Illusztárció (pixabay.com)

Mielőtt a lényegre térnék, el kell mondjam, hogy szeretem a tényekkel alátámasztott közléseket, mert ez jelenti a tiszta gondolkodás alapját. Nyilván különböző sajtós műfajok léteznek, melyekben tényeken kívül akár eszmei vagy etikai nézetkülönbségeket jelenítenek meg, de egy közös mindig van bennük, nem állítanak valótlanságot, nem mérgezik hazugságokkal a közösséget.

A lényeg: napokban többen hívtak, hogy valaki újra csak teleszórta a felvidéki magyar közbeszéd egy részét mocskolódással, hazugságok állításával és személyem gyalázásával (is). Kérdezik, miért nem válaszolok neki? Jeleztem: nem olvasom, egyébként is értelmetlen, mert a hazugsággyár állításara válaszolni felesleges, úgyis újabb hazugságot áraszt ki magából – ez a lételeme, ez élteti.

Aki ismeri a Szlovák(iai) Újságíró Szövetség Etikai Szabályzatát, az pontosan tudja, a szakma elvárja az olyan értékek betartását, mint igazságosság, a tisztelet, a ténytisztelet, mert ezeket kell(ene) közvetítenie a társadalomnak. Az alapelvek, melyekkel a munkáját végzi: a pártatlanság, kiegyensúlyozottság, objektivitás, tisztelet, igazmondás, felelősség és a tények alapos ellenőrzése. Felmerül a kérdés, ha az alapokat sem tartja tiszteletben valaki, akkor az vajon az ő kórképe, vagy a valóban nagybetűs újságírók (sajtósok) meggyalázása-e? A választ nem nekem kell megadnom, mindenkinek saját döntésére bízom.

A folyamatos mocskolódásnak van egy másik dimenziója is, mely elsősorban az itteni magyar közösséggel kapcsolatos. Polgármesterként évek óta megtapasztaltam, hogy az embereket összeugratni pár perc alatt lehetséges, megoldásokat és összetartozást hozni viszont évekig eltartó feladat. Azt is tudjuk, hogy egy csepp méreg egy egész kút vizét ihatatlanná teszi! Igaz ez mérgező szavak és mondatok esetében is, mert a hazug állítások mérgek, melyek közösségünk összetartozásának kútját mérgezik. Közösségünk saját kútjának mérgezése pedig olyan, mintha a családom saját ivóvizét mérgezném, ami nekem elképzelhetetlen. Tudom, tudom… Mindig van, aki eladja a lelkét 30 ezüstért, mindig akad egy „vásárló – megrendelő”, ha pedig egy „beolvasztandó nemzeti közösségről van szó”, lehet több is az, mint harminc pénz.

Társadalmi bajaink újabb bemutatandó kórképe, hogy bizony vannak, akik álprofilokon osztják az észt, tolják a hazugságaikat. Döbbenetes figyelni, hogy a megfelelő szervek mellett vannak sajnos olyan álprofilok is a közösségi hálókon, melyeken keresztül a hazugsággyártók önmagukat tömjénezik, valamint újabb és újabb adag mérget permeteznek a közösségbe. Beteges elfajulás lehet, ha a saját hazugságomat álprofilokon keresztül önmagam támasztom alá, dicsérem, osztom meg és kommentelem, de végül is: mindenki a saját tükrébe néz reggelente (már ha van neki). Fene sem tudja, de lehet, hogy rossz irányba halad a jövő? A mérgezés, a hazugságok gyártása, a rombolás, az egymás elleni uszítás, ez lenne a jó haladási irány?

Én nem tudom, majd az idő megadja a választ. Az is lehet, hogy az idő már rég megfelelt nekünk, csak nem tudatosítjuk. Az is lehet, hogy évtizedekkel ezelőtt leírták már a kórképet. Az írás, az újságírás rákfenéit. Megmondóembereknek címezve, például így: „Az alkotáshoz kell valami más is… valamilyen erő vagy fegyelem vagy a kettő együtt, s azt hiszem ez az, amit általában jellemnek nevezünk, s ez a képesség vagy tulajdonság hiányzik belőled”. Márai Sándor gondolata ma is igaz. Szerintem van benne egy jó adag üzenet a mai kútmérgezőknek is…