Richard Sulík (Fotó: TASR)

Távozik a kormányból Richard Sulík, az SaS elnöke, miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter. Lemondólevelét már elküldte Zuzana Čaputová köztársasági elnöknek, akit várhatóan kedden keres fel az elnöki palotában. Mindezt Sulík jelentette be mai sajtótájékoztatóján.

„Az SaS ezzel teljesítette Matovič személyi feltételeit, és sor kerülhet a kormány átalakítására, amit már több mint egy hete követelünk” – mondta Sulík.

Szavai szerint most már semmi akadálya, hogy Igor Matovič (OĽANO) is benyújtsa a lemondását. Az SaS ragaszkodik a kormányfő távozásához, ellenkező esetben a többi minisztere is kilép a kormányból.

A párt készen áll a további tárgyalásokra, de ahhoz ragaszkodik, hogy annyi minisztériumot irányíthasson, mint eddig.

„Abban a pillanatban, amint a kormányfő benyújtja a lemondását, az összes miniszter megbízatása véget ér” – magyarázta Sulík. Hozzátette, azért mondott le, hogy ezt a kormányfő is megtegye, és kezdetét vehesse a kormányátalakítás.

Matovič azonban Jana Bittó Cigániková (SaS) lemondását is követeli a parlament egészségügyi bizottsága elnöki posztjáról, de ő egyelőre nem tervezi a távozását. Az SaS ragaszkodik a kormányfő lemondásához.

„Az SaS nem lesz tagja olyan kormánynak, melyet Igor Matovič irányít. Igor Matovič alkalmatlan a kormányfői posztra, ehhez nincsenek meg sem a vezetői képességei, sem a személyes adottságai” – ismételte meg Sulík.

Ha Matovič nem mond le, az SaS többi minisztere is kilép a kormányból. A párt készen áll a további tárgyalásokra, de ahhoz ragaszkodik, hogy annyi minisztériumot irányítson, mint eddig, és nem lát okot sem a kormányprogram, sem a koalíciós szerződés megnyitására, mert azokat észszerűnek tartja, és a módosításuk nem hozna semmilyen pozitív változást.

A továbbiakban a jelenlegi keretek között működő kormánykoalíció fenntartásáról hajlandó tárgyalni.

A kormányban hosszabb ideje tapasztalható feszültség a Szputnyik V vakcinák megvásárlása után éleződött ki. A miniszterek közül már távozott Marek Krajčí (OĽANO) és Milan Krajniak (Sme rodina).

Az összes kormánypárt elutasítja az előrehozott parlamenti választást, a nyilatkozatok szerint szeretnék fenntartani a jelenlegi négyes koalíciót. Az SaS és a Za ľudí ehhez kormányátalakítást és a miniszterelnök lecserélését követeli.

Igor Matovič vasárnap jelentette be, hogy hajlandó lemondani a kormányfői posztról, de miniszterként folytatná. Lemondásának feltétele Sulík távozása a kormányból, továbbá Mária Kolíková igazságügyi miniszter és Juraj Šeliga, a parlament alelnökének (mindketten Za ľudí) lemondása, valamint Jana Bittó Cigániková (SaS) távozása az egészségügyi bizottság éléről. Az OĽANO emellett azt akarja, hogy az SaS adjon át neki egy minisztériumot, melynek irányításáról a választás után lemondott a javára.

(TASR/Felvidék.ma)