(Fotó: Szabó Valentina)

A TASR hírügynökség értesülései szerint a szerdán 10 órakor kezdődő rendes kormányülésen a lockdown bevezetéséről is tárgyalni fog a kabinet.

A 43. kormányülés programját még nem tették közzé, a kormányhivatal sajtóosztálya annyit közölt, hogy keddre nincs tervezve rendkívüli kormányülés.

A lockdown, vagyis az országos lezárás lehetőségét már hétvégi nyilatkozataiban is megemlítette Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a kórházakban uralkodó egyre súlyosabb helyzet miatt.

Több politikus is úgy nyilatkozott, hogy elképzelhetőnek tartja az azonnali lezárást. Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter helyesnek tartaná a háromhetes azonnali lockdown elrendelését. Peter Pellegrini, az ellenzéki Hlas-SD elnöke kijelentette, a kemény lockdown csak akkor jöhet szóba, ha a kormány azonnali segítséget nyújt az érintett vállalkozásoknak.

Mikulec: Tárgyalnak a kemény lockdown bevezetéséről és a veszélyhelyzet kihirdetéséről

Terítéken van a mindenkit érintő lockdown bevezetése és a veszélyhelyzet kihirdetése – erősítette meg a sajtónak hétfőn Roman Mikulec belügyminiszter (OĽaNO).

„Továbbra is téma a kemény lockdown. Egyelőre azok a rendeletek érvényesek, amelyekben a múlt héten megegyeztünk, de a legfontosabb az lenne, hogy az emberek megértsék, ez mindannyiunk közös érdeke, közös felelőssége, nem arról van szó, hogy a kormány hoz egy döntést vagy javasol valamit a szakértői konzílium” – hangsúlyozta Mikulec.

(TASR/Felvidék.ma)