Fotó: cas.sk

Milan Lučanský volt rendőrfőkapitány halálának körülményeit külső behatásoktól mentesen kell kivizsgálni, figyelmeztetett Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke, aki óva int attól, hogy politikai tőkét kovácsoljanak az ügyből. A házelnök hozzátette: Lučanský családja is ezt kéri.

A kérést Miroslav Radačovský, az elhunyt hozzátartozóinak jogi képviselője tolmácsolta a parlament védelmi bizottsága tagjainak csütörtökön. „Szeretném én is megkérni az összes politikai pártot, hogy ne táncoljanak Milan Lučanský tábornok sírján” – fogalmazott Kollár, aki szerint világos választ kell adni arra a kérdésre, hogy terhel-e valakit felelősség az ügyben. Ha igen, meg kell büntetni az illetőt.

A házelnök elmondása szerint Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter kilátásba helyezte, hogy ha a vizsgálat fényt derít majd valamilyen mulasztásra, levonja a politikai konzekvenciát.

„Ebben a pillanatban, a meglévő információk és bizonyítékok alapján kijelenthetem, hogy a miniszter asszony nem hibázott, és élvezi a bizalmunkat” – tette hozzá. A bizottság csütörtöki ülését az ellenzék kezdeményezésére hívták össze. Utóbbi hozzáférést kér a volt rendőrfőnök megsérülésével és öngyilkossági kísérletével kapcsolatos anyagokhoz.

Az ülésen a miniszteren kívül részt vett Maroš Žilinka főügyész, Milan Ivan, az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) távozó vezérigazgatója és Norbert Kundrák, az eperjesi börtön igazgatója is.