Fotó: Minorma Polgári Társulás

A Minorma Polgári Társulás idén kilencedszer hirdeti meg Mentorprogramját.  A koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhítésével ismét lehetőség nyílik a Minorma július eleji mentortáborának megrendezésére, természetesen a vonatkozó higiéniai előírások szigorú betartása mellett.

A program célja idén is az, hogy tehetséges, pályaválasztás előtt álló szlovákiai magyar diákok elismert szakmai mentorok segítségével bepillantást nyerjenek különféle művészetek és kreatív tevékenységek világába. Az utóbbi évekhez hasonlóan ismét a gömöri Rimakokovára várjuk a jelentkezők közül kiválasztott, legfeljebb 25 fős csapatot, 2020. július 5-10. között. A kiválasztott diákok táborozási költségeit (szállás, étkezés) az útiköltség kivételével a Minorma állja.

Jelentkezési határidő 2021. június 5.

A mentorok és a diákok a tábor ideje alatt közösen alkotnak, a tábor utolsó napján pedig bemutatják, min dolgoztak a rendelkezésükre álló öt nap során.

Idei mentoraink: Bőd Titanilla (újságíró), Gyepes Bianka (táncművész), Béhr Márton (színművész), Gyenes Gábor (képzőművész, illusztrátor), Káposztáš Martin (fotóművész), Miqueu Montanaro (zenész), Török Bianka (illusztrátor, képzőművész), Veres István (író, újságíró).

A bemutatkozót és a munkákat, esetleges kérdéseiket elektronikusan a minorma.mail@gmail.com e-mail címre várjuk.

A Minorma facebook-oldalát is érdemes figyelemmel követni, hiszen folyamatosan újdonságokat közlünk majd a táborral kapcsolatban.

Elérhetőségek:
Ivanics Júlia, a tábor szervező-koordinátora:
Tel.: +421 908 802 409
E-mail: minorma.mail@gmail.com

facebook.com/minormapt

A program a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín.

(A Minorma Polgári Társulás sajtóközleménye/Felvidék.ma)

Kapcsolódó cikkek