Fotó: Cservenka Judit

Fennállásának 70. évfordulóját ünnepli az ország első számú hivatásos néptáncegyüttese, a Magyar Állami Népi Együttes. A változatos programokban gazdag jubileumi évad hivatalosan is megkezdődött és 2022 tavaszáig tart. Minderről a kiemelkedő műsorokból vett néhány részlettel illusztrálva tájékoztatták a sajtót a MÁNE vezetői, valamint a vendégszereplő együttesek képviselői.

Az esemény ünnepélyességét kiemelte már az is, hogy a Hagyományok Háza színháztermében tartották a sajtótájékoztatót, s a hangulatot azonnal megteremtette
a jubiláló együttes híres, több mint ezerszer előadott Ecseri lakodalmas című műsorának részletével.

Mihályi Gábor. Fotó: Cservenka Judit

Mihályi Gábor, a MÁNE vezetője röviden felidézte az együttes 1951. április 3-án az Operaházban tartott debütálásától a három nagy korszakot, amelyből az elsőt az alapító, Rábai Miklós neve fémjelzi, majd Timár Sándor formálta az együttes új arculatát. A harmadik meghatározó vezető maga Mihályi Gábor, amit természetesen nem említett, hanem az idei program kiemelkedő eseményeire tért át.

Pál István Szalonna. Fotó: Cservenka Judit

A hetven évet felölelő Tánc–Ünnep nagyszabású gálaműsor lesz, amit a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében adnak elő július 23-án. Ezzel térnek vissza a szegedi Dóm térre – mondta Pál István Szalonna, az együttes művészeti vezetője – és egészen különleges műsorral.

A korokon átívelő összművészeti előadás az ötvenes évektől napjainkig mutatja be az együttes művészetét, egyszerre kapaszkodik a hagyományokba, de magába olvaszt új formákat és irányzatokat is. A gálaműsor a barátságról is szól, mert olyan művészekkel és formációkkal lépnek színpadra, mint Lajkó Félix, a Szent Efrém Férfikar, Ferenczi György és az 1ső pesti rackák, Brassói-Jőrös Andrea és Staszny Zsófia operaénekesek, valamint a Szolnoki Szimfonikus Zenekar.

Autentikus népzene, hagyományos cigányzene, világzene, blues, tehát a bemutató egy műfajokon átlépő utazás lesz, a táncoló, zenélő, éneklő ember örömünnepe, csillagok parádéja a csillagok alatt.

Fotó: Cservenka Judit

A Szent Efrém Férfikar Bartók népdalfeldolgozásainak előadásával rögtön ízelítőt is adott a műfajok találkozásából.

A jubileumi év közeli eseménye lesz Váradi Levente fotóművész albumának bemutatója június 24-én. A Végtelen motívum című kötet a Magyar Állami Népi Együttes előadásait és a kulisszák mögötti életét örökíti meg, gazdag képanyaggal a 2019-20-as évekből. Hetven év alatt a világ körül címmel szabadtéri kiállítás nyílik az együttes székháza, az ugyancsak jubiláló – igaz, csupán 20 éves – Hagyományok Háza előtt a Corvin téren.

A tárlat látogatói meggyőződhetnek arról, hogy a Magyar Állami Népi Együttes táncosai és muzsikusai a magyar népi kultúra legsikeresebb nagykövetei a nagyvilágban. Hét évtizedes fennállásuk alatt 4 világrész 50 országának színpadain léptek fel és több mint 5 millió néző ünnepelte világszerte ovációval nagy sikerű műsoraikat.

Kalotaszegi legényes. Fotó: Cservenka Judit

Nyáron több helyszínen is lehet majd találkozni a Magyar Állami Népi Együttes produkcióival. Kiemelkedő jelentőségű a tavaly húszéves műsoruk, a Naplegenda tokaji előadása. A különleges dinamikájú, a hagyományt és a misztikumot ötvöző 21. századi táncszínházi előadás húsz év alatt több, mint kétszázszor aratott viharos sikert hazánkban és külföldön.

Külföldi turnékra is készülnek: augusztus végén Zentán vendégeskednek, szeptember közepén Erdélyben lépnek fel több helyszínen, októberben Liszt-mozaikok című előadásukkal vendégszerepelnek Londonban, ahol a Magyar Állami Népi Együttes zenekara a Royal Philharmonic Orchestra-val lép színpadra.

Szént Efrém Férfikar. Fotó: Cservenka Judit

Öt évvel ezelőtt, a 65. évfordulóra készült el az együttes történetét bemutató filmtrilógia, amit nagy sikerrel vetítettek a jubileum alkalmával az Uránia Nemzeti Filmszínházban, és amit a Duna TV is műsorára tűzött. Idén, a 70. évfordulóra további két résszel bővül a Történetek a Magyar Állami Népi Együttesről című filmsorozat. A negyedik és az ötödik rész bemutatója október 10-én lesz az Urániában.

A sajtótájékoztatót kalotaszegi legényes és a jubileumot köszöntő koccintás zárta.

(Cservenka Judit/Felvidék.ma)