(Fotó: DunaVit, facebook)

A somorjai székhelyű DunaVit civil szervezet tagjai önkéntesek segítségével húsvétvasárnap fákat ültettek ki a városhoz tartozó Tejfalun.

Mint a civil szervezet közösségi oldalán olvasható:  „A faültetés apropóját az adta, hogy az elmúlt 20 évben a hódok több száz fát tüntettek el a szivárgó csatorna melletti nyárfasorból. Azt teszik, amire teremtődtek. Fákat esznek, velük táplálkoznak, belőlük építenek. A mi dolgunk pedig az, hogy az általunk megváltoztatott környezetben a hódnak is szorítsunk helyet és a pusztítást, amit a jelenlétük okoz, helyettük is helyreállítsuk. Ezt tettük tegnap.

Tizenöt lelkes önkéntessel karöltve dolgoztak azon, hogy a megritkított nyárfasor újjászülessen. Nyolcvan fát, zömében tölgyet ültettek el az akció során.

A hódokkal kapcsolatban kifejtették: ők nem tehetnek arról, hogy az ember terjeszkedése miatt egyre kevesebb az erdő és beszűkült a természetes tér, ahol szabadon élhetnek.

(Fotó: DunaVit, facebook)

A DunaVit Polgári Társulás célja a környezetvédelem,  a csallóközi táj és természetes környezetének megóvása, revitalizációja, a csallóközi növény- és állatvilág védelme. A céljaik között szerepel továbbá a természetes környezettel összhangban lévő kulturális értékek védelme és fejlesztése,  környezettudatos gondolkodás népszerűsítése,  az ifjúság környezettudatosságra való nevelése, a környezettudatos gazdálkodás támogatása, a környezettudatos turizmus fejlesztése, kapcsolatok létrehozása, együttműködés hazai természetvédelmi szervezetekkel, határon átnyúló kapcsolatok erősítése és tapasztalatszerzés a környezetvédelem területén.

(Fotó: DunaVit, Facebook)

A társulás tagjai olyan tevékenységeket fejtenek ki, amelyek segítenek elérni az előzőekben ismertetett célokat és amelyek összhangban vannak a Szlovák Köztársaság hatályos törvényeivel.

(DunaVit/Felvidék.ma)