Bizonyára ma sem könnyű megválaszolni, egy gróf miért teszi le voksát a polgári egyenlőség elve mellett, miért vállalja kisebbségiként egy magyar párt vezetését a két világháború között, a szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként miért nem szavazza meg a zsidók deportálását elrendelő törvénytervezetet, a háború befejeztével miért nem kerüli el a letartóztatást, holott elmenekülhetett volna, végül: hogyan marad ereje vigasztalni börtöntársait, mikor az ő helyzete a legreménytelenebb? A nyugtalanító kérdések hosszú időn át sokasodtak, néhányuk ma is tisztázatlan. Pontosabban: Esterházy János „ügye” még lezáratlan.
A Szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte, azt később életfogytiglani börtönre változtatták. A súlyosan beteg Esterházy a mírovi várbörtönben halt meg 1957-ben.
Esterházy Jánosnak, a felvidéki magyarság egykori vezető politikusának személyisége előtt hajtottak fejet a minap a közép-morvaországi Mírovban csehországi és szlovákiai magyarok, valamint lengyelországi barátaik. Balga Zoltán, a prágai magyar plébánia vezetője Esterházy Jánosnak a rabtemetőben álló jelképes síremléke előtt imádkozott a résztvevőkkel a gróf boldoggá avatási perének sikeréért. A plébános arra is emlékeztette a résztvevőket, hogy az idén Esterházy-év van.
SORJÁZÓ PRÓBATÉTELEK
Gróf Esterházy János (1901–1957) előkelő főnemesi családból származott. Budapesten járt gimnáziumba, majd a kereskedelmi akadémiára, ezt követően a saját birtokán gazdálkodott. Az 1935-ös választásokon Kassán bekerült a csehszlovák parlamentbe, ahol az önrendelkezés elismeréséért szállt síkra. Az első parlamenti beszédében hangzott el ez a mondata: „Akaratunk ellenére odacsatoltak Csehszlovákiához, követeljük, hogy a csehszlovák kormány teljes körben tisztelje a mi kisebbségi, nyelvi, kulturális és gazdasági jogainkat.” Egy évre rá már ő az éppen megalakult Egyesült Magyar Párt ügyeleti elnöke; Beneš ajánlatát visszautasította, hogy miniszter legyen a csehszlovák kormányban, mivel a magyarság jogfosztottságának megszüntetését kívánta annak feltételeként. Esterházy politikai célja Trianon revíziója volt.
Az időben ugorva jegyezzük fel, ami róla minden könyvben és tanulmányban benne találtatik: 1942 májusában egy alkotmányi törvény szavazásakor egyedüli magyarként tartózkodott, ami akkor jelentős morális tettnek számított, hiszen a törvény a zsidóság kitelepítéséről szólt. A nevezett törvényt rajta kívül még két szlovák képviselő nem szavazta meg. Üldöztetése persze nem maradt el.
A világháború befejezése után a gróf helyzete tovább bonyolódik. Fábry Zoltán hiteles krónikása e korszaknak, szülőháza akkor egyébként a felvidéki magyarság egyfajta szellemi központja. Bátor vállalásaként jelenik meg sokat idézett röpirata A vádlott megszólal címmel, amely jó ideig irányadó és hivatkozási alap. 1946-ban Fábry tehát a következőket jegyzeteli: „Esterházy János súlyos tehertételünk volt, ki hitte volna, hogy egyszer ő is igazolásunk lesz?” Szerzőnk nem rejti mélységes csalódottságát a kommunista rezsim indulását illetően, s erre Esterházy további méltatlan sorsa is intő példaként szolgált.
AZ ILLÚZIÓ CSAPDÁJA
Miután a szovjet csapatok kiszorították a németeket Pozsonyból, a szovjet hatóságok a grófot internálták, majd tizenkét nap után szabadlábra helyezték. Esterházy ekkor a helyi ideiglenes szlovák kormány képviselőjével, Gustáv Husákkal keresett kapcsolatot, szóvá tenni a magyarok üldözését. Husák utasítására letartóztatták, és átadták a szovjet titkosszolgálatnak. Esterházy bízott abban, hogy közismert antifasiszta magatartása és a náci rendszer kegyetlenségeivel szembeni nyílt kiállása miatt nem eshet bántódása, s a jövőben is módja lesz védelmezni a magyar kisebbséget. Ez azonban illúziónak bizonyult, különösen, hogy megszületett a nemzeti kisebbségeket elűzni tervező, szándékában nemzetállamot létrehozó kassai kormányprogram.
