Hatvannégy éves korában elhunyt Szigeti László, a felvidéki magyar közösség egyik meghatározó személyisége. Főleg az oktatásügyünk területén végzett munkájával vált közismertté.

Tanárként, iskolaigazgatóként, parlamenti és megyei képviselőként, oktatásügyi államtitkárként, majd miniszterként is tevékenykedett. Neve egybeforrott a Selye János Egyetem létrehozásáért folytatott küzdelemmel is.

Szigeti László 1957. augusztus 3-án született. A pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett diplomát, 1981-től 1990-ig középiskolai tanár, 1990-től 1995-ig gimnáziumi igazgató volt Párkányban. A rendszerváltás után a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomban politizált, melynek alelnökévé választották. A Magyar Koalíció Pártjának (később Magyar Közösség Pártja) is egyik vezető tisztségviselője, 2012 és 2016 között pedig az MKP Országos Tanácsának elnöke volt.

Osztozunk a családja, szerettei fájdalmában. Nyugodjon békében!