró toleranciát hirdetnek és követelnek meg törvényi szinten is mindenféle hazugsággal szemben. Továbbá ha ragaszkodnak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának átláthatósági követelményeihez és mindenkire történő alkalmazásához. Végül a dán tudós sürgeti a bojkottokat minden olyan ember, politikus, párt, vállalat és ország ellen, aki, s amely részt vesz az emberiség egyre súlyosbodó digitális bebörtönzésében. Hogy mindez mire lesz elég, azt majd a három jövőkép felvázolása után mérlegeljük…
Harari illuzionista ugrása az emberisten irányába – oroszlánszelídítő Dániel?
Yuval Noah Harari professzor történész, filozófus Izraelben született, Oxfordban szerzett Ph.D. doktorátust, jelenleg a jeruzsálemi Héber Egyetem Történettudományi Tanszékének tanára. Az a trilógia, amiben kifejti a Homo sapiens múltjáról, végnapjairól, és a Homo Deus, az emberisten megszületéséről szóló, véleményem szerint több tekintetben is illuzórikus gondolatait, 2014-ben, 2016-ban és 2018-ban jelent meg. Először a Sapiens: az emberiség rövid története címmel (Sapiens: A Brief History of Humankind), majd a Homo Deus: a holnap rövid története (Homo Deus: A Brief History of Tomorrow), végül a 21 lecke a 21. századi emberiségnek (21 Lessons for the 21st Century).
Nem vitatom Harari gondolkodásmódjának, szokatlan történelmi optikájának az érdekességét, olykor merészségét sem, hiszen nem véletlenül jelent meg ez a történelemfilozófiai hármaskönyv 60 nyelven, közel 30 millió példányban, így magyarul is. Mindez a mennyiség mégsem eléggé meggyőző nekem arra nézve, hogy a mód, ahogyan kiutat próbál keresni és találni a mai való világból a jövő való világa felé, reális út-e.
Nekem úgy tűnik, Harari egy hatalmas szellemi-gondolati ugrással egyszerűen cezúrát húz a múlt és a jövő közé. A Homo sapiens korát lezárja, s átugrik egy bibliailag és fejlődésminőségileg is nagyon kérdéses jövőbeli állapotba.
Mintha egy új jövőparadigma, jövőmodell, az emberisten optimista képével menne szembe annak az oroszlánveremnek az életveszélyes valóságával, amibe annak idején Dániel prófétát is vetették, ma pedig az egész emberiség ott vesztegel, vagy a tüzes kemencékkel megy így szembe.
Csakhogy van egy igen lényeges különbség, ami ugyancsak cezúra, választóvonal Harari szemlélete és az ő népét is jellemző teista, transzcendens, istenes látásmód között. Dániel a Mindenható nevében, Izrael Istene nevében és túlerejével ment szembe a veszedelemmel, szelídítette meg az oroszlánt, állta ki a tüzes kemencét. És ez a dimenzió nemhogy teljesen elvész Harari jövőképéből, hanem tudatosan ki is akarja radírozni az emberiség emlékezetéből ezt a dimenziót.
Szerinte az igen hatásos vallások nem Közel-Keletről jönnek, hanem az USA Szilícium-völgyéből, a tudomány világközpontjából. Gondolkodása szerint a Homo sapiens uralta a világot, mert ez az egyetlen állat, aki képes hinni a pusztán saját képzeletében létező dolgokban, például az istenekben, az államokban, a pénzben és az emberi jogokban.
Új technológiák segítségével néhány évszázadon vagy akár évtizeden belül – állítja Harari – a Sapiens teljesen más lénnyé fejlődik, élvezve az isteni tulajdonságokat és képességeket.
A történelem akkor kezdődött, amikor az emberek feltalálták az isteneket – és akkor ér véget, amikor az emberek istenekké válnak. Mégpedig olyan istenekké, Homo Deusokká, akik a fejlett robotgépek és mesterséges intelligenciák világában haszontalanokká, dologtalanokká válnak. Megszületik tehát az élvezeti ember, a carpe diemista, az élvezd a napot típusú, valójában már a letűnt római birodalomban is létezett henyélő embertípus – aki csak azért él, hogy élvezze a létezést.