A két világháború között a közéletben is szerepet vállaló, a rezsimváltás után Párizsba menekülő nővére, Esterházy Lujza könyvében (Szívek az ár ellen, Püski Kiadó, Budapest, 1991) a történéseket a következőképpen örökíti meg: „János a Magyar Pártban a kollégáival készített egy memorandumot, amelyben a csehszlovák hatóságok védelmét kérték a magyar lakosság számára. A memorandum átadása érdekében János kihallgatást kért Gustáv Husák belügyi megbízottól. El is indult hozzá a memorandummal, de barátai hiába várták vissza. Nemsokára kiszivárgott a hír, hogy Jánost a Kórház utcai rendőrkapitányságon tartják fogva.”
A RABOSKODÁS ESZTENDEI
Egy évig őrizetes Moszkvában, majd koholt vádak alapján kényszermunkára ítélték és Szibériába küldték. A Szlovák Nemzeti Bíróság 1947 szeptemberében halálra ítélte a fasizmussal való „együttműködése” miatt. A szovjet hatóságok Esterházyt 1949-ben kiadták a csehszlovák hatóságoknak. Elnöki kegyelemből életfogytiglani büntetést kapott. Külső segítséggel alkalma lett volna megszökni, de ezt elutasította, mondván, ő nem bűnös, tehát nincs miért szöknie. Az 1955-ös általános amnesztia során a büntetését 25 évre csökkentették. Csehszlovákia majdnem minden börtönében raboskodott, mígnem 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben meghalt.
A börtönparancsnok nem adta ki holttestét a családnak. Sírhelyét csak halála után ötven évvel sikerült felfedezni egy prágai tömegsírban. Emlékét a Mírov melletti temetőben jelképes sír őrzi, a környéken élő és távolabbról idelátogató magyarok gyakran felkeresik.
2011-ben a 110 éve született mártírpolitikus szlovákiai rehabilitációját és boldoggá avatását kezdeményezte a pozsonyi magyar nagykövetség, az Esterházy János Polgári Társulás és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete. Földi maradványait 2017-ben az alsóbodoki Szent Kereszt felmagasztalása kápolnában helyezték örök nyugalomra.
A Vatikán 2018 novemberében engedélyezte boldoggá avatási eljárásának megindítását, amelyet a krakkói főegyházmegye folytat le.
PROGRAMOKRA KÉSZÜLŐDVE
Milyen tanulságokkal szolgálhat a gróf életútja most, születésének 120. évfordulóján? És példája mire ösztönözhet?
Molnár Imre szociológus, történész, aki egyetemi tanulmányai befejezte óta Esterházy János életművének kutatásával foglalkozik, egy interjú során erről így vall: „Esterházy szolgálata, mártíromsága lelki iránytűként szolgál a felvidéki és az egyetemes magyarság, illetve minden más nemzet fiai számára is. A lengyel–magyar származású, egykori mártíréletű politikus példája a keresztény Európa védelmében éppúgy, mint a visegrádi négyek népei megbékélésében is nagy szerepet tölthet be. Az általa képviselt hit-, erkölcs-, hazaszeretet- és megbékéléseszmény olyan értékek, amelyekre korunk értékválságba sodródó világának egyre nagyobb szüksége van. Ezért is fontos, hogy Esterházy János életpéldájára és munkásságára irányítsuk közösségünk és a velünk élő népek figyelmét.”
A vázolt elképzelések szerint az Esterházy-emlékév központi eseménye a 2021. szeptember 18-án, az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontban a gróf végső nyugalomra helyezésének negyedik évfordulója alkalmából szervezett ünnepi szabadtéri szentmise és a hozzá kapcsolódó lelki programsorozat lesz.
Terveznek továbbá egy nemzetközi konferenciát a boldoggá avatással kapcsolatban. Itt említhető: mivel az emlékévre a magyarországi Eucharisztikus Kongresszus évében kerül sor, ez lehetőséget kínál arra is, hogy Esterházy János börtönkörülmények közti Eucharisztia-tiszteletére (akit rabtársai „járó szentségtartónak neveztek”) is fény derüljön.
Esterházy Jánosnak egyébként már több mint harminc településen van emlékhelye. Szinte mindegyik helyszínen készülnek a megemlékezésre.
(Sinkovits Péter, Magyar Szó/Felvidék.ma)
