Nem túl ismert tény, hogy a ma már Zselíz belterületét képező, hajdan különálló települést alkotó Garammikolán a magyar alapítású pálos remete szerzetesrend rendelkezett egyfajta kolostori épülettel. Pontosabban kolostori majorsággal, az egyes helytörténeti kutatások ugyanis inkább egyfajta gazdasági udvart, ún. grangiát, magyarul barátszert (szerzetesi majorság vagy mezőgazdasági telep) tártak fel. A pálos uradalmi épület, aminek nyomai fennmaradtak a kolostor kritériumainak nemigen felel meg, ugyanakkor a Zselízi Plébánia 1731. május 10-i vizitációs dokumentuma kolostorként említi, amikor egy helyütt úgy fogalmaz, hogy: „a szomszédos kolostorból áthozták a Szent Teréznek szentelt oltárt.”
Puskely Mária A keresztény szerzetesség történeti fogalomtára könyvében leírtak szerint a grangia korai monasztikus mezőgazdasági egységet jelentett, mely épületekből, szántókból, erdőkből és legelőkből állt. A nagy létszámú monostoroknál ugyanis szükség volt gazdasági ellátó központok létrehozására. A grangia élén a szerzetes-dékán állt, aki hétfőtől szombatig tartózkodott szolgálati helyén, a vasárnapot a monostorában töltötte. Feladatait úgy kellett ellátnia, hogy a lelki élete ne szenvedjen kárt. A munkákat a laikus testvérek végezték, kiknek itt volt a lakhelyük is. A laikus testvérek a Regula szerint éltek, megtartva a csend és a böjt előírásait. (…) A nyugatról hozott grangia rendszert nem tudták meghonosítani hazánkban, mivel birtokaik kisebb méretűek voltak és szétdarabolva helyezkedtek el. Helyette majorsági jellegű birtokközpontokat hoztak létre, melynek igazgatási rendszerét a nyugati minta szerint alakították ki.
A rend
A Szent Pálról elnevezett férfi szerzetesrendet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította, amikor 1250-ben egyesítette a Patacs-hegyi és a pilisi remetéket. A szerzetesek 1342-től a pápa engedélyével fehér színű habitust viseltek. A rend fokozatosan terjeszkedett és az egyik legkiterjedtebb hálózattal rendelkezett Magyarországon, majd az egész világon ismertté vált. Jelenleg 54 rendházban mintegy 400 szerzetes munkálkodik. A rend központja a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsen, ezen kívül másik négy pálos rendhely működik. Fénykorukban 20 kolostoruk is működött az akkori Magyarország területén, köztük az egyik a Léva és Érsekújvár közti Máriacsalád-pusztai, ami ma Újlót kataszterébe tartozik.
Máriacsalád alapítása és Garammikola megszerzése
Máriacsaládot feltehetően 1512 és 1529 között alapították és kezdték el építeni. Dr. Sztyahula László, kéméndi plébános tanulmányában olvashatjuk, hogy Haraszthy Ferenc és sógora, Lévay Cseh Zsigmond személyesen jelentek meg a budai káptalan előtt, és az 1512. május 23-án kelt birtokadomány-levelük szerint nagy alapítványt tettek Remete Szent Pál szerzetesei számára. A szerzeteseknek adományozták a Belleg és (Garam)Mikola falvakban lévő összes birtokukat és Család nevű pusztájukat. Így terjedelmes művelt és műveletlen föld, erdő, rét, legelő került a szerzetesek kezére. Ezek alapján a pálosok őket tartották máriacsaládi kolostoruk alapítóinak. (…) II. Lajos nagyon kedvelte a pálosokat, ezért 1517-ben ezt az adományozást jóváhagyta, sőt, királyi jogait, amelyek Lót községben feküdtek, átengedte a kolostornak. (…) Haraszthy és Lévay adományai tették lehetővé a kolostor és a templom létrehozását, de a környék földesurai gazdag adományokkal támogatták. A pálosok így hamarosan hozzáfogtak kolostoruk felépítéséhez.
