Illusztráció (Fotó: Getty Images)

A román képviselőház kedden ügydöntő házként, másodszor is megszavazta változatlan formában az államfő által megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényt, amely ünnepnappá nyilvánítja június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját.

A törvényt a keddi voksoláson 175 szavazattal 23 ellenében fogadták el, 85 tartózkodás mellett a 329 tagú képviselőházban.

A bukaresti parlament először májusban hagyta jóvá a törvényt, akkor Klaus Iohannis elnök előbb az alkotmánybírósághoz fordult, de júliusban a testület elutasította a keresetét.

Ezt követően az elnök visszaküldte megfontolásra a parlamentnek, a szenátus másodszor szeptember végén szavazta meg. Az elnök most várhatóan kénytelen lesz kihirdetni a jogszabályt, amelyet az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezett, de más román pártok is támogattak.

A keddi képviselőházi ülésen a pártok előbb arról vitatkoztak, hogy küldjék-e vissza az illetékes szakbizottságnak a törvényt. Ezt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nevében Márton Árpád képviselő javasolta, arra hivatkozva, hogy a frakcióvezetők szabálytalanul hívták össze a kulturális szakbizottságot, amely illetékes volt elkészíteni a tervezetről szóló jelentést. Ezt a javaslatot a képviselők többsége elutasította.

Az RMDSZ-frakció nevében Benedek Zakariás képviselő elmondta, hogy ezzel a törvénnyel a román pártok éket vernek a román és a magyar közösség közé.

„Meggyőződésem, hogy sokkal hatékonyabb lenne a munkánk, ha olyan törvényekről szavazhatnánk, amelyek az ország fejlődését célozzák, a jövőbe és nem pedig a múltba mutatnak, nem elválasztanak, hanem szorgalmazzák a békés együttélést” – mondta a képviselő, aki arra kérte kollégáit, hogy ne fogadják el a jogszabályt.

A tervezetet a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakciója testületileg támogatta, akárcsak a Traian Basescu államelnök által védnökölt Népi Mozgalom Párté (PMP), de a jogszabályt megszavazta a nem magyar nemzeti kisebbségek 18 tagú frakciójának több tagja is. A kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem támogatta a törvényt, miután májusban az első voksoláskor az RMDSZ ellenszavazatai mellett csak az USR képviselői tartózkodtak, a többi román párt igennel szavazott.

Felülvizsgálati kérelmében Klaus Iohannis azt kifogásolta, hogy a több szakértő és civil szervezet által bírált törvénytervezet autentikus és tartalmas közvita nélkül született, ezért a jogalkotási folyamat újrakezdésére, történészek, kutatók, a civil szféra bevonására kérte fel a parlamentet.

Az elnök szerint Romániának EU-tagállamként nyitottnak kell lennie a párbeszédre, éretten kell kezelnie a megosztó témákat, és ebben nagyfokú felelősségük van az állami intézményeknek.

A jogszabály értelmében a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A törvény felhatalmazza a hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.