Zuzana Čaputová (Fotó: SITA, archív)

Elengedhetetlen, hogy Igor Matovič kormányfő a lemondásával lehetővé tegye, hogy beteljesülhessen a koalíciós partnerek kormányátalakításról szóló megállapodása. Ezt Zuzana Čaputová államfő jelentette ki kedden, a koalíciós válsággal összefüggésben mondott rendkívüli beszéde keretében.

Az államfő megállapította, hogy az idő nem segítette elő a kormányválság megoldását, hiszen az csak tovább mélyül.

„A végrehajtó és a törvényhozó hatalom sem működnek teljes körűen, ami elfogadhatatlan egy olyan krízishelyzetben, amilyet évtizedek óta nem éltünk át” – hangsúlyozta.

Megjegyezte, hogy már a Matovič-kormány negyedik tagja nyújtotta be neki a lemondását.

„Nem csak a válsághelyzetért felelős miniszterek távoznak, hanem fokozatosan azok a miniszterek is, akik munkájára a kormány épül” – fűzte hozzá. Mint hangsúlyozta: már a parlamentben is veszélybe került a többségi döntéshozatal.

„Három hete tárgyalnak eredmény nélkül, háttérben a túltelített kórházakkal, a kimerült egészségügyi dolgozókkal, az életükért, az egészségükért és a saját méltóságukért küzdő emberekkel. Ez veszélyes és tapintatlan magatartás. A kormányválság minden újabb napjával a politikai elit kegyetlen üzenetet küld az embereknek: azt, hogy elszakadt az ő reális életüktől” – jelentette ki Čaputová, aki szerint a kormány nem egy cég, amelyben a részvényesek a személyes érdekeik alapján egyezkedhetnek a jövőjükről.

„A kormány közhatalmi szerv, amelynek az embereket kell szolgálnia. A működőképes kormány közérdek” – hangsúlyozta az elnök asszony.

Hozzátette: egyetlen ember pozíciója sem lehet fontosabb az ország és az állampolgárok érdekeinél.

(TASR/Felvidék.ma)