Máriacsalád hanyatlásának kezdete
A török idők alatt viszont elkezdődött a kolostor pusztulása. 1550-ben Balassa Menyhért a Máriacsaládon felépített kolostorból kiűzte a szerzeteseket, a kolostort pedig leromboltatta és annak három birtokát magának tartotta meg, így a máriacsaládi kolostorból elűzött szerzetesek a Nyitra megyei felsőelefánti kolostorban találtak menedéket (Peter Keresteš szerint a törökök elől menekültek a pálosok Felsőelefántra). Ettől az időtől kezdve az 1700-as évekig már nem laktak pálosok Máriacsaládon, de a kolostor jogilag nem szűnt meg, csak beleolvadt a felsőelefánti kolostorba. A szerzetesek birtokaikról és jogaikról soha nem mondtak le, szakadatlanul és szívósan pereskedtek, és harcoltak az önkényeskedő főúri zsarnoksággal szemben.
I. Ferdinánd király ugyancsak jóindulattal volt a pálosok iránt, amit bizonyít, hogy az 1555. május 16-án Bécsben kelt oklevél szerint a király Lévai János gyámjának, Thurzó Ferenc nyitrai püspöknek a közbenjárására megparancsolja, hogy Garammikolát – amelyet még mindig Balassa Menyhért birtokol – a szerzeteseknek adja át. Sztyahula atya szerint körülbelül 100 évig tartott a birtokper, amely a pálosok és a Balassa család között folyt. Végül Balassa Bálint és Skotnitzky Alfonz elefánti pálos vikárius békésen megegyeztek. II. Mátyás 1610-ben kelt rendelete szerint Csatát, és Garammikolát is visszaadják a pálosoknak. Peter Keresteš arról tesz említést, hogy ekkor rendeződik Mikola területeinek többi része is, amit a Dobó család birtokolt, vélhetően a Balassa-per után ők is eladták mikolai területeiket a pálosoknak, így a falu teljes és kizárólagos tulajdonosaivá váltak a pálosok.
Bár a Garammikolán élők döntő többségben hagyományosan reformátusok voltak, mégsem okozott gondot, hogy földesuruk a katolikus pálos rend volt, a szerzetesek tolerálták ezt és nem kényszerítették a helyieket az áttérésre. dr. Vincze László Garammikola Monográfiájában (szerk. Novák Margaréta-Tóth Peter) leírja, hogy Mikola a 17. században teljes mértékben református maradt. Csak a 18. század első harmadában költözött a faluba néhány katolikus család, amely 1712-ben a templom visszaadásával hozható párhuzamba. A máriacsaládi pálos kolostor felettesei saját birtokukon olyan jobbágyokat telepítettek le, akik katolikusok által lakott területekről származtak.
A máriacsaládi kolostor újjáéledése
A 18. század elején kezdődött meg aztán a Máriacsalád-pusztai kolostor újjáéledése is, ám meglehetősen lassú ütemben, mivel a pálosok magyar tartományának vezetősége elhatározta, hogy 1711-ben újraépítteti Márianosztrát, a Nagy Lajos király által alapított híres kolostort. Ebből kifolyólag ideiglenesen a máriacsaládi birtokaikat – így Csatát és Garammikolát is – ehhez a kolostorhoz csatolták rövid időre. Sztyahula kutatásai szerint az 1720-as évek elején még mindig az elefánti kolostorhoz tartozott, s csak 1749-ben kezdtek hozzá Máriacsalád újjáépítéséhez, ami 1773-ban készült el. Miután gazdaságilag megerősödtek, a kolostort gyönyörű művészi elemekkel látták el.
A garammikolai kolostori uradalom
Streszka Márton Annalium ordinis S. Pauli című tanulmánya szerint Garammikolán és Gyékényesen kőből épült fogadóik voltak. Peter Keresteš pedig arról ír a mikolai monográfiában, hogy Mikolán kihelyezett hivatalnokkal rendelkezett a pálos uradalom. Több fennmaradt forrás is bizonyítja, hogy a rendfőnök és Garammikola között a 17. században élénk levelezés bonyolódott hivatalos ügyekben (telek és irtvány elzálogosítás, vagyonelosztás, perek, jobbágy panaszok stb.). 1733-34-ben Rósa Ferenc, 1736-38-ban Friesendrott Gergely, 1741-72 között Fejér Pál, 1774-ben pedig Kecskeméthy József volt a rend adminisztrátora. 1655-ben például a szomszédos Szódóról Zsembery Regina pereskedett Skotnicky Alfonz János vikáriussal a pálos rend nevében közös határban húzódó területekért (végül Bars megye Mikolának ítélte, ami a szódóiak tiltakozását váltotta ki).
A pálos rend felszámolása
II. József célul tűzte ki, hogy a világi papság számát gyarapítja az elszaporodott szerzetesekkel szemben. Ennek értelmében trónra lépése után 1782-től elkezdett minden évben megszüntetni egy-egy szerzetesrendet. A magyar pálos rendnek viszont akkora volt Magyarországon a hatalma, hogy a császár kezdetben gondolni sem mert a feloszlatásukra. 1786. február 7-én mégis aláírta a birodalom területén lévő pálos kolostorok feloszlatását, és ezzel Máriacsaládot, ezáltal Mikolát is halálra ítélte. Később 1863-ban és 1939-ben történt kísérlet a kolostor visszaállítására, de nem járt sikerrel, az épületek pedig fokozatosan az enyészeté lettek. Pedig – mint Sztyahula is írja – Máriacsalád küllemét tekintve az egyik legimpozánsabb kolostorok közé tartozott, melynek „ikertestvére” a máig gyönyörű budapesti Egyetemi templom (egykori pálos templom).
A garammikolai Szent Kereszt-templom
Ma már nem létezik az a középkori eredetű templom, amit a pálosok is használtak a mikolai uradalmuk idején. A templom minden bizonnyal a kolostori majorság gazdasági épületétől keletre volt található.
Adamek Péter helytörténész rámutatott, a templom 1332 és 1337 között bizonyosan állt már, ugyanis a Pápai tizedszedők számadásai 1281–1375 (Rationes collectorum pontificorum in Hungaria) elnevezésű magyarországi vatikáni okirattári jegyzékben található rá utalás. Ez gyakorlatilag a templom első írásos dokumentuma. Peter Keresteš a mikolai monográfiában pedig azt valószínűsíti, hogy 1247 és 1307 között építhette Baas mester, esetleg fia, Péter.
Ugyanezen monográfiában a Vincze László által jegyzett tanulmányban az szerepel, hogy az eredetileg Szent Keresztnek szentelt templom később új védőszentet kapott, Szent László király személyében. A patrocínium változását a régi templommal való kontinuitás megszakadása, ill. a vallási változások (reformáció) okozhatták. Pontosabb adatokat a templommal kapcsolatban, valamint a vallási viszonyokról Mikolán az 1731. május 10-i, zselízi plébánia vizitációjából tudhatunk meg. Ebből kiderül, hogy a templom egészében falazott volt, sekrestyéje nem volt, a szentély boltíves, hajójában egyenes mennyezettel. Az 1786-os datálású Continuatio A Possessione Bars usque Limites Comitatus Strigoniensis (Grani Fluvii defluxus continuatio)térkép Zselíznél tornyos, míg Mikolánál torony nélküli templomot ábrázol, így ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy a ma már nem létező templom nem rendelkezhetett toronnyal.
A vizitációs kordokumentum részletesen beszámol róla, hogy a templomot a pálos atyáknak újra be kellett rendezniük, mivel hiányzott a hagyományos berendezés. A szomszédos kolostorból áthozták a Szent Teréznek szentelt oltárt. Az oltár közepén volt a Megfeszített olajfestménye, valamint a festett ereklyetartó, valószínűleg valamelyik szent maradványaival. Az oltáron, amelyen három oltárterítő volt, kapott helyet az oltárkereszt és a két, fából készített gyertyatartó. A templom berendezését képezte továbbá: két üveg ampolna, tintinnabulum (kicsi, botra erősített csengettyű, a pápai hatalom jelképe), fából való pulpit — könyvtartó, kehely, korporálé, purifikatórium, 6 kehelyfedő kendő. A miseruhához egy piros damasztból készült ornátum és stóla tartozott, amelyet Kiss Ferenc adományozott, továbbá stóla, manipul, alba, két darab vállkendő és superpelícia, egyszerű alapanyagból. Az istentiszteleti könyvek közé tartozott a szertartások könyve, római misekönyv és olvasmányok, magyar és szlovák nyelven. Ebben az időben a katolikusok magvát négy család alkotta: Tóth János, Dudás György, Juhász Mihály és Mózik János családja. Összesen 28 hívő.
A templom a Garam árterületén volt, bár a Garam medre korábban északabbra volt, ennek ellenére a templom alapjait víz fenyegette. A Garam alsó folyásának szabályozása csak a 18. század második felében vette kezdetét, addig még kanyargósabb volt a folyó. Ebből kifolyólag az ismétlődő árvizek a templom falait alámosták, ami következtében azok 1746-ban leomoltak, a romokat pedig a helyiek elbontották. Ez nagyon érzékenyen érintette a helyieket és még egy 1798-as panaszlevélben is sérelmezik. A katolikusok kénytelenek voltak a szomszédos Zselízre járni templomba, amíg 1925-ben másik helyen fel nem építették a máig meglévő ugyancsak Szent László nevét viselő kápolnát.
A monográfia tanúsága szerint a templom romjai 1924-ben még láthatóak voltak, a szomszédos U alakzatot megformáló kolostori gazdasági udvar maradványai viszont még jóval ezután is léteztek. Az 1516-os összeírás arról tesz tanúságot, hogy a település rendelkezett parókiával, ami valószínűsíthetően a templom mellett volt található, amiből feltételezésünk szerint később a pálos kolostori grangia épülete válhatott. Az első katonai felmérés térképén egyértelműen szerepel még a templom és mellette az U alakú épület is, a második katonai felmérésen viszont a templom már nem, és az U alakzatnak is már csak az északi szárnyát jelöli a térkép.
A mikolai pálos uradalom későbbi sorsa
Miután II. József 1786-ban feloszlatta a rendeket – többek közt a pálosokat is – azok birtokai és vagyona a Magyar Királyi Kamara igazgatása alá kerültek. A mintegy 233 hold szántóföld, 42 hold legelő és 1 hold belterületi kert, ami az egykori garammikolai pálos uradalmat alkotta a kamara 1793-as megszűnése után a Mária Terézia által 1780-ban alapított Katolikus Vallásalaphoz került, mely az 1733-as alapítású Lelkészpénztári Közalapítvány átalakításából jött létre a katolikus egyház dotálására. Később aztán a helytartótanács hatáskörébe tartozott, egészen pontosan annak vágsellyei jószágigazgatóságához.
Peter Keresteš arról számol be a falu monográfiájában, hogy a prefektúra a máriacsaládi birtokot Mikolával együtt 1796 és 1811 között Simonyi Simon Bars megye alispánjának, királyi tanácsosának adta bérbe, aki az alacsony visszaváltási díj mellett több jobbágy irtásföldjét beolvasztotta a majorságba. Juhász Gábor kutatásai, Márkus László Guyon Richárdról szóló könyve és A Honvéd – Első magyar katonai hetilap 1868.december 14-i száma alapján, a szabadságharc közismert hős tábornoka (aki a nagysallói csatában hívta fel magára a figyelmet, majd komáromi várkapitányként is jeleskedett) 1846/1847-ben innen vette bérbe a garammikolai és a csatai egykori pálos területeket, amikor Csatán telepedett le.
A 20. század elején ezen birtokok egy részét (pl. a Széplaki majort) Szedlacsek János, zselízi jegyző, a zselízi Úri Kaszinó elnöke vette meg, később ugyanezen részen Tóth István és neje Szóda Erzsébet jutott földhöz (a források és az adatközlők ellentétes adatokról számoltak be: 37 – 40 – 99 holdnyi földet említenek, amihez állítólag egy ló áráért jutott a gazda). Tóth István hálából 1937-ben keresztet állított az Úr dicsőségére az azóta megszűnt Széplaki majorban (egyes források már 1927-ben is romos állapotot írnak le).
Tóth Gyula 1979-ben vásárolta meg az épületet, amit részben elbontott és átalakított. A munkálatok során az egyik fal kibontásakor lelt rá egy kőfaragott pálos címer domborműre, valamint egy kő feszületre, melyek a mai napig becses tulajdonát képezik. Elmondása szerint úgy véli, az épületen korábban tűz pusztíthatott, mert egyes falrészeken égési nyomokra leltek. Két épen maradt pincehelyiséget ugyanakkor megőrzött és használ a mai napig. Az egyiknek a végében egy téglalap alakú homokkő szikla van beépítve, melyen elmondása szerint korábban egy évszám szerepelt, de már csak az egyes és a keret vonalai vehetőek ki, mert korábban épp azon a részen csurgott be víz, ami szétmállasztotta a szikla vésett felületét. A tulajdonos sajnos nem emlékszik a dátumra. Információi szerint a mintegy 35 méter hosszú épületben több lakás volt anno kialakítva. A II. világháború előtt zsidók laktak benne, a háború után pedig az üresen maradt lakásokba helyezték el a magyarországi szlovák betelepülőket.
Mindazonáltal ebből kiindulva a korabeli térképek viszonyításával hozzávetőleg pontosan lokalizálható az egykori templom helye is, amit jelenleg termőföldként használnak. Az egészen pontos helymeghatározásra geofizikai talajszkenerrel lenne lehetőség.
(Forrás: Reflex24.sk)
