Szeghy-Gayer Veronika Tost László, Kassa polgármestere című, 217 oldalas munkája nemrégiben hagyta el a nyomdát. Késett ez a munka, de ennek okai voltak.
A husáki nacionalista és kommunista Csehszlovákiában kevés volt a szakképzett magyar történész. Ezek közül néhányan behódoltak a rendszernek, de bármit kutatni nem volt érdemes és lehetséges. Elsősorban a munkásmozgalom „nagyjait” kellett méltatni és ajnározni. Viszont érdekes módon azoknak sem jelent meg az életrajzuk. Szlovákia történetéből hiányoztak a személyiségek. Tost László sehogy sem illeszkedett a képbe. Magyar volt, a társadalmi elit tagja (nem proli), testvére plébános (tehát a klerikális reakció képviselője), katonatiszt fia „a fasiszta” Horthy szárnysegédje, veje szovjet hadifogságban pusztult el. Csupa fekete pont, ami miatt nem illett róla beszélni, annak ellenére, hogy a nyilasok gyilkolták meg, ami az 1959-es kassai nyilasper alkalmával nyilvánosságra került. A 20 évvel később készült Októberi vasárnap (Kovács András rendezése) című film főszereplője a fia, Tost Gyula (Bács Ferenc alakította). Érdekes módon, ez sem váltott ki Kassán különösebb érdeklődést.
Rövid ideig állt a város élén, de a csehszlovák korszakban polgármester-helyettes volt.
Az ő és családja életét mutatja be a könyv. A szerzőnek a nemrégiben elhunyt Oelschläger István mérnökön keresztül sikerült felvennie a kapcsolatot családjával.
Egy szép bérházhoz kötődik ez a történet, melyet egy magyar népies stílusú építész, György Dénes (1886–1961) tervezett, aki eleinte Kós Károllyal dolgozott együtt. Sokáig a Csehszlovák–Szovjet Barátság Házaként ismerték, most ismét lakóházzá alakítják át. Ezzel kapcsolatban „Tost László mellett egy sor olyan múltbeli személyiséget kell visszahoznom a jelenbe, akik nemcsak az ő életében, de Kassa, sőt Magyarország és Csehszlovákia történetében is fontos szerepet játszottak”. Ilyen volt „öccse, Tost Barnabás, a 20. század első felének befolyásos katolikus plébánosa és keresztényszocialista politikusa is, aki őrangyalként kísérte végig bátyja hivatali pályáját, majd ott állt halálos ágyánál” is. (11.) A feleség, Horváth Mária (1875–1972) sem maradhatott ki. Egy fejezetet szentelt idősebbik fiának, Gyulának (1903–1944; 12. fejezet).
A család történetét a főszereplő dédapjával kezdi. Carl (1789–1876) a 18. és 19. század fordulóján telepszik meg az akkor még németek lakta Budán. Két testvérével együtt nemcsak kertészeti feladatokat lát el. Egy személyben építészek, mezőgazdák, miközben jártasak a geometriában és matematikában, de régészkednek is és elmélyülnek az esztétikában. Carl lesz a Margit-sziget gondozója. Később József nádor, „a legmagyarabb Habsburg” alcsúti birtokán tevékenykedik.
Neki kilenc gyermeke született ugyanúgy, mint fiának Ignatznak (1812–1883). Fejér megyében, Bányavölgy nevű majorságban lett tiszttartó, mely az alcsúti uradalom része. Itt született László édesapja, Károly (1845–1918), aki Kassán hunyt el. Egyik öccse, Gyula (1846–1929) rövid időre vallás- és közoktatási miniszter lett. Ő a kassai jogakadémia növendéke volt.
Ignatz a közeli Válon dolgozott ezután, majd Girincsen (Zemplén), végül a váci Siketnéma Intézet gondnoka lett. Innen ment nyugdíjba. Fiai – Károly és Gyula – 1890-ben nemesi rangot szerezve a bányavölgyi előnevet kapták.
