(Fotó: pixabay.com)

A „mindenható“ világháló megadja nekünk a lehetőséget, hogy ha kell, akkor a világ szeme láttára beszéljünk meg dogokat. Felvidéki magyar emberek, magyar dolgainkat.

Éppen ezért talán nem formabontó dolog, ha egy kommentemet osztom meg a Felvidék.ma oldalán, amelyet az általam nagyra becsült Tóth Zoltán barátomnak, a Kerecsen Motoros Egyesület vezetőjének írtam őszinte jószándékkal arra a felvetésére, amelyben véleményezte a három tárgyaló magyar párt ügyét, és csalódását, kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy kikkel vagyunk kénytelenek mi, nemzeti konzervatívok „összeállni“. Íme a válaszom.

Kedves Zoli, az a gond, hogy ez sokkal összetettebb, mint, hogy „csak” az érzéseink döntsék el a dolgot. Az MKP képviseletében itt van közel 150 polgármester és 12 ezer tag, meg vagy 100 hidas (javarészt) magyar polgármester, ők is aránylag szervezett struktúrával rendelkeznek jelenleg is. Szóval ez a két párt lefedi a felvidéki magyar közösség megközelítőleg 80%-át. Ezek már számok. És a számok makacs dolgok. Zoli, te is tudod, én is tudom, hogy nincs olyan harmadik politikai erő, mely záros határidőn belül egymagában felemelné ezt a félmilliós közösséget. Nincs. Az Összefogás nem az. Nem tudtak hozzátenni a srácok a tavalyi választási eredményhez sem szinte semmit, mert nem voltak mások, mint az MKP-ból kivált tagok egy új névvel. Máz volt ez a részükről, nem több. Vastag máz.

Mi tehát a teendő? Én változatlanul hiszek a nép bölcsességében és akaratában. A nép békét és eredményt akar. Konkrét dolgokat. Ha egy családban évekig tart a harag, az a család szenved. Mindenki békét, nyugalmat és közös disznóölést, családi brigádokat/kalákákat és ünnepeket akar. Gyarapodást akar.

És ha a haragosok kibékülnek, akkor azon lesz mindenki, hogy újraindítsanak sok elmaradt dolgot. Közben meg egy pohár mellett megbeszélik a zűrös dolgokat is, de be lesz rakva a nagyszülőknek a tűzifa télire, ki lesz főzve a közös cefre.

Ám ez csak úgy megy, ha már megbékéltek egymással és elindult a közös családi munka. Igen, nincs más út. Te is ismersz jó magyar hidasokat és hitvány MKP-tagokat is, ugye… Együtt dolgozol velük, amikor jótékonysági koncertet, vagy motorosok gyűjtését szervezed? Igen! Én is együtt dogozom velük számtalan regionális egyesületben, amelyek célja a régiónk magyarságának a felemelése. Ezt teszi rajtunk kívül még sok más tenni akaró is a Felvidéken.

Sok politikust ismerünk, hitványat és becsületeset is mindegyik pártból, de a legtöbbet tiszta becsületes magyar embert ismerünk, akik békét, nyugalmat és eredményes munkát várnak.

Én tehát azt mondom ezredszer is, hogy csak együtt lehet egymást segíteni és formálni. Formálni, okítani, tanítani, meggyőzni.

Na ehhez kell a mi erőnk. Ha nem erre használjuk, csak magunkat ámítjuk, bármit csinálunk és szervezünk a kis csapatainkkal szerte a szülőföldünkön. Jön az ár! Össze kell kapaszkodni, mert ha nem, mindenkit elsodor!

Tehát mindenkire szükség van. A hitványra, a gyengére, a tévelygőre is! A mi dolgunk pedig, hogy rendbe rakjuk őket, féltő kézzel, nyitott szívvel. Akkor mondhatjuk majd el, hogy van értelme annak, amit csinálunk!

Az eredeti hozzászólás ITT olvasható. 

(Papp Sándor/Felvidék.ma)