A Vitális család megbecsült família volt egykor a Felvidéken. Az ősök a Liptó megyei Vitalis falváról származnak. Egyik ősük, Pál a XVIII. században telepedett le tájainkon: fia, Sámuel, ügyvéd lett Balassagyarmaton, Pál Felsőszelestényben gazdálkodott, István pedig Nógrád főszolgabírája volt.
Nevezett jelesünk, Vitális István tanár, szakíró, geológus és paleontológus ugyan az Orosháza melletti Pusztaszenttornyán született 1871. március 14-én, de sok-sok szállal kötődött ő is a Felvidékhez, hiszen hosszú ideig Selmecbányán lakott. A budapesti Tudomány- és Műegyetemen szerzett földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát. Az egyetemen olyan kiváló szakembert tudhatott tanárának, mint a kor kiemelkedő földrajztudósa, Lóczy Lajos doktor. Vele egy életre szóló szakmai és baráti kapcsolatot alakított ki, s egy ideig tanársegédként is dolgozott a műegyetemen.
A tehetséges tanítvány 1894-ben került Selmecbányára, s a jó hírnévnek örvendő evangélikus líceum tanára lett. A fiatal pedagógus igen szerette a természetet, kutatta annak titkait s a föld rejtett kincseit. Az ezredéves országos kiállításon így már bemutatkozhatott önálló hegyvidéki természetrajzi mintagyűjteményével. (Borovszky, é.n.:277.l.)
A szűkebb pátria természetföldrajza, az ország tájai s a nagyvilág egyaránt érdekelték Vitálist. 1896-ban részt vett a földrajztanárok egyiptomi tanulmányútján; 1901-ben pedig iskolája támogatásával a kutatók greifswaldi nyári kurzusát látogatta. Tette tehát azt, ami egy igazi tudós tanárhoz illett: tanult, utazott, kutatott és publikált. A Pallas Nagy Lexikona I. kötete számára megírta az Afrikáról szóló részt, a Magyar tanárok Egyiptom című könyvében pedig Kairót ismertette. Hosszú időn át szakelnöke volt a Selmecbányai Gyógyászati és Természettudományi Egyletnek, 1896-tól szerkesztette annak Évkönyveit. Ezekben több kiváló szakdolgozata jelent meg, például a búrokról és hazájukról, továbbá az Al-Dunáról, a Balatonra vonatkozó földrajzi ismeretekről, egyiptomi útjáról stb. Az 1903. évi kiadványban (Vitális I. szerk., 1904) közli terjedelmes előadását, melyet a selmeci akadémia ásvány-földtani intézetében tartott. A tanulmány címe: Adatok a Balaton-fölvidék bazaltos kőzeteinek ismeretéhez.
A XX. század elején megírta Borovszky monográfiája számára a Hont vármegye természeti viszonyai című fejezetet.
Szakszerűen, de egyben népszerűsítő formában megírt tanulmányában többek közt felhívja a figyelmet arra, hogy a természeti viszonyok változatossága Hont megyét „az ország legérdekesebb vármegyéi közé emeli”. Itt található a Selmeci-hegyvidék legmagasabb csúcsa, a Szitnya (1011 m), akárcsak délen a Börzsönyé, a 939 m magas Csóványos. Ásványos forrásokban is az ország leggazdagabb tájéka ez a kicsiny megye. Itt buzog a „Bori buzgó”, a magyaradi és szántói mészkőből előtörő több forrás, a gyügyi kénes víz, a környék legjobb asztali vize, a szántói gyógyvíz.
A megye észak-nyugati csücske geológiailag is a legérdekesebb része volt a történelmi Magyarországnak, hisz aranyat, ezüstöt és más értékes kincset egyaránt rejtegetett a föld mélye. Az időjárási tényezők szintén változatosak ezen a kis földrészen. (Vitális, 1906:15. l.) Az evangélikus líceumban az intézeti Évkönyveket is szerkesztette. Ezekben szintén sokat publikált, többek közt megírta Breznyik János igazgató életrajzát is. 1903-tól a selmecbányai főiskola adjunktusa lett. 1904-ben doktori oklevelet szerzett, 1911-ben megjelent Budapesten A Balaton-vidéki bazaltok című munkája. Közben számos tanulmánya látott napvilágot a Bányászati és Kohászati Lapokban. Megírta a gimnáziumi Földrajzkönyv I. és II. kötetét. 1912-ben átvette a főiskola ásványtani tanszékének vezetését, majd 1919-ben a Sopronba áttelepített intézet rektora lett. 1920-ban az MTA levelező, 1943-ban pedig rendes tagjává választották.
Vitális István érdemeit hosszasan lehetne még sorolni. Bekapcsolódott az Erdélyi-medence, az Egbell környéki és kárpátaljai szénhidrogén-kutatások földtani felvételeibe, továbbra is tanulmányozta a Balaton környékének földtanát stb. Legkiemelkedőbb eredményét a szénkutatás terén érte el. Javaslatára több bányát tártak fel, s ő kutatta ki a mátraalji pannóniai fás barnaszéntelepeket. (Kenyeres, főszerk., 1969:1007. l.) Neves tudósunk 1947. november 9-én hunyt el Budapesten. Geológia iránti szeretetét nemcsak diákjaiba oltotta be, hanem családjában is örökül hagyta. Fia, Vitális Sándor, aki még Selmecbányán született 1900-ban, szintén a földtan kiemelkedő művelője lett.
(Csáky Károly/Felvidék.ma)