Károly az Erdődy-örökösök zborói uradalmát kezelte (majdnem 5000 katasztrális hold, vagyis 2870 ha), mely Sáros megye negyedik legnagyobb kiterjedésű birtoka volt. A fiatalember Graf Jusztinát vette el 1869-ben. Két lány után két fiúk születik.
Károly részt vett a vármegyei életben. A zborói községi bírói tisztséget is viselte, a Deák-párt képviselője lett, tagja a megye vezetésének és ő képviselte Zborót Deák Ferenc temetésén. A millenniumi ünnepségeken ő vitte a vármegye zászlaját. A kiváló szónok a Szabadelvű Párt tagjaként a magyar kormánypolitika támasza volt Sáros északi részén. Az 1880-as évekre személye megkerülhetetlenné vált.
A századforduló után a család Kassán és a fővárosban élt.
László 1885-ben kezdte meg kassai tanulmányait. Nem tartozott a jó tanulók közé. A Posta és Mészáros utca sarkán álló kassai állami főreáliskola tanulója lett. Itt Myskovszky Viktor – a neves művészettörténész – mértanra és mértani rajzra oktatta. (Szlovák nyelvű emléktáblája az épület falán látható.) Két év után Lőcsén folytatta tanulmányait, majd visszakerült Kassára, ahol a hatodik osztályt meg kellett ismételnie.
1892-ben a kassai Magyar Királyi Gazdasági Tanintézet hallgatója lett. Albérletben a Mészáros utcán lakott Sikorszky Dánielnél – „a kassai Münchausennél”. Hat szemeszter elvégzése után, 1895-ben végzett.
27 évesen elvette a vele egykorú Horváth Mária Juliannát, akinek édesapja a második kassai csata résztvevője volt (1849). Az esküvőt a Horváth-birtokon, Magyarizsépen (Zemplén) tartották, az esketést Barnabás végezte.
1909-ig Sárosban gazdálkodott. Ekkor költözött családostól Kassára. Erre az is sarkallta őket, hogy a fiúkat iskolába kellett íratni. Kataszteri becslőbiztos lett, akinek dolga a földek fekvése és gazdasági teljesítőképessége alapján megállapítani a föld tiszta jövedelmét és ebből következően az adó mértékét.
László közben elvégezte a reáliskola hetedik és nyolcadik osztályát, így 1916-ban – 41 évesen! – leérettségizett. Majd a Jogakadémián két szemesztert hallgatott. Korára való tekintettel nem vitték katonának. 1915 végén került vissza Kassára, pénzügyi segédtitkárnak nevezték ki, ami azt jelentette, hivatali előmenetele alapján a felső középréteg tagja lett. Nagyságosnak szólították.
Apósa halála után épült meg a Györgyi Dénes által tervezett kétemeletes bérház, melyet Balogh János kivitelezett. De az após öröksége nem volt a ház befejezéséhez elegendő, így hitelt vettek fel. 1912 őszén készült el. A család az első emeleten található legnagyobb lakásba költözött. Ott lakott 1934-től leánya férjével, Kátra Kálmánnal (1902–1945).
1918 végén a csehszlovák hadsereg szállta meg a várost, ami egy teljesen új és ismeretlen fejezetet nyitott a kassaiak és Tosték életében.
A pénzügyigazgatóságon – meg egyáltalán állami alkalmazásban – nem lehetett másképp megmaradni, csak úgy, hogy az alkalmazott letette a hivatali esküt, máskülönben jövedelem nélkül maradt. A szarvasi születésű Lauko Dezső intézte ezután a hivatal tényleges ügyeit, aki a pénzügyi szektor csehszlovákosításának egyik kulcsembere lett, holott korábban kiváló zongorajátéka és zeneszerzői munkássága révén ismerték, amivel később sem hagyott fel. Gyermekeit viszont magyar iskolába járatta.
