A kor nem érdem, de tiszteletet érdemel – szoktuk mondogatni. Nos, akikről a Szlovákiai Magyar Írók Társasága életjubileumuk alkalmából legutóbb megemlékezett, valóban nem ennyi meg annyi leélt éveik, nem a koruk miatt érdemelnek elismerést, hanem azért, amit letettek az asztalra. Ismét meggyőződhettünk róla, hogy van kikre büszkének lennünk és nem kevés azok száma, akik tekintélyeset, jelentőset alkottak, gazdagították kis közösségünk, de egész nemzetünk értéktárát.
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága évente megemlékezik jubiláló tagjairól, a köszöntés színhelye rendszerint Pozsonyban a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet. Így volt ezúttal is és a bevezető köszöntőben
Venyercsan Pál, az intézet igazgatója hangsúlyozta, nagy örömükre szolgál, hogy ismét helyet adhattak a rendezvénynek, és ismét olyanokat köszönthetünk, akik munkássága, alkotásai hiánypótlók kultúránkban.
Nagy Erika, a társaság titkára a köszöntést a legidősebb jubilánssal, Czagány Erzsébettel kezdte, akinek szerkesztői, fordítói munkássága ugyancsak tiszteletet parancsoló, felsorolni hosszú lenne, mennyi mű magyarra átültetését, könyv megszületését köszönhetjük neki. A nagy tudású és tapasztalatú kilencvenéves jubiláns ma is jó egészségnek örvend és személyesen vett részt a megemlékezésen.
Rá valóban illik egyik írónk megállapítása, hogy amit egy jó szerkesztő nem tud a szöveggondozás terén, az nem is létezik.
Mészáros Lászlót nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték. Frappáns aforizmáiból a helyszínen hallhattunk egy csokornyit, amelyek bizonyították a mai világunk visszásságaira való pontos rálátását. Mészáros László írói tevékenységét informatikai szakcikkek, versek, elbeszélések, színművek, karcolatok, esszék fémjelzik. Írásai hazai magyar, de szlovák és cseh szaklapokban is helyet kaptak.
Alabán Ferenc februárban múlt hetvenéves, és irodalomtörténészként, irodalomtanárként, egyetemi docensként sokak példaképe lett. A magyar irodalomelmélet, a kisebbségi magyar irodalom áll kutatásai középpontjában. A Selye János Egyetem Tanárképző Karának egyetemi tanára cikkei, tanulmányai, szöveggyűjteményei az 1970-es évektől jelentek meg a felvidéki lapokban.
Horváth Géza szintén hetvenedik születési évfordulóját ünnepelte az idén. A tanárként, zenekarok, együttesek alapítójaként, lelkes zenepártolóként, matematikaversenyek szervezőjeként, tankönyvek fordítójaként, zenetörténeti könyvek szerzőjeként, lektoraként egyaránt sikeres. A zene mindig fontos volt számára, ezért alapított énekkart, vegyes kart és ezért máig tagja a magyar tanítók énekkarának. Az írás pedig ugyanígy része életének.
Csáky Pál a hatvanötösök nemzedékét képviselte a megemlékezésen. A politikusként, az Európai Parlament képviselőjeként mindig közösségünk érdekeit képviselte és tartotta szem előtt. Politikai pályája mellett az írás az, ami kitölti életét, bizonyítja ezt egyre szaporodó köteteinek száma.
Az erkölcs, a szabadság, a kisebbségi lét, a becsületes társadalmi élet kérdései képezik alapvető témáit. Vallja, hogy azért ír színpadi műveket, mert fontosnak tartja olyan témák feldolgozását majd színpadra állítását, amelyek nagy horderejűek közösségünk számára.
Ez pedig mindenképpen kívánatos, hiszen napjainkban elenyészően kevés színpadi mű születik felvidéki íróink tollából.
A megjelenteken kívül még többen ünnepeltek, ünnepelnek idén, többen azonban egészségi állapotukra való tekintettel, illetve egyéb korlátozás miatt nem tudtak részt venni az ünnepi rendezvényen. Ardamica Ferenc, Koncsol László, Kovács Magda, Lacza Éva, Motesíky Árpád, Miklósi Péter, Hogya György ugyancsak jelentős életjubileumhoz érkeztek idén. Életpályájukat azonban Nagy Erika, valamint Bese Bernadett és Jancsó Péter, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága választmányának tagjai részletesen ismertették.
Három nyárasdi diák, a Tompa Mihály országos szavalóverseny sikeres résztvevői, Presinszky Emma, Nógel Alexa és Tóth Gábor István pedig felolvasták verseiket, novelláikat, írásaikat.
És a végén szintén érdemes Csáky Pált idézni, aki azt írja: „A szellemért való küzdelmet soha nem szabad feladni.” A mostani jubilánsok nem adták fel, már bizonyítottak, az utánuk következőkön a sor!
(Benyák Mária/Felvidék.ma)