Sajátosan fogalmaz könyveiben, vannak alaptételei, melyek refrénszerűen térnek vissza. Például: „A pénz a valaha kidolgozott leguniverzálisabb és legpluralisztikusabb kölcsönös bizalomrendszer. A pénz az egyetlen dolog, amiben mindenki megbízik”. Vagy: „A kapitalizmus inkább vallás, mint pusztán gazdasági elmélet – és ez a mai napig a legsikeresebb vallás”.
Azt hiszem, Harari szokatlan és mély történelmi összefüggéseket villanásszerű felismerésekbe fogalmazó filozofálgatása a múltról és a jövőről a könyvsikert kergető kiadói érdekek által vezérelt és szimulált elvárásoknak messze eleget tesz, de nem a mi látásmódunknak. Az ilyeneket lehet többen elhiszik, mint nem: „Megoldja e három könyv a politikai, technológiai, társadalmi és egzisztenciális kérdéseket, és rávilágít arra, hogy ezek milyen hatással vannak az emberek mindennapi életére világszerte”.
Nem, a mégoly izgalmas optikaváltások, látószögfordulatok sem oldanak meg semmit. Leginkább azzal nem, ahogyan a testet öltés egyszeri, páratlan csodájaként kétezer éve bibliai igazságként szolgáló „Az Ige testté lett” jánosi gondolatot, tehát az Isten Fia, az Istenember csoda realitását, nem pedig illúzióját Harari egyetlen gondolati csavarintással igyekszik üdvigérő emberistenné átalakítani.
A Homo Deus megszületése olyan teremtésbeli, ontológiai abszurdum és határátlépés lenne, amire globális és kozmikus katasztrófa nélkül bizonyára nem kerülhetne sor.
Harari népe Szent Írásában, s egyúttal a mi velük közös Ószövetségünkben az első ilyen határátlépési, abszurd kísérlet akkor történt, amikor Ádám és Éva olyanná akart lenni az édenkertben, mint Isten, minden jónak és rossznak tudójává, mindentudóvá. Ismerjük ennek édenvesztő, kiűzetési következményeit.
Aztán: Harari népe és a mi közös Tízparancsolatunkban, a 10 Igében a második parancsolatban világos határhúzás van Isten, illetve a bálványokká emelt faragott képek egyértelmű elutasítása között. Ez parancsolat, nem kívánságlista! Sok izraelita ma is így gyakorolja hitét!
Olyan antropológiai, az ember képességeit, határait illetően nagy illúzió foglya Harari gondolkodása, ami alapvetően lép át a középkori misztika egyik legnagyobb és legszebb emberi kérdésén: Cur Deus homo? Miért lett emberré Isten? Azért, hogy az ember emberré válhasson.
Számomra ennek ellenpontozásaként Harari szellemében a kérdés így fordulna át önmaga ellentétébe, karikatúrájába, s kapna illuzórikus csavarintást: Cur homo Deus? És ez pedig akár az emberfeletti emberhez, a nietzschei Übermensch-hez vagy más antropológiai téveszmékhez, éppen a semmibevételhez vezethetne, mint annyiszor az emberiség történetében. Éppen a kegyetlenül Soás 20. században. Ezért a kiváló, fantáziadús, egyébként találékonyságban abszolút elismerésemet kiérdemlő zseniális tudós inkább a jövő illuzionistája, mint reális jövőmentő alternatívák megfogalmazója, s terjesztője.
E világképek igazi alternatívája
Az igazi alternatívát a fentiekkel szemben Christoph Stückelberger svájci etikus tudós fogalmazta meg 600 oldalas etikakönyvében, miután végigvitatkozta 2018-ban a sanghaji filozófus világkongresszus válaszadási kísérleteit erre a központi témára: „Miként válhat emberré az ember?”. A világméretű egyensúlyteremtésről szóló etikai kézikönyvét külön írásban ismertetjük meg a Kedves Olvasóval, bízva abban, hogy a svájci tudós könyv címében (Ethics Handbook for a Balanced World Post-Covid – Etika könyv a kiegyensúlyozott poszt-covid világ számára) megfogalmazott Covid-19 utáni világ el is érkezik. Ennek reális reményéhez és élhető berendezéséhez olyan szemlélet kell, mint Stückelberger professzoré: az agapé és a kairosz (a szeretet és a minősített kegyelmi idő) világméretű koordinátái közé emelt, emberléptékű világ. Nem pedig a digitális önkény, s végképpen nem a Homo Deus világa…
