Zigo Boglárka: A szilicei erődtemplom

A Kárpát-medencei gyermekeket kívántuk megszólítani a „Várak és erődtemplomok, történelmünk dicső hírmondói” című rajzpályázattal, melynek legfontosabb célja megóvni a feledésbe merüléstől a magyarság nemzeti és vallási őrhelyeit, értékes örökségünket.

A Kárpát-medencében barangolva lépten-nyomon találkozhatunk magyar várakkal, erődítményekkel. Minden gyermeknek a szívében él egy vár, és talán azoknak a felnőtteknek a lelkében is, akik megőrizték gyermeki látásmódjukat és lelkesedésüket. Antoine de Saint Exupéry így fogalmazna: „Mert előbb minden felnőtt gyerek volt. De csak kevesen emlékeznek rá.”

Nagy örömünkre szolgál, hogy a rajzpályázat ilyen sok általános iskolás tanulót ösztönzött alkotásra.

Felhívásunkra válaszul 1300 magyarországi és Kárpát-medencei általános iskolás küldte el pályaművét.

Petneházy Attila magyar–magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztos

A világ távolabbi részein élő magyar gyermekektől, így Argentínából, az Egyesült Államokból, Angliából, Lengyelországból, még Törökországból is érkeztek alkotások.

A rajzokat háromtagú zsűri értékelte, Rátkai Erzsébet Jászai Mari-díjas jelmez- és díszlettervező iparművész, Potyók Tamás, Holló László-díjas festőművész, és a zsűri elnöke a Nemzet Művésze elismeréssel kitüntetett Jankovics Marcell, akinek személye bizonyára nem ismeretlen a gyermekek körében sem.

Elmondásuk szerint minden beküldött gyermekrajz értékesnek bizonyult, mindegyiken találtak egyedi látásmódot tükröző megoldást. A beérkezett rajzok közül végül tizenkét díjazott és tizenöt különdíjazott alkotás került kiválasztásra, közöttük felvidéki gyermekek alkotásai.

Zigo Boglárkának, a Komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskola diákjának és Jánosik Benedeknek, a Palásthy Pál Egyházi Alapiskola diákjának, a rajzpályázat felvidéki díjazottjainak az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében szeretném megköszönni az értékes alkotásokat és szeretettel gratulálok a szép eredményhez.

Jánosik Benedek: Bajmóc vára

A pályázó gyermekeknek, szüleiknek és az őket felkészítő tanároknak szeretném megköszönni, hogy hozzájárultak a pályázat eredményességéhez. A rajzokat szemlélve elhihetjük, hogy váraink nem maradnak őrizetlenül.

A pályázatra beérkezett legjobb rajzok a Rákóczi Szövetség jövő évi naptárát díszítik,

továbbá egy kiadványt is szeretnénk megjelentetni, amely a Kárpát-medencei várakat a gyermekrajzokon keresztül mutatja be.

A járványhelyzet elmúltával a rajzpályázat legjobb rajzai – közöttük a díjazott alkotások – Budapesten kiállítás keretében kerülnek bemutatásra és a díjátadóra a kiállítás megnyitóján kerül sor.

A pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Rákóczi Szövetség együttműködésében valósult meg. A díjazottak teljes névsora és a pályázatra beérkezett rajzok galériája a Rákóczi Szövetség honlapján tekinthető meg.

(A szerző az Emberi Erőforrások Minisztériumának magyar–magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztosa)