Fotó: Pixabay

A szakértői konzílium kivétel nélkül mindenkire vonatkozó háromheti lezárást (lockdown) javasol Szlovákiában. Indoklásukban a kritikus járványügyi helyzetre hivatkoznak, mely megítélésük szerint eléri a humanitárius válság szintjét.

A COVID-19-ben megbetegedettek száma nagyobb, mint a második hullám csúcspontján volt. Javaslatuk szerint csak az alapiskolák alsó tagozatán maradna a jelenléti oktatás és az óvodák is működnének. Mindezt a TASR hírügynökségnek szerdán kiadott állásfoglalásukban közölték.

Ugyancsak javasolták a lakosság munkába járásának OTP rezsiben való korlátozását azon alkalmazottak számára, akik nem dolgozhatnak otthonról. Az oltatlan alkalmazottakat és azokat, akik nem estek át a betegségen, véleményük szerint hetente legalább két alkalommal kell tesztelni. A lakosság mozgását javaslatuk szerint korlátozni kell a munkába járásra és a létfontosságú szükségletekre.

A jelenléti oktatást ajánlásuk szerint november 25-től december 3-ig korlátozni kellene az alapiskolák felső tagozata, valamint a közép- és főiskolák számára. Ezzel együtt szüneteltetni kellene a gyerekek minden iskolán kívüli szabadidős tevékenységét.

A helyzet javulását követően a szakértők szerint az intézkedéseket elsősorban az oltottakra, valamint a betegségen átesettekre vonatkozóan kellene enyhíteni.

Rámutattak arra, hogy a kórházak az összeomlás szélén állnak és nem képesek egészségügyi ellátást biztosítani sem a koronavírusos, sem az egyéb betegségekben szenvedőknek. „Mindez hatékony intézkedéseket követel az egészségügy helyzetének javítása érdekében” – közölték, hozzátéve még, hogy helyeslik a rendelkezések betartásának ellenőrzését, s egyben arra kérték az embereket, hogy akik még nem tették meg, oltassák be magukat.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)