A szerző felvétele

A zselízi városháza udvara és a járda között egy piros kupakgyűjtő szívecskét helyezett ki Zselíz városa, hogy ezzel is hozzásegítsen egy helyi kisfiú gyógyulásához.

A 14 éves zselízi Petike gyermekkori agyi bénulásban szenved. Koraszülöttként, 800 grammal jött a világra, ezért közel 3 hónapot inkubátorban kellett töltenie, csak akkor kerülhetett ki onnan, amikor már egyedül tudott lélegezni. Édesanyja is csak ekkor vehette őt először a karjaiba. De a harc igazából csak ekkor kezdődött. DMO-t diagnosztizáltak nála, ami egy görcsös kvadruparetikus-forma betegség. Kétéves korában megműtötték a szemeit, ezt követően néhány hónapra volt az első epilepsziás rohama, ami miatt elkezdett romlani az állapota. Ekkor kezdtek el egyre több és több testedzést végezni. Akkor még csak az úgynevezett Vojta-módszerrel, de mivel úgy tűnt, hogy nem javul az állapota, így elkezdték az ún. Dévény-hippoterápiát is, gyógyfürdőben, illetve a Liberta Rehabilitációs Központban. Hasonlóképpen a Biofeedback-kezelést is elkezdték végezni. Azóta némileg javult az állapota.

Szilárdabb a hátgerince, ezáltal tovább bír kocsiban ülni. Sikerült enyhíteni a görcsöket a lábában, de főleg a kezében. Korábban ugyanis egyáltalán nem tudta kinyitni a kezét. A kezelések hatásaira már egyedül is képes tartani a fejecskéjét.

A szerző felvétele

Mindez viszont nagyon sok pénzbe kerül. Édesanyja egyedül neveli Petikét, így nehézségeket okoz nekik annyi pénzt összegyűjteni, hogy legalább 2-3 havonta részt vehessenek ezeken a rehabilitációs foglalkozásokon. Az eljárás hozzásegít, hogy egyedül is képes legyen ülni, illetve megnyúljanak az ínszalagok, amiket már kétszer is megoperáltak. Akárcsak a csípőízületeket, aminek hatásaira sokat javult az állapota.
Szörnyű állapot, a kisfiú mégis szinte állandóan mosolyog. Mivel nagyon szereti az állatokat, ezért a delfinterápiát is ajánlották számukra, ami viszont anyagilag nagyon megterhelő, akárcsak a többi különböző rehabilitáció.

Ezért a nyilvánossághoz fordultak segítségért. „Szeretnénk tiszta szívből megkérni a jó embereket, hogy amennyiben tudnak, segítsenek, hogy részt vehessünk ezeken a rehabilitációkon, eljuthassunk gyógyfürdőkbe, delfinterápiára, illetve hogy rehabilitációs segédeszközöket vásárolhassunk” – olvasható felhívásuk a LudiaLudom.sk segítségnyújtó honlapon.

Az anyagi feltételek megteremtése érdekében emellett gyűjtik az egyszer használatos PET-palackok kupakjait is, melyeket amúgy kidobnának az emberek – jó esetben a szelektív hulladékgyűjtésbe, rosszabb esetben a vegyes hulladék közé. A szív alakú gyűjtő-tárolókban viszont hasznosulhatnak ezek a kupakok és nemes célt is szolgálnak.
A városban több helyen is gyűjtik számukra, de eddig nem formális keretek között. „Én is gyűjtöm otthon egy zacskóban a kupakokat, amit az egyik ismerősömnek szoktam odaadni, hogy juttassa el a megfelelő helyre. Egy alkalommal aztán rákérdeztem, hogy tulajdonképpen ki és mire gyűjti ezeket, ekkor kerültem kapcsolatba a családdal.

Eszembe jutott, hogy egyre több településen látni ilyen szív alakú vaskonstrukciós gyűjtőket erre a célra, továbbá, hogy városunk segíthetne a kisfiúnak egy ilyen létesítésével. Ezért képviselőként felvállaltam az ügyet, amiben a polgármester úrban is partnerre leltem, így a városi hivatal megrendelésére egy helyi vállalkozó el is készítette a konstrukciót” – mondta el a kezdeményezésről Csonka Ákos, önkormányzati képviselő.

(Felvidék.ma)