Tost nem engedhette meg magának, hogy állás nélkül maradjon, mert akkor a házra felvett hitelt nem tudta volna törleszteni. Öccse irányításával 1919-ben gyűjtés indult, aminek következtében 1923-ig több száz volt közalkalmazott részesült segélyben.
1921-ben Alsókubinba nevezték ki. Nyelvi nehézségekkel nem kellett küzdenie. Hivatali felettese, Aurel Styk 1899-ben fegyvert fogott Rutkay Jenőre, mert a táncpartnerével magyarul beszélgetett. Okkal került a vádlottak padjára. 1924-ben a hivatalt leépítették, Tostot kényszernyugdíjazták.
Ekkor tért vissza Kassára, ahol az Országos Keresztényszocialista Párt helyi vezetőségébe került, mely az első parlamenti választások után a voksok egyharmadát kapta.
Igaz, nem mindenki nézte jó szemmel, hogy a politikában addig ismeretlen, úgymond hiányos műveltségű, exhibicionista, de mindig jó kedélyű Tost Laci most szerephez jusson, de a testvére mindent megtett az érdekében. Ez az időszak hozta meg számára a népszerűséget és ekkor lett mindenki Laci bácsija!
1928-ban a városi képviselőtestület tagja lett, miután magyarul letette hivatali esküjét és 1929-ben a párt országos főpénztárosává választották, ami bizalmi állás volt, hiszen Magyarországról is érkeztek támogatások. A sors iróniája, hogy miközben hatalmas összegek mentek át a kezén, adósságai miatt nem egyszer küldtek rá végrehajtót, sőt, emiatt polgármester-helyettesi fizetése egyharmadát megvonták.
Helyettes polgármestersége (1933–38) és polgármestersége (1938–39) idején szerzett népszerűségének mindez semmit sem ártott a kassaiak szemében, bár a kommunista magyar sajtó „hitleri allűrjeiről” vélt tudni, ugyanakkor más lapok meg legendákat terjesztettek róla.
A ledöntött és megcsonkított kassai Honvédszobor a Kelet-szlovákiai Múzeum előcsarnokában állt. Azt 1935-ben eltüntették és beolvasztották, ami miatt botrány tört ki. Tost azzal érvelt, hogy a múzeumigazgatónak nem állt jogában a szobor megsemmisítése, mert az a város tulajdonát képzete. Ennek következményeként Kassa az ő javaslatára készített leltárt saját vagyonáról.
Esterházy János, miután az OKSZP elnökévé választották, nagyon szívélyes kapcsolatokat ápolt a Tost testvérekkel és gyakori vendége volt otthonuknak.
Ha korábban az „őslakosság” nevében szólalt fel (tehát a szlovákokéban is), ahogy ez akkoriban megszokott eljárás volt, később egyre inkább a magyar ügyek foglalkoztatták (nyelvhasználat, a magyar színházi idény meghosszabbítása – az évi 10 hónapból a magyar társulat csak 3 hónapot szerepelhetett –, a magyar iskolák fejlesztése). De azért hangot adott annak a véleménynek is, hogy Kassa a kassaiaké (1936 október). Az 1930-as népszámlálás hivatalos adatai szerint a magyarok aránya 20% alá esett. Ez pedig a kétnyelvűség elvesztését jelentette Kassán. Tost azzal érvelt, hogy ez nem felel meg a valóságnak, hiszen a városházán a képviselők többsége magyar (Egyesült Magyar Párt: 14, 8 magyar kommunista, 2 magyar szociáldemokrata, a háztulajdonosok szövetségének egy magyar képviselője, és a zsidó párt egy magyar tagja). A testület 48 tagjából tehát 26 magyar (54,1%). „Nem tételezhetem fel, úgymond, — hogy ezeket a magyar nemzetiségű képviselő-testületi tagokat nem magyar nemzetiségű választópolgárság küldte volna ide és mert ebből nyilvánvaló, hogy a város lakossága még ma is tekintélyes számban magyar, kell, hogy kulturális téren is aránylagosan részesüljön a magyar kultúra is a költségvetésből. Kassán már hat szlovák gimnázium működik és csak egy magyar reálgimnázium van s az is egy még 1886-ban épült levegőtlen, tornaterem nélküli épületben van elhelyezve” – mondotta Tost (Prágai Magyar Hírlap 1936. 11. 06., 2.).
