Fotó: TASR

„Elég tapasztalt jogász vagyok ahhoz, hogy a jogot a jogtalanságtól megkülönböztessem. Az állami szervek ebben az országban vigyázzba állnak Matovič előtt és bólogatnak, bármit is találjon ki” – nyilatkozta a ParlamentneListy.sk számára Lenka Dale kérdéseire Ján Drgonec volt alkotmánybíró, alkotmányjogi szakértő, akinek a véleménye szerint az, hogy koronavírusteszt abszolválása nélkül nem mehetnének iskolába a gyerekek, az állam részéről súlyos kötelezettségszegés lenne.

Mindezzel arra reagált, hogy Szlovákiában kötelező tesztelést rendelnének el azzal, hogy csak azokat a tanulókat engednék iskolába, akik a szüleikkel együtt teszteltetnék magukat. Véleménye szerint abból adódóan, hogy az országban kötelező az iskolalátogatás, legalábbis alapiskolai szinten, ez az állam részéről kötelességszegésnek minősülne.

Szerinte annak ellenére, hogy a jelenlegi garnitúra állandóan a jogállamiságról beszél, jogállamiság helyett Matovič van, aki figyelmen kívül hagyja az alkotmányt.

Arra a felvetésre, mit tehetnek azok a szülők, akik elutasítják, hogy gyermekeiket – akiknek sok esetben a megnagyobbodott orrmanduláik nehezítik az orrüregből való törletvételt – teszteljék az amúgy is megkérdőjelezhető hitelességű tesztekkel, Drgonec azt a választ adta, hogy az egyedüli hatékony védekezési mód, ha a szülők összefogva hiúsítják meg ezt az értelmetlen intézkedést. Felesleges lenne jogi úton történő megoldáshoz folyamodni, mert ebben az országban nincs és nem is lesz jog, amíg Matovič lesz hatalmon, állapította meg.

Lenka Dale emlékeztetett rá, hogy a közelgő karácsonyi ünnepekre való tekintettel Európa-szerte arra kérik az embereket, kerüljék az ünnepek alatti utazást, s hasonló volt a helyzet az USA-ban a hálaadás ünnepével összefüggésben is, Szlovákiában azonban nem érjük be az ajánlásokkal, nálunk már volt „önkéntes“ tesztelés, ami után az embereket a tesztelés eredményéről szóló negatív bizonylat hiányában még munkába sem akarták engedni. Vajon hogy viszonyul ehhez az alkotmányjog? – érdeklődött.

Drgonec véleménye szerint a kötelező bizonylatok ügye nem volt rendben akkor sem, így nem lehet rendben most sem. Ismét hangsúlyozta, hogy ebben az országban a közegészségügyi hivatal és a tiszti főorvos rendelkezései óta Szlovákiában nem érvényesül, nem létezik a jog.

„Elég tapasztalt jogász vagyok ahhoz, hogy megkülönböztessem a jogot a jogtalanságtól. Az állami szervek ebben az országban vigyázzba álltak és bólogatnak Matovičnak, határozzon el bármit is“ – jelentette ki.

A kérdező szerint ez egy olyan veszélyes helyzet, amikor az emberek lassan attól félnek, hogy egy napon arra ébredünk, a választásokat nem négyévente hanem 15 évente rendezik. Drgonec azonban ennél is sötétebben látja a helyzetet, szerinte egy napon arra ébredhetünk, hogy nem 15 évente lesznek választások, hanem egyáltalán nem lesznek, mert egyesek megállapítják, hogy azokat mikrobiológiai szempontból nem tanácsos megrendezni…

(Felvidék.ma/ParlamentneListy.sk)