Kép: TASR

Migráció, biztonságpolitika, koronavírus, Szlovákia – egy kivételével ezek voltak a legfontosabb témák az EU-csúcson. 

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az Európai Uniónak elő kell mozdítania saját érdekeinek védelmét és értékeinek népszerűsítését az észak-atlanti katonai szövetséggel és az Egyesült Államokkal szoros együttműködésben, ugyanis csak egy erős Európai Unió erősítheti a NATO-t.

Az Európai Unió kész arra, hogy erős és elkötelezett partnere legyen az Egyesült Államoknak, az ENSZ-nek és regionális partnereinek – szögezte le. Kiemelte, hogy az Európai Uniónak partnereivel együttműködésben növelnie kell ellenálló képességét az olyan új típusú kihívásokkal szemben, mint a kiber- és a hibrid támadások, valamint a dezinformáció.

Migráció

„Szükség van társadalmaink stabilitásának növelésére, arra, hogy megőrizzük kollektív biztonságunkat, kezeljük a migráció okozta kihívásokat, és reményteljes jövőt biztosítsunk az embereknek a Földközi-tenger mindkét oldalán” – fogalmazott az Európai Tanács elnöke.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta: az uniónak a védelmi képességek széttagoltságának megszüntetésére kell törekednie és saját védelmi rendszerének fejlesztésére. Mint emlékeztetett, a korábban létrehozott, úgynevezett állandó strukturált együttműködés (PESCO) megteremti a lehetőséget arra, hogy a tagországok jobban összedolgozzanak a védelem és a biztonság terén a közös európai képességek fejlesztésében.

Kiemelte azt is, hogy az uniónak a déli partnerség országaival folytatott szoros együttműködése a stabilitás és a biztonság garanciáját nyújtja, jelenleg a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó erőfeszítések sikere érdekében.

Vakcina és vírus

Az EU-tagországok vezetői videókapcsolaton keresztül tartott kétnapos tanácskozásukon a koronavírus okozta világjárvány alakulásáról és az egészségügyi veszélyekre való felkészültségről is vitáztak. Egyetértettek abban, hogy ösztönözni kell az oltóanyagok gyártásának és elosztásának felgyorsítását, illetve abban, hogy erősíteni kell a tagállami egészségügyi rendszereket és javítani a tagállamok közötti együttműködést.

Az úgynevezett vakcinaútlevéllel összefüggésben Ursula von der Leyen közölte, az uniónak legalább három hónapra van szüksége a közös, minden érzékeny személyes adatnak megfelelő védelmet biztostó európai rendszer technikai kifejlesztéséhez. Elmondta,

az EU és a tagállamok azt szeretnék, hogy az oltási igazolvány nyárra elkészüljön, és biztonságosan meg lehessen kezdeni az egészségügyi szempontból biztonságos külföldi utazásokat.

Azt is közölte, hogy az oltási kampány kezdete óta az Európai Unióban 29 millió embert oltottak be, ami a felnőtt lakosság 8 százalékának felel meg. A lakosság legalább hetven százaléka a nyár végéig oltáshoz juthat – tette hozzá.

Szlovákiáról is szó esett

Matovič arra kérte a jelenlévőket, hogy segítsék Szlovákiát vakcinakölcsönzéssel vagy egészségügyi személyzet küldésével, a beérkezett segítségért pedig köszönetet mondott.

 

„A súlyos járványhelyzet Szlovákiában a brit mutáció eredménye, ami ellen a lockdown sem hatékony eszköz. A megoldás az oltás. Emiatt fel kell gyorsítanunk az Európai Gyógyszerügynökség oltásengedélyeztetését, illetve biztosítanunk kell a biztonságos vakcinák hatékony gyártását és szállítását”

– mondta Igor Matovič az ülésen.

A miniszterelnök beszélt az oltásigazolásról is. Kiemelte, hogy ez nem csak az oltottak számára eszköz, hiszen tartalmazni fogja a teszteredményeket, illetve azt is, hogy a tulajdonosa átesett-e a betegségen.

(LB/Felvidék.ma/MTI/TASR)