Hídvégardón november 13-án és 14-én Országos Tudományos Trianon Konferenciát tartottak, melynek második napján tudtam részt venni. Az ott hallottakról számolok be távirati stílusban, hogy Tisztelt Olvasóimnak legyen némi elképzelése, milyen gazdag program várta az érdeklődőket.
Vasárnap a rendezvény a Trianoni emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, melyen a Péderi Vegyeskar lépett föl. Beszédet Dr. Szakács Lajos ny. alezredes mondott.
Tirpák László polgármester a rendezvény folyamán elmondta, a település mindennapi életét is befolyásolta a trianoni határmegvonás, hiszen egyből határ menti település lettek annak minden hátrányával. Hol másutt, ha nem itt kell egy ilyen konferenciát szervezni? – tette föl a költői kérdést. A Magyar Miniszterelnökség támogatásával sikerült ezt a színes és sokrétűen gazdag rendezvényt megvalósítaniuk.
Dr. Móga János (ELTE-TTK) az aknaszlatinai sóbányákról tartott előadást, melyek a Kárpát-medence legrégebbi sóbányavidékei. Döbbenetes, ahogyan a táj rohamosan átalakul. A föld elnyeli a múlt emlékeit. Egykori épületek, mint a templom helyén, ma tavak állnak. A régi magyar temető egy sírköve maradt csak meg. 2008-ban még létezett egy földalatti sókápolna, ma 300 m-es vízoszlop fedi. A fényképfelvételek önmagukért beszéltek. Az ukrán-román határon fekvő település lakosságának negyede magyar, akiknek azért van jövőképük, mert magyar iskolát építettek.
Prof. Dr. Hevesi Attila (Miskolci Egyetem) Hunfalvy János (1820-1888) – egy évvel elcsúszott – születésének 200. évfordulójáról emlékezett meg és ismertette életpályáját. Miskolci tanulmányai alatt tanult meg magyarul (1830-38). Nyolc hónapot töltött Eperjesen börtönben ítélet nélkül, a szabadságharc után. Vele kapcsolatosan az előadó azt emelte ki, hogy a magyar tudományos földrajz megalapítója és művelője. Alapvető munkája A Magyar Birodalom természeti viszonyainak leírása I-III. (Pest, 1863-65) a neten is megtalálható.
Papp István (Debreceni Egyetem) a trianoni határmeghúzással sújtott területek történeti összehasonlító vizsgálatát térinformatikai módszerekkel végezte. Nagyjából a trianoni határsávot 36 km-es szélességben vette figyelembe. Az 1910-es vasút- és úthálózatot hasonlította össze a mai helyzettel. Kiderült, az egyes csomópontok száz év alatt távolabbra kerültek egymástól. A trianoni határ hátrányos helyzetet teremtett az ott élők számára ezen a területen is.
Dr. Fodor Gyula (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola) a kárpátaljai magyarság helyzetéről számolt be Trianon idején és napjainkban négy népszámlálás adatainak felhasználásával. A terület hányatott sorsát jelzi, hogy mind a négy más országban valósult meg (1910: magyar, 1921: csehszlovák, 1989: szovjet, 2001: ukrán). A magyar zsidókat arra kényszerítették, hogy zsidónak vallják magukat, a magyar görög katolikusokat ruszinnak minősítették. A területi egységeket úgy rendezték át, hogy ma már egy magyar többségű járás sincs (azelőtt a Beregszásziban voltak többségben a magyarok). Ma egy 151.000 lelket számláló közösségről van szó, mely a hetedik legnépesebb.
2015-ben 1200-1300 személy távozott Kárpátaljáról, ami nagy érvágás. Veszélyt jelent a fogyó magyarság számára, hogy a Magyarországon tanuló diákok nem jönnek vissza. A másik negatívum, a férfiak 70%-a külföldön dolgozik, ami a családok szétesésével jár. Kárpátalján a számos riasztó jelenség ellenére, ez a közösség élni akar és az anyaország segítségével megmarad.
Ha Kárpátaljának nem volt semmilyen történelmi hagyománya, azt Trianon után kreálták, ezzel szemben a Bánságnak igen. Sokáig önálló közigazgatási egységet alkotott. Ennek a területnek a sorsáról Dr. Kókai Sándor (Nylregyházi Egyetem) számolt be. Trianonban egy kis darabkája Magyarországon maradt, nagyobbik részén Szerbia és Románia osztozott. Az előbbinek egy harmada jutott. A terület tarka etnikai és vallási viszonyokat tükrözött. Két nagy csoport dominált (román és szerb), mely mellett 12 más is szerepelt. Vallási szempontból a római katolikus és az ortodox dominált.
Trianon idején francia idegenlégiósok választották szét egymástól a román és szerb felet, nehogy háborús konfliktusba keveredjenek egymással. Ennek a területnek volt a legsűrűbb vasútvonala. Ezt a trianoni határ 17-szer vágta át. A határ még e két ország szempontjából sem tekinthető igazságosnak. A második világháború után drasztikus változások következtek be az etnikai viszonyokban. A magyar falvak elnéptelenedtek.
Prof. Dr. Kovács Zoltán (Szegedi Tudományegyetem) a határ menti térségek központ-hálózatának múltbeli és jelenkori kihívásait vette sorra. Trianon előtt az országnak 12 regionális központja létezett, az országcsonkítás után négy maradt (Pécs, Szeged, Győr, Debrecen). A korábbi gazdasági pezsgés megrekedt, megkezdődött az elvándorlás és a lecsúszás. A közlekedési hálózat (közút, vasút) megritkult.
