Anna Záborská, az abortusztörvény szigorításának állandó szorgalmazója (Fotó: cas.sk)

Az abortusztörvény szlovákiai szigorítására vonatkozó tervezetet az OĽaNO konzervatív szárnyához tartozó Keresztény Unió képviselői terjesztették a parlament elé. A javaslat a beterjesztők állítása szerint nagyobb körültekintésre ösztönözné azokat a nőket, akik az abortusz mellett döntenek.

A jogszabálytervezet értelmében 48 óráról 96 órára hosszabbítanák a gondolkodási időt, vagyis a kérvény benyújtása után négy napig nem végezhetnék el a beavatkozást. A nőknek meg is kellene indokolniuk döntésüket. Az egészségügyi okok, például a gyermek súlyos egészségkárosodása miatt kérvényezett művi vetélés esetében a nőknek két orvosi szakvéleményt kellene beszerezniük egy helyett. Az orvosoknak emellett minél részletesebben kellene tájékoztatniuk a nőket az abortusz lehető legtöbb aspektusáról.

A törvénymódosítás továbbá tiltaná a művi terhességmegszakítással kapcsolatos információk közzétételét.

A társadalmat és a parlamenti képviselőket is megosztó javaslattal nem értenek egyet az orvosok, illetve a szakmai közvélemény sem, mely felhívja a képviselőket, hogy utasítsák el a javaslatot. Az orvosok, egészségügyi nővérek, szülésznők kifogásolják a javaslattal, ezért nyílt levélben fordulnak a képviselőkhöz. Mint állítják, az abban foglaltak közvetlen beavatkozást jelentenek a szakmai kompetenciájukba és negatívan befolyásolják a nőkről való egészségügyi gondoskodást. Mindeddig a szakma 174 képviselője csatlakozott a tiltakozáshoz.

„Megtiltani az időben történő beavatkozást és megvárni, míg közvetlen veszélybe kerül a nők egészsége vagy élete, ellenkezik a küldetésünkkel, melynek része az egészség védelme és az egészségi állapot rosszabbodásának megelőzése“ – áll a nyílt levélben.

Megfogalmazói egyben felhívják a figyelmet, hogy a szakrendelőket és egészségügyi intézményeket szankciók fenyegetik, amennyiben információkat közölnek a művi terhességmegszakítás lehetőségeiről, elérhetőségéről. „Kérjük a képviselőket, hogy a javaslatot ebben a formájában ne támogassák. Egészségügyi dolgozókként támogatunk minden, a várandós nőkről való egészségügyi és szociális gondoskodás javítását célzó törekvést. Viszont a törvényjavaslat jelenlegi formájában nem javítja, hanem rontja a nők helyzetét és megköti a kezünket a lehető legjobb gyakorlatnak megfelelő egészségügyi ellátás biztosítása terén“ – állapította meg Tatiana Speváková gyermekorvos. Petra Kovarovičová nőgyógyász hozzátette, hogy a javaslat nem teszi egyértelművé az orvosi gyakorlatot és eltávolodik a nemzetközileg támogatott ajánlásoktól.

Az aláírók megjegyezték, hogy a javaslat alapvetően érinti a terhességmegszakítással kapcsolatos egészségügyi ellátást és tiltja az annak lehetőségeire vonatkozó tájékoztatást. Elutasítják a művi terhességmegszakítást megelőző gondolkodási idő 48 óráról 96 órára, illetve 72 órára való meghosszabbítását. Különösen veszélyesnek tartják ezt az egészségügyi okok miatt végzendő beavatkozások esetében, melyeknél egyetlen kivételt azok az esetek képeznének, amikor közvetlen veszélybe kerül a nő egészsége, illetve élete.

A törvényjavaslat jóváhagyását nemcsak a szakma, hanem Jana Bittó Cigániková, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke is ellenzi. Szerinte a nők zsarolását és megfélemlítését szolgálja a törvénymódosítás.

Véleménye szerint csakis akkor van értelme változtatni a jelenlegi törvényeken, ha a művi terhességmegszakítást kérvényező nők számára elérhetővé tennék az abortusztabletta használatát is, ez a módszer ugyanis sokkal kevésbé fájdalmas és kockázatos, mint a sebészi úton történő terhességmegszakítás.

A beadvány, mely egyébként a szakma és az egészségügyi bizottság elnöke által is megkérdőjelezett „a várandós nők segítésére irányuló javaslat” címet viseli, második olvasatban kerül a parlament elé, s a parlament soron következő, október 19-én kezdődő ülésén kellene dönteni róla, viszont az OĽANO több képviselője is jelezte módosító indítvány beterjesztését, amivel enyhítenék az eredeti változatot.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)