Sajnálatos módon, a felszólalásai eredményt nem hoztak, de népszerűségét növelték. Nem „lehetünk elveszve, amíg Laci bácsi ügyel miránk” – gondolták az emberek (115.).
Egyik felszólalása miatt börtönbüntetésre is ítélték, de később azt törölték, „csak” a 2000 korona bírságot kellett megfizetnie. Ugyanis Rudolf Brepta cseh építészt akarták az északi elemi iskola építésének felügyeletével megbízni. Ezért neki 3500 koronát kellett volna fizetni, amit a város megspórolhatna. Ezért Tost kifakadt: „Breptának nem, nem, soha!” Ebből lett a feljelentés.
Beszédei a lakásához közeli épületben hangzottak el, mely ma az óvárosi önkormányzat székhelye. Akkor ott működött a városháza.
Milyen ember volt Tost László? A szerző szerint, „alkalmas volt az emberek figyelmének felkeltésére, s kihívó helyzeteket maga is szívesen teremtett… Ahol megjelent, ott minden szem rászegeződött, nemcsak tiszteletet parancsoló alakja (két méternél is magasabb volt), hanem harsány, kedélyes természete miatt is. Kisugárzása a nőket sem hagyta hidegen, akik szerint kifejezetten jóképű volt. Mindig mosolyogni látták, bárkit le tudott venni a lábáról.” (126.) Amatőr színjátszónak és énekesnek sem volt utolsó. Számos magyar társadalmi szervezet vezetőségébe választották be. A két magyar bál megrendezése 1937-ben és 1938-ban emlékezetes maradt.
Neki köszönhető a dóm északi oldalán leleplezett Rákóczi-epitáfium is (1938).
Így érkezett el az első bécsi döntés ideje. A Magyar Nemzeti Tanács polgármesternek nevezte ki a helyi magyar közvélemény megelégedésére. A kormányzó bevonulását díszmagyarban várta. Majd jöttek a gondok, hiszen a város az azt elhagyó 20 000 szlovák és cseh adójától esett el. Végül féléves hivatalban eltöltött idő után lemondott. A kormányrendelet értelmében ugyanis 1100 iparengedélyt kellett volna megvonnia. Az érintettek zöme zsidó volt, akik támogatták korábban a magyar pártokat. Ezt nem tudta vállalni. Ezután került az országgyűlésbe. A parlamentben bírálta a nyilasokat és arra hívta fel a figyelmet, hogy korábban zömmel kommunisták és szociáldemokraták voltak. Halász-Hradil Elemér megfestette a városháza számára portréját, melyet nyilván később a nyilasok semmisítettek meg.
A náci megszállás után nem tudott lakatot tenni a szájára, nyilvános helyen kritizálta a Sztójay-kormányt és a nyilasokat is. Ők végezték ki a Csermely-völgyben. Nem halt meg azonnal, de a kiváló sebész, Lumnitzer Sándor hiába műtötte meg, 1945. január 5-én elhunyt. Előtte még elmesélte, mi történt vele.
Az olvasmányos munka végén a családtagok további hányatott sorsát és a családfát is megismerhetjük.
Külön meg kell említenünk a kötet bőséges képanyagát. Közéleti szereplők, családtagok és épületek láthatók az oldalakon. Ez Helység Chiara és Ladislav Bobčák munkáját dicséri.
Szeghy-Gayer Veronika felidézte Kassa múltjának egy szeletét, melynek utolsó tanúi mostanában távoznak az élők sorából. Köszönet érte! Tost László pedig megérdemli, hogy emlékezzünk tevékenységére és tragédiájára.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