A határ megvonásánál nem vették figyelembe a települések vonzáskörzetét, aminek következtében egyes régiók központ nélkül maradtak. Ennek a helyzetnek az orvoslására 1920-45 között nem került tudatosan sor. Az 1945-90 közötti helyzetet nehéz rekonstruálni. A 2018-as helyzetet egy szellemes módszerrel sikerült láttatni.
Megvizsgálták, milyen gyakran telefonáltak egyes települések lakói egymás között s ennek alapján rajzolódtak ki a vonzáskörzetek. Ahol korábban sem létezett kapcsolat, ma sincs.
Koleszár Krisztián (Észak-Magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi, Vízügyi felügyelőség) Bódvaszilas képviselő-testületének működését ismertette 1920-38 között. A település határfalu lett. Járási székhelyként, Torna város helyébe lépett. Főszolgabíró, körjegyzőség és csendőrség kezdett működni az egykor sáros faluban. Gyógyszertár, orvos, iparos műhelyek, vásárok létesültek, települtek. Az önkormányzat olyan kérdésekkel foglalkozott, hogy a falu bikáját évente le kell váltani. De komolyabb kihívásokkal is szembe kellett néznie. A katonaállítással, a Csehszlovákiából kitelepítettek befogadásával, a rokkantak ellátásával…
Dr. Bodnár Mónika (Herman Ottó Múzeum, Miskolc) Trianon hatását vizsgálta a népéletre és a népi kultúrára. 1920-24 között Sopron és Somoskő Magyarország része maradt, illetve visszatért. Több helyütt az elöljárók tenni próbáltak az ellen, hogy településüket elcsatolják. Tornajfalun pld. a plébános. Füzéren a falu bíráját ezért deresre húzták és agyonverték. A határ megvonása érintette a közigazgatási és egyházmegyei határokat.
Szepsi a határon túlra került, nem lehetett oda vásárra járni. Elérhetetlenné váltak a piacok és búcsújáró helyek is. A házasodási szokásokra is hatással volt a határ. A szokott települések, ahonnan korábban párt választottak, idegen országba kerültek. Külön, fontos gazdasági tevékenységet jelentett a csempészkedés. Erről még népballada is született.
Majd a menekültek befogadása is komoly kihívást jelentett. Trianon a táplálkozási szokásokra is hatást gyakorolt. Az elcsatolt részeken megjelent a knédli és a páránfőtt. A nők öltözete egyes vidékeken fekete lett, ezzel is kimutatták gyászukat.
Hadobás Sándor (Bányásztörténeti Múzeum, Rudabánya) a Kanyapta-medence településeit tekintette át a magyar nemzeti kultúra szempontjából. E 100 km2-nyi területen 15 település található. A helynevek ugyan szláv eredetűek, de gazdag magyar kulturális emlékekkel rendelkeznek. Települtek ide németek, lengyelek, szlovákok, ruszinok, de azok idővel elmagyarosodtak. A települések ma is magyar többségűek.
A vidék mocsaras jellegű volt. Megtermett a nád és sás. De a múlt század 50-60-as éveiben lecsapolták, hogy ma már a réti csíkot itt alig ismerik, melyet savanyítva szállítottak a piacokra. Az előadó földbirtokosokat, jeles személyeket, építészeti emlékeket mutatott be.
Merényi József (Miskolc) népi iparművész, fafaragó és okl. mérnök arra tett kísérletet, hogy hogyan kellene megszerveznünk társadalmunkat a közjó elérésének céljából.
Szabó-Sári Anikó (Herman Ottó Múzeum) előadásában a Magyar Hiszekegy megzenésítésének történetével foglalkozott. Kutatásai szerint, a költemény szerzője, Sziklay Szeréna Rozsnyón született, és Jánokon nőtt fel. A közkeletű véleménnyel ellentétben, verse már 1920 márciusában létezett. A pályázatra annak első három sorát küldte be férje buzdítására és megnyerte azt. Tehát nem utólag bővítette. Ezután nemsokára pályázatot hirdettek annak megzenésítésére. 316 munka érkezett be.
A zsűri tízet választott ki. 1921. május 21-én, a meghívott társadalmi zsűri szavazására a budapesti Zeneakadémián került sor Horthy Miklós és József főherceg jelenlétében. 276 személyt hívtak meg, de csak 139 szavazatot adtak le. A közönségnek az 1-es, 5-ös és 8-as sz. mű tetszett a legjobban. A kritika felrótta, hogy a vegyeskar hamisan énekelt. A 8-as győzött, melynek szerzője Szabados Béla zeneakadémiai tanár lett.
Mihályi Molnár László (Szepsi) tanár, aki a kétnapos rendezvény házigazdája volt, Trianon egy évszázados árnyékáról beszélt a Felvidéken. Megemlítette a visszásságokat és atrocitásokat, melyek értek bennünket. Minden közösség számára az önismeret történelmi tisztánlátás forrása. Helyes felismeréseket, hasznos tapasztalatokat szerezzünk megmaradásunk és gyarapodásunk érdekében. Hazugságra nem lehet jövőt, családot, országot építeni. A lecsonkolt Magyarországot behódolásra vagy pusztulásra ítélték. Sem 1920-ben, sem 1945-ben ez nem történt meg. “Nekünk csak két erőforrásunk maradt: önbecsülésünk helyreállítása és a jó Isten kegyelme.”
A konferencia alkalmával egy értékes fényképgyűjteményt is megtekinthettek a résztvevők, mely Dr. Bodnár Mónika néprajzos-muzeológus segítségével került a Herman Ottó Múzeum birtokába Veress József, kassai tanár hagyatékából. Ezt állandó kiállítássá kívánják fejleszteni.
A nap folyamán fellépett Meister Éva színművész Trianoni harangok c. zenés verses összeállításával.
Az elhangzott előadásokat kötetben is kiadják